Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-08-21 / 34. szám
EVANüELIKUSOK LAPJA * 1927. 278. nek ezt az igáját röviden megfogalmazott mondatokba, formulákba foglalják és különösen a keresztyénség gazdag ilyen megfő rmulázott hitvallásokban. Minden egyes szabályszerű keresztyén isten- tiszteletben a prédikáció és egyéb többé-kevésbé lényegtelen alkatrész mellett, kettős hitvallás található: egy nyilvános bűn vallomás: (latinul: »Confiteor«) és egy nyilvános hitvallás (latinul: »Credo«). Ahol valami okból ezen vallástételek egyike, vagy másika az istentiszteletben nincs felvéve, ott az istentisztelet el van hibázva, és tökéletlen, bármily szép és hangulatos is egyébként. Azt a hitformulát, amelyet most rendesen »Credo« gyanánt használnak, tévesen nevezik apostoli hitvallásnak. Inkább római, vagy latin hitvallásnak kellene nevezni. Előnye csak a rövidség és voltaképen iskolai hitvallás olyanok számára, akik a keresztyénség lényegét és keletkezési történetét csak kimért mondatokban kénytelenek, illetőleg akarják megismerni. Ép azért használják keresztelési hitvallásnak is. Rensőleg sokkal gazdagabb egy másik hitvallás: a niceai, amelyet az előbb említett zsinaton 325-en állítottak össze. A speciális keresztyéni elem a keresztyénségben ez alkalommal jut először kifejezésre a maga teljében. A hitvallásnak szinte az egész szövege azt tárgyalja, amit a »Krisztus kérdésinek lehetne neveznünk. Minden más mellékes. Az idevonatkozó szöveg igy hangzik: »Hiszek az egyetlen Ur Jézus Krisztusban, Istennek egyetlen Fiában, aki az Atyától született egész világnak előtte; Istenből való Isten, világosságból való világosság, valóságos Istentől való valóságos Isten; született, nem teremtett; az Atyával egy lényegü; általa teremtetett minden. Aki értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért a mennyből lejött és testté lett a Szentlélek áltat szűz Máriától és emberré lett; értünk is megfeszittetett Pontius Pilátus alatt, szenvedett, eltemette tett és harmadnapon feltámadott az Írás szerint és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbjára és el fog jönni dicsőséggel Ítélni eleveneket és holtakat; az 0' országának nem lesz vége.« Nem minden hitvallásnak van ugyanaz a keletkezési története. Vannak olyanok, amelyek a saját hitbeliek részére csak közvetve szolgálnak. A más hiten levők támadtak és ez ellen- intézkedésekre és önvédelemre kényszerit. így azután az ember kénytelen a saját hitének tartalmát olyan irányba dolgozni ki, amely nincs épen ennek a hitnek lényegével feltétlenül szoros összeköttetésben. Az ember kénytelen mindenekelőtt a külső ellenség célzatos, vagy ön- , ként adódó félremagyarázásait visszautasítani. Egészen máskép áll a dolog a niceai hitvallással! Itt is egy ellenség visszaveréséről van szó. De ez az ellenség nem kívülről, hanem az egyház kebelében támadt és pedig mint az elernyesztő hitenergiáknak szóvivője. Nem idegen ellenséget kellett a testtől távoltartani s a maga számára lehetőleg megnyerni, hanem arról volt szó, hogy világosság gyujtassék önmaguk számára: mikép kell az Urat felfogniok, ha az üdv- élményhez hűek akarnak maradni. Rögtön észre lehet venni, ha egy hitvallás kifelé van irányítva, olyanokra, akik nem tartoznak ahhoz a hitbeli közösséghez. De ép úgy észre lehet venni azt is, ha egy hitvallás szabadon és közvetlenül^ a szívből jön a legcsekélyebb tekintet nélkül arra, hogy a kívülállók amellett mit gondolnak, vagy mit se. Csak ilyen hitvallásnak van értéke olyanok számára, akik hitbeli dolgokhoz valameny- nyire értenek. És ebben van a jelentősége a fiiceai hitvallásnak. Ám, hogy került a sor egy ilyen manifesz- tációra? Már a legrégibb Jézuskép, melyet az uj- testamentum közöl, tehát Pál apostol leveleié, egy isteni Megváltó képe. Ha ez a kép nem jelentett volna mást, mint azon Krisztus-képnek a kifejezését, mellyel maga az apostol telítve volt, talán nem is biztos, hogy hozzánk eljutott volna. Ha azonban ez mégis megtörtént, az onnét van, mert már akkor egész jól megértették az emberek, amit ő irt, mert az isteni és Istentől küldött Megváltó ábrázolásában mindenki feltalálta azt, amit ő maga is átélt és felismert. Ha nem lett volna az eset ez, akkor ezeket a leveleket és tanításokat sem nem olvashatták, sem megtartani s tovább adni nem igyekezhettek volna. Már ezekben a legrégebbi keresztyén iratokban kivehet az ember, vagy feltételezhet egy általános Krisztus-hitet, amelynek tárgya az emberi mértéket messze túlhaladja. Későbbi keletkezésüek azok az életleirások, amelyeket az evangéliumokban bírunk. Az Üdvözítő képe bennük, különösen az első háromban, a páli levelekhez képest nagyon egyszerű. Krisztus személyére és művére vonatkozó tanról nincs szó bennük. És mégis ugyanaz a hit ragyog rajtuk keresztül, amelyet mi az ujtesta- mentom többi irataiban találunk kimondva vagy feltételezve. Más szóval: soha, már az első pillanattól kezdve sem volt olyan Krisztus-hit, amely gyümölcshozó és terjedésre képes lett volna és amely a názáreti Jézusban nem egy isteni természetű lényt látott volna. Egész napjainkig ismétlődik ugyanez a tény: ahol ez a hit gyenge és ingatag, minden missiói erő megszűnik. Csupán keresztyén kulturrajongás nem tud fenntartani és keresztül vinni semmi missiói tevékenységet. Csupán egy merő emberi ideál nem tud a maga érdekében mozgósítani olyan oda adást és annyi áldozatkészséget, még akkor sem, ha ez az ideál Krisztus nevével van felékesitve. Visszahökkentőleg kell hatnia ennek még az egyébként felületes figyelőre is. Ha igaz az, hogy gyümölcséről ismerni meg a fát, akkor nem lehet kétséges, hogy milyen hit nevezhető
