Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-18 / 38. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 307. Nagyon nehéz és gyötrő a próba, de meg kell áliánunk. Nekünk, mert evangélikusok vagyunk, tehát erősen kell hinnünk s ennél erősebben dolgoznunk. Erősen kell dolgoznunk s ennél erősebben fegyelmeznünk, irányítanunk, emelnünk, erősítenünk önmagunkat. Nekünk jobban befelé kell élnünk s mert anyagilag a legszegényebb egyház vagyunk, tehát ezek fölé kell helyeznünk az erkölcsi javakat, elsősorban a családot, a jellemet, a hitet, a kötelességet, az ideált. A magyar élet feldúlt és bizonytalan kilátásait, lelki megpróbáltságait az otthon fellegvárában vegyük jótékony, jóvátevö gondozás alá. A szülői szeretet, támogatva egyházunk okos és odaadó készségétől, kötözze be és tisztítsa meg a sebeket, csillapítsa és osztassa a gyötrő fájdalmakat. Amit egyházunktól az erós'ak ejvett, és tőlünk vett el a legtöbbet, azt adja vissza híveinek a szeretcte, ami sötétséget ifjúságunkra a barbár butaság borit, oszlassa el egyházunknak örökégóje: az éhezés és szomjúság az ismeretek, szépségek, lelki és szellemi gazdagság után. Teretmtsünk könyvtárakat, olvasóköröket, háziipari műhelyeket. Szervezzünk tanfolyamokat és kiállításokat, szabad előadásokat és hangversenyeket, tanulmányi kirándulásokat, torna és turista alkalmakat. A szép és jó kultuszát ne csak a pap és a tanító szolgálja, hanem az orvos, ügyvéd, birtokos, kereskedő, hogy a maguk tiszta és nemes erkölcsisége legyen buzdító példa nagynak és kicsinynek egyaránt. Az észak evangélikus országai a legkisebbek, mégis Dánia, Norvégia, Finnország a legnagyobb kultúrával dicsekedhetnek, s a hiányzó számbeli fajsúly helyett a művelt faj súlya kelt tiszteletet irántuk az egész világon. Az otthon új iskoláját ke'l megteremtenünk. Padok nélkül, katedra nélkül, inspectorok, rendeletek és rubrikák nélkül az egyház, a magyarság, a műveltség, a jövő újjáteremtö, összetartó és meg nem dönthető iskoláját. Itt tanító lehet mindenki, ki szereti a gyermeket, az egyházat, a magyarságot. Itt tanító mindenki, aki hisz egyházunk küldetésében, az erkölcs megváltó erejében, nemzetünk feltámadásában. — Kezdjük meg tehát az iskolánkivüli tanítást, de mindenekelőtt önmagunk tanítását, nevelését. Üzenjünk hadat a léhaságnak, az önzésnek, a romboló szenvedélyeknek, a patópá'os közönynek és közömbösségnek, a viszálykodásnak és pártosságnak, a babonának, tudatlanságnak és tudákosságnak. Evangélikus műveltség, és művelt evangé- likusság legyen a jelszavunk és ezzel óvjuk, segítsük, erősítsük ifjainkat áldozatteljes iskolázásukban. Az iskolán ki vüh iskola legyen a mi egyházunk és a magyarság újjászületésének soha ki nem apadó forrása... R. P. »Válasz fizetve«, ezt jelenti nemzetközi távirdai nyelven ez a címül választott két betű. Ezeket akkor szoktuk alkalmazni, ha a táviratban kérdezősködő fél illendőségből nem akarja a válasz költségeivel terhelni azt, kitől a vá laszt kéri; de olykor, hogy a kérdezett biztosabban válaszoljon. Mert hát a válaszdij megfizetése szinte kötelezi a kérdezettet a felel tre; ha néha nem válaszolna is inkább. így állok most én is, — s azt hiszem velem együtt sokan szeretett Egyházunk tagjai közül, — választ óhajtván nyerni arra, mi az oka annak, hogy sem budapesti illetékes egyházi hatóságunk nem hivja együvé, okulva protestáns testvéreink nyújtotta példán, a fővárosban szerte ténykedő fiók egyházak lelkészeit s presbytereit együttes ülésre s miért nem tartunk mi is, Csonka Magyarország ágostai hitvallású evangélikusai országos összejövetelt? Miéit tartották mindezt szükségesnek a hazánkban sokkalta erősebben gyökerező reformátusaink s miért tudták ezt már a múlt évben is megvalósitani? Avagy a mi szent ügvünk olyan igen fényesen áll e hon-hazában, hogy nekünk nincs szükségünk tömörülésre? Szavunk együttes fölemelésére? Vagy nem elég a főrendiház körül ért sérelem, melyet ime követett az eperjesi-miskolci jogakadémia estete. S magukban az egyes fiók-egyházakban nincs semmi olyan, minek közös megtanácskozása csak erősítené az összességet? Ballagunk szép csendesen el egymás mellett, anélkül, hogy egymást megismernék, megsegítenék. Rendben van ez, keresztyéni ez? s okos dolog ez? Úgy hallom, hogy már nem egy helyen szorgalmazták egyházunkban kimagasló szerepet játszó funk- cionárusok a fővárosi s országos összejövetel létrejöttét, de eleddig eredménytelenül! Vájjon miért? Ki tud erre választ adni? Nekünk keveseknek, kik sokan lehetnénk. Ezért szeretném azokhoz, kik ebben illetékesek. a következő sürgős táviratot in- tüzni: »Kérnénk suergoenyválaszt m: oka annak hogy sem budapesti presbyterek sem egész ország lutheránusai nem hivatnak oessze eggyuet- tes tanácskozásra amint ezt református testvér- egyház igen helyesen cselek szí? Válasz fizetve«. Minthogy pedig sajnálatomra nem tudom, kihez kellene ezt a telegrammot intézni, hogy csakugyan illetékes kézbe kerülöjn, az »Evangélikusok Lapja« utján indítom útjára. Hátha elolvassa az illetékes fórum. S ha elolvassa, biztosra veszem, hogy a megnyugtató válasz nem marad el. Mert lehetnek okok, melyek az ügy megvalósítását késleltetik. De nem ártana, ha ezeket az egyház szélesebb rétegei is megismernék. Ez minden esetre megnyugtatóan hatna. Mario Kornél.
