Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-11 / 37. szám
300. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. egyház gondoskodni fog. Az érthető és természetes, hogy a mérleg egyensúlya érdekében a járulékok újból szabályozhatók lennének. Azonban, ha olyan eshetőség is van, hogy a nyugdíj és az ellátási dijak devalválódnak, akkor bármely biztosító társaság is megfelel. Azért akarunk egyetemes nyugdíjintézetet,'hogy az egyetemes egyház garantálja a dijakat. Az 1. §. azt mondja, hogy a nyugdíj intézetnek tulajdonosa és fenntartója az egyetemes egyház. Ha igy van, akkor nem szabad függővé tenni annak alapszabályszerü működését az államsegélytől. Delta. Rádió-istentiszteletek. (Befejezés.) Én pl. prédikálok,összejöveteleket rendezek, templomonkivüli ünnepélyeken, fehérasztaloknál beszélek, prédikációkat nyomatok s szórok szét, cikkeket írok üde-oda az általam képviselt eszmekör érdekében. Ez mind távolbabe- szélés, amelynek csak egyik modernebb alakja és eszköze a rádiókészülék. Kár tehát a jog körül vitákat folytatni, hanem inkább arról kellene beszélni, ami ezt az intézményt egyházunkra nézve minél áldásosabbá tehetné. Ma, technikai okokból, mégcsak kevesen érhetik el a rádiót, de ha elérte valaki, minek azt rombolni akarni, mint ahogy azt a pesti esperességi gyűlésen a jogügyi javaslat (3 p.) célozza. A budai lelkész, illetve egyház- község csak evangeliumszerü jogával élt, amikor a rádiót templomába bevezettette. Én szívesen elismerem, hogy ez lett volna a legtermészetesebb, talán a legszebb s legmegnyugtatóbb is, ha a központi fekvésű s mintegy Egyházunk szivének tekintett pesti egyház a Deák-téri templomban szervezte volna meg az Egyházegyetemmel karöltve a rádió-istentiszteleteket, amelyek körül aztán, a pesti lelkészeiknek mintegy támogatására, csoportosította volna a jelesebb szónokokat; dehát a pesti Egyház ezt az alkalmat' elhalasztótta* és elibe ugrott egy a kor igényét jobban megértő valaki. De ebben nincs haragudnivaló. Mert tisztelet-becsüket minden felfogásnak, de az mégsem lehet, hogy egy pár embernek a negációja útját vágja egy az ajtókon már erősen kopogtató eszmének s akár az ítéletnapig is elodázza annak megvalósulását. A rádió ma már korigény, amellyel számolni kell s amelyik Egyház elzárkóznék előle, az annak csak kárát vallhatná. Elég hátul vagyunk már egyebütt, kár lenne magunk e’ől mesterségesen még azt a versenyteret is elzárni, melyen a lutheránus lélek még hatalmas fényvillanásokra képes. A rádióval, ha körü’ötte tapintatosan csoportosítjuk a megfelelő erőket, igen sok jót tehetünk nemcsak egyesekkel, hanem magával a közegyházunkkal is ; hogy a nemes verseny által prédikáció-irodalmunk értéknivóját is emelhetjük és sok felhasználatlanul heverő energiát fejleszthetünk ki hasznos épitőerővé. Egy amerikai lelkészről olvasom a külíföldi lapokban, — aki egy szektának a prédikátora valahol egy kisebb helyen, — hogy minden szerdán és vasárnap az ő szószékét rádiókészülékébe siet bekapcsolni Félamerika, hogy a kitűnő szónokot meghallgassa. Micsoda hatalmas erő egy ilyen embernek a szava s micsoda megbecsülhetetlen eszköz az ilyennél a rádió. S nekünk is inkább nevelnünk keltene ilyeneket, mint talán a meglévő erőket is elnyomni akarnunk. Mert én merem állítani, hogy a mi kicsi egyházunkban van akárhány olyan szónok, akik sikerrel felvehetnék a versenyt a ma felkapott más felekezetű szónokok akármelyikével is, dehát ki tud róluk!? Ott senyvednek, szegények, valahol egy eldugott helyen, a szegénység, gond és részvétlenség lassanként elsorvasztja a szárnyukat. Ne vegyék rossz néven nekem a pesti javaslat készítői, de meg ke1! mondanom, hogy fölösleges az a kívánalmuk, amely a rádiót az Egyházegyházegyetem ellenőrzése alá kívánja helyezni. Hiszen az úgyis ott íáll, csak más alakban. A szószék ellenőrzése ugyanis a püspöki jogkörnek egyik eminens tétele, — működjék bár az a szószék rádióttanul vagy rádióval fölszerelve, — mire való volna ezt a jogot a püspököktől elvonni s más kezekbe átadni. Én azt sem!szeretném,1 ha a rádió körül valami diktatórikus állásfoglalásra határozná el magát az Egyházegyetem. Én igenis kimondanám, hogy a rádió bevezetését mindenki bejelenteni köteles, hogy az megfelelő ellenőrzés alá helyeztessék: de tovább,nem mennék. Éspedig azért nem, mert magasabb egyházi érdekből nem tanácsos az embernek kezdeményező kedvére bilincseket verni.'Sok'nagy dolog látszólag kicsi emberektől indult ki. Mutassa meg mindenki, mit tud, és csak azután jöhet a kritika. De ha már .előre lisi jöhetnek eltiltások, amelyek, valljuk meg, nem egyszer alkalmi hangulatokon is múlnak, ott könnyen kockajáték tárgyává válhatik az egyházi tevékenységnek egyik leghatalmasabb rugója: a papi lelki ismeret; és én dva intek'mindenkit attól, hogy erre talán bilincseket rakni megpróbáljon, mert különben könnyen felborul a szekér s jöhet az alacsony zsarnokoskodás, amint annak példáját már életünkben is volt alkalmunk láthatni. Én tudom és érzem azt, hogy a rádió körül akad még sok megbeszélni való, és amikor én mindenkinek hozzávaló jogát vitatom, állítom azt is, hogy azért ne nyúljon hozzá mindenki, akinek joga van prédikálni, Mert a rádióval nagy felelősség hárul a szónokra. Azért inkább csak olyanok álljanak eléje, akik szavának már nagyobb súlya van s akiket már maga az Élet is kvalifikált ilyetén szélesebbkörü felelősség-
