Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-09-11 / 37. szám

300. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. egyház gondoskodni fog. Az érthető és termé­szetes, hogy a mérleg egyensúlya érdekében a járulékok újból szabályozhatók lennének. Azon­ban, ha olyan eshetőség is van, hogy a nyugdíj és az ellátási dijak devalválódnak, akkor bár­mely biztosító társaság is megfelel. Azért aka­runk egyetemes nyugdíjintézetet,'hogy az egye­temes egyház garantálja a dijakat. Az 1. §. azt mondja, hogy a nyugdíj intézetnek tulajdo­nosa és fenntartója az egyetemes egyház. Ha igy van, akkor nem szabad függővé tenni annak alapszabályszerü működését az államsegélytől. Delta. Rádió-istentiszteletek. (Befejezés.) Én pl. prédikálok,összejöveteleket rende­zek, templomonkivüli ünnepélyeken, fehéraszta­loknál beszélek, prédikációkat nyomatok s szó­rok szét, cikkeket írok üde-oda az általam képvi­selt eszmekör érdekében. Ez mind távolbabe- szélés, amelynek csak egyik modernebb alakja és eszköze a rádiókészülék. Kár tehát a jog körül vitákat folytatni, ha­nem inkább arról kellene beszélni, ami ezt az intézményt egyházunkra nézve minél áldáso­sabbá tehetné. Ma, technikai okokból, mégcsak kevesen érhetik el a rádiót, de ha elérte valaki, minek azt rombolni akarni, mint ahogy azt a pesti esperességi gyűlésen a jogügyi javaslat (3 p.) célozza. A budai lelkész, illetve egyház- község csak evangeliumszerü jogával élt, ami­kor a rádiót templomába bevezettette. Én szívesen elismerem, hogy ez lett volna a legtermészetesebb, talán a legszebb s legmeg­nyugtatóbb is, ha a központi fekvésű s mintegy Egyházunk szivének tekintett pesti egyház a Deák-téri templomban szervezte volna meg az Egyházegyetemmel karöltve a rádió-istentiszte­leteket, amelyek körül aztán, a pesti lelkészeik­nek mintegy támogatására, csoportosította volna a jelesebb szónokokat; dehát a pesti Egyház ezt az alkalmat' elhalasztótta* és elibe ugrott egy a kor igényét jobban megértő valaki. De ebben nincs haragudnivaló. Mert tiszte­let-becsüket minden felfogásnak, de az mégsem lehet, hogy egy pár embernek a negációja útját vágja egy az ajtókon már erősen kopogtató esz­mének s akár az ítéletnapig is elodázza annak megvalósulását. A rádió ma már korigény, amellyel számolni kell s amelyik Egyház elzár­kóznék előle, az annak csak kárát vallhatná. Elég hátul vagyunk már egyebütt, kár lenne ma­gunk e’ől mesterségesen még azt a versenyteret is elzárni, melyen a lutheránus lélek még ha­talmas fényvillanásokra képes. A rádióval, ha körü’ötte tapintatosan cso­portosítjuk a megfelelő erőket, igen sok jót te­hetünk nemcsak egyesekkel, hanem magával a közegyházunkkal is ; hogy a nemes verseny ál­tal prédikáció-irodalmunk értéknivóját is emel­hetjük és sok felhasználatlanul heverő energiát fejleszthetünk ki hasznos épitőerővé. Egy amerikai lelkészről olvasom a külíföldi lapokban, — aki egy szektának a prédikátora valahol egy kisebb helyen, — hogy minden szerdán és vasárnap az ő szószékét rádiókészü­lékébe siet bekapcsolni Félamerika, hogy a ki­tűnő szónokot meghallgassa. Micsoda hatalmas erő egy ilyen embernek a szava s micsoda megbecsülhetetlen eszköz az ilyennél a rádió. S nekünk is inkább nevelnünk keltene ilyeneket, mint talán a meglévő erőket is el­nyomni akarnunk. Mert én merem állítani, hogy a mi kicsi egyházunkban van akárhány olyan szónok, akik sikerrel felvehetnék a ver­senyt a ma felkapott más felekezetű szónokok akármelyikével is, dehát ki tud róluk!? Ott senyvednek, szegények, valahol egy eldugott helyen, a szegénység, gond és részvétlenség lassanként elsorvasztja a szárnyukat. Ne vegyék rossz néven nekem a pesti ja­vaslat készítői, de meg ke1! mondanom, hogy fölösleges az a kívánalmuk, amely a rádiót az Egyházegyházegyetem ellenőrzése alá kívánja helyezni. Hiszen az úgyis ott íáll, csak más alak­ban. A szószék ellenőrzése ugyanis a püspöki jogkörnek egyik eminens tétele, — működjék bár az a szószék rádióttanul vagy rádióval föl­szerelve, — mire való volna ezt a jogot a püspö­köktől elvonni s más kezekbe átadni. Én azt sem!szeretném,1 ha a rádió körül va­lami diktatórikus állásfoglalásra határozná el magát az Egyházegyetem. Én igenis kimonda­nám, hogy a rádió bevezetését mindenki be­jelenteni köteles, hogy az megfelelő ellenőrzés alá helyeztessék: de tovább,nem mennék. Éspe­dig azért nem, mert magasabb egyházi érdekből nem tanácsos az embernek kezdeményező ked­vére bilincseket verni.'Sok'nagy dolog látszólag kicsi emberektől indult ki. Mutassa meg min­denki, mit tud, és csak azután jöhet a kritika. De ha már .előre lisi jöhetnek eltiltások, amelyek, valljuk meg, nem egyszer alkalmi hangulato­kon is múlnak, ott könnyen kockajáték tár­gyává válhatik az egyházi tevékenységnek egyik leghatalmasabb rugója: a papi lelki isme­ret; és én dva intek'mindenkit attól, hogy erre talán bilincseket rakni megpróbáljon, mert kü­lönben könnyen felborul a szekér s jöhet az alacsony zsarnokoskodás, amint annak példáját már életünkben is volt alkalmunk láthatni. Én tudom és érzem azt, hogy a rádió kö­rül akad még sok megbeszélni való, és amikor én mindenkinek hozzávaló jogát vitatom, állí­tom azt is, hogy azért ne nyúljon hozzá mindenki, akinek joga van prédikálni, Mert a rádióval nagy felelősség hárul a szónokra. Azért inkább csak olyanok álljanak eléje, akik szavának már nagyobb súlya van s akiket már maga az Élet is kvalifikált ilyetén szélesebbkörü felelősség-

Next

/
Thumbnails
Contents