Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-23 / 4. szám

26. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1921 írja: »Rész szerint van bennünk az ismeret«. Ha az egyháznak egyik része azzal az igénnyel lép fel, hogy a tökéletes ismeret birtokában van, megtagadja az apostol bizonyságtételét. A fe­hér fény több (színben törik meg. Isten egyházá­nak különböző irányzatai és töredékei nem sza­bad, hogy felfuvatkodjanak önmagukban, vagy egymást kölcsönösen megvessék, hanem meg­tisztulva adományaik által, hozzá keli járulniok Isten dicsőségéhez. Mindegyikünk hatása alatt áll annak a szel­lemi légkörnek, amelyben felnevekedett. Csak a felületes elme, amely soha sem hatolt el az emberi élet mélységeibe, mondható aránylag függetlennek eredetétől. Ha valaki saját szellemi hazáját lebecsüli, ha nem igyekszik megérteni és értékelni annak jelentőségét a saját nevelte­tésében és környezetében, a hálátlanság bűnébe esik Teremtőjével szemben. Nem cinikus állítás, hanem ellenkezőleg! magától értetődő és tiszte­letre méltó igazság, hogy rendes körülmények között az ember vallását szülőhelye határozza megu Még a legegyénibb, legbensőbb és legki- kimondhatatlanabb tapasztalat is, amelyet a lé­lek csak Isten közvetlen közelségében szerezhet, vonatkozásban áll ahhoz, amit a lélek az egy­ház ölében nyert. Ha ebben az irányban a magam gondolatait iparkodom összefoglalni, akkor mindenekelőtt azt mondanám, hogy a magam részéről az egy­háznak köszönhetem azt a mélységes érzést, amelyet belém olt az Istennek szabad kegyelme, aki a szorongó emberi szívnek bocsánatot és békét ad és aki megmenti az embert a kárho­zattól nem az embernek múlandó erőfeszítései, vallásos gyakorlatai vagy lelki felge rjedései ked­véért, hanem a Jézus Krisztusba és az ő ob­jektív munkájába vetett hitéért. Ebből három tény folyik, amelyek első pil­lantásra antinómiáknak látszanak: 1. A szabadság és a szolgaság a mi hitünk­ben együtt járnak. »A keresztyén ember szabad­ságáról« szóló művében Luther igy formulázza ezt a tételt: »A keresztyén ember szabad ember, v mindeneknek ura és nem tartozik engedelmes­kedni senkinek. A keresztyén ember a legaláza­tosabb szolga és mindenkinek alá van rendelve«. A keresztyén embert minden félelemtől megszabadítja Istenbe helyezett bizodalma. Sem­mitől és senkitől nem fél, kivéve azt az Egyet, akit félnie kell, az Istent. Bizodalma megszaba­dítja a világnak, a gonosznak és az emberek­nek rabszolgaságából. »Aki a kegyelmes Is­tenben hisz, vájjon nem tud-e keresztül törni még érohegyeken is? Nem halandó, hanem már itt a földön részese az örök életnek«. Az Istenbe vetett bizodalom igy megteremti az ember* fölötti embert. t Azonban egyidejűleg a keresztyén ember a legodaadóbb szolgája mindenkinek és a’á van rendelve mindenkinek. És pedig a szeretet által. Mert Istent csaik felebarátjában tudja szeretni. A szeretet lesz életéinek szenvedélye; a szeretet buzgalommal és hálával tölti el és arra ösz­tönzi, hogy Istentől nyert minden testi és lelki adományával szolgáljon. Ez a szolgálat nem al­kalomszerű vagy önkényes: minden keresztyén elkötelezve érzi mágiát arra, hogy a maga hi­vatásában szolgáljon, és ez a szolgálat lassan­ként egy élő és organikus egységgé válik, a mely felölel minden emberi viszonylatot, a tár­sadalomban reáháramló minden feladatot, min­den szellemi és anyagi törekvést. A hivatáshü- ség szenteli meg az embernek életét és mun­káját. Egész léte szolgálat, kultusz, Istennek di­csőségére. 2. Gyakran felemlítették azt a nagyrabecsü­lést, sokan talán azt mondanák túlbecsülést, a melyben a valódi lutheranizmus és kátvinizmus a tudást és tanulást részesítik, Mi nagyon ko­molyan értékeljük a kutatást, a gondolatmély­séget és annak világos kifejezését. A sze­mélyes bizonyságtétel fontos helyet foglal el a m i istentiszteletünkben. Azonban a szószéken kívül, amely bennün­ket minden evangéliomi keresztyén testvérünk­kel egybefüz, a mi szentélyeinkben oltár is van, amely, mutatis mutandis, bennünket egybefüz orthodox és római keresztyén testvéreinkkel is. (Az anglikán egyházban is van szószék és ol­tár). Az oltár imádást és misztériumot jelent. Az oltár és az oltár! szentség azt jelentik, hogy az emberi ész nem bírja felfogni az üdv misztériu­mát; éppen úgy, ahogyan a theológiában is a mi közös kultuszunknak van egy helye, ahol az ész, saját tehetetlenségét felismerve, imádásra borul le. A nyugati keresztyénségnek egyetlen nem-római felekezete sem helyezett tanában olyan nagy nyomatéket az Úrvacsora szentsé­gében a Krisztus testének és vérének valóságos jelenlétére és a misztikus közösségre, mint a mi evangélikus lutheránus hitvallásunk, jóllehet a mi hitünk elutasítja a szentség hatásának? min­den racionalista izü mágikus magyarázatát. 3. A harmadik antinomia a hagyományt és

Next

/
Thumbnails
Contents