Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-09-11 / 37. szám

1927.

EVANOELIKUSOK LAPJA

301.

gel járó szerepre. Dehát a kérdésnek ez az oldala egy kis jó névsorral könnyen megoldható s a Püspök urak, vagyha kívánni fogják: a MELE olyan névsorral fog szolgálhatni, amely mindenkit kielégíthet.

Nincsen e dolog körül semmi olyan 'kérdés, amelyik egy kis jóakarattal s tapintattal köny- nyen meg ne lenne oldható. Azért nem értem: minek ide a revolver, vagy a fütykös. Nekem különben, megvallom, unaímas már és visszatetsző az a sok inkvizíció, amely egyházainkban folyik. Mi nagyon könnyen felvesszük a dorongot s agyonverünk nem egyszer olyanokat is vele, akik inkább dicséretet érdemelnének. Nem akarjuk-e még mindig észrevenni, hogy a mi egyházunk túk>n-túl tele van már nemcsak rögökkel, hanem a hálátlanság és sziikkeblüség által megvédett s elkedvetlenített szivekkel s idő-nap előtt összetört energiákkal is? Gondolja-e valaki, hogy az embereknek nagy kedvük lesz a mi ügyeink iránt érdeklődni, ha még a legköznapibb igényüket sem hal'gátjuk meg; s nagyon lesz kedvük pénzeket, fáradságokat, lelki tüzeket odaáldozni az oltárra, ha az aratásuk hálátlanság? A budai eset is ebbe a kategóriába tartozik, amikor egy lelkes csapat kiemelvén egy jóra való ügyet a Pató Pál-féle filozófia sorvasztó öleléséből közel áll ahhoz hogy szégyenpadra hurcoltassék. Több megértést, szeretetet és méltánylást kérek mindazok részére, akik az egyház körül búzgólkodnak. Úgy sem sokan vannak ilyenek. És különösen több szeretetet s hónalányulást kérek az evangélikus lelkészek részére, akiket a mai Élet, a szegénység, külső és belső agresszitás amúgy is eléggé megsanyargat s akiket nyilvánosan bármiért — pláne arra nem illetékes fórumoknak — pellengére állítani semmiképen sem üd- vösséges.

Meglepően hatott rám a pesti jogügyi bizottság javaslatának az a tétele is (4. p.), amely minket, máskerületi papokat, csak bizonyos vizűm ellenében kíván a b4nvakerületbe beengedni. Nem tudom kivenni, hogy mi az indoka ennek a javaslatnak, de azt érzem, hogv rettenetes testvérietlenség és arrogancia feketéí- lene ki egy ilyen rendszabályból, ha ez a javaslat csakugyan azzá válnék, s ez a rendszabály nagyon, de nagyon kirína Egyházunk közszelleméből. És igen érdekes helyzeteket is provokálna. Mert kérdem a javaslat tervezőit: mit csináljunk mi, idegenkerületbc'i lelkészek, ha minket valahova sürgősen elhívnak? Velem megtörtént már többször, hogy sürgönyileg hívtak ide-oda, a bányakerületbe is már, valamelyik funkció elvégzésére, úgyhogy félóra múlva már vonaton ültem. Mit csináljunk ilyenkor? Revolvert vigyünk magunkkal, vagy Bibliát? Vagy beiratkozzunk az állandóan fegye'mi alatt állók szövetkezetébe? ... Én nem tudom, ki fogalmazta ezt a pontot; azt semitudom, mi lett annak a sorsa az esperesi közgyűlésen, de azt

tudom, mi lenne a következmény, ha a benne foglalt gondolat netalán tán testei öltene.

De vissza térek a budai esethez. Én nem ismerem a budaiakat s azt sem tudom, kinek milyen része van ottan a rádió-istentiszteletek megszervezése körül, de azt tudom, hogy ez evangélikus közönség széleskörben nagy app- laussal fogadta kezdeményezésüket. És ha tálán fájna nekik valami a dolognak további menetéből kifolyóan, azt mondanám: az a sok felragyogott arc, az a sok hálálkodó szó, amely vállalkozásukat kiséri idekint a perifériákon enyhítse meg fájdalmukat. Én magam is igaz szeretettel, nagyrabecsüléssel s há'ával szorítom meg lélekben a kezüket.

Paulik János

nyíregyházi lelkész, • a MELE elnöke.

HÍREK.

t Jeszenszky Károly 1851-1327.

Egv csodálatosan gazdag, munkás élet végére tett pontot a halál, mely váratlanul, dolgozó asztala mellől ragadta el f. hó 22-én Jeszenszky Kárólvt, a mezöberényi II. kér. egyház 55 éven át volt lelkészét. Ebben a mai törtető, üres fejű és szivii, de nagyhangú világban, mint a tudás és lelki nemesség gazdag birtokosa s a szerénység megtestesítője él Jeszenszky Károly mindazok emlékezetében, akiknek alkalmuk, helyesebben: szerencséjük volt öt megismerni, vele együtt dolgozni. Szerény volt, aki nem ismert érdemeket, csak kötelességeket, mert mint igazi protestáns — azt vallotta, hogy kötelességein felül senki sem szolgálhat, mivel azt. amire képesek vagyunk, kötelességünk meg is tenni.

Idealista volt, aki a maga eszményeinek megvalósithatásában akkor is hitt, amikor küzdelmeiben magára maradt. Neki nem lehetett azt mondani, hogy ebben az önző, anyagias világban nem érdemes — mert hiába való eszményekért küzdeni: ő küzdött, mert erre elkötelezve érezte magát.

Minden nemes ügyért lelkesedett és dolgozott. Mezöberénv kulturális és társadalmi intézményei, iskolái, óvodái nagyrészt az ő nevéhez fűződnek. A Petőfi kultusz lelkes terjesztője volt s amikor Petőfi hivatalos ünnep'ésére még kevesen gondoltak, ő már emléktáblát állíttatott a Mezőberényben többször megfordult költőnek.

Nagy tudását, nemes szivét minden fenntartás nélkül állította annak szolgálatába, akinek egykor örök hűséget esküdött, akinek szolgálatára elkötelezte magát: a Krisztusnak. Gyü- tekezetének igazi lelki atyja volt, aki a nagy világégés idején vigasztaló, bátorító soraival a harctéren is felkereste híveit.