Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-06-26 / 26. szám

204.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

hogy leikéért semmiféle váltságot nem adhat, lelki méltóságának lealacsonyitásáért semmiféle kárpótlást nem nyerhet, éppen olyan kétség- telenül bizonyos az is, hogy a római katholi- kus egyház a léleknek legmagasabb igényeit kielégíteni nem képes. Ép lélek nem érezheti magát jól emberek szolgálatában, bármilyen címekkel legyenek is azok az emberek felruházva. Időszakonként léphetnek fel zsarnokok, a közszabadságok elnyomói, akik támaszt keresnek a római egyház tekintélykultuszában, de a népek jóléte, v.rulása, szellemi fejlődése csak a protestantizmus atmoszférádban nyerhet biztosítékokat és találhat kedvező talajt.

Ha jelenleg a római egyház úgy találja, hogy Európában megnövekedtek az esé'yei, akkor elég Európa jelenlegi helyzetét szemügyre venni a különböző vonatkozásokban, hogy meglássuk és ke lően értékeljük azokat a viszonyokat, amelyek a klerikálizmusnak kedveznek, s rájövünk arra, hogy ezek a népeknek, az emberiségnek nem kedveznek, valamint a szabadságnak és az igazságnak sem kedveznek. Európa a lezüllés, a dekadencia állapotában van és tehetetlenségi momentumánál fogva ebben az állapotban szeretne megmaradni. A k!erikálizrnus- ban persze van konzerváló erő, a kérdés csak az, hogy amit konzervál, érdemes-e arra, hogy konzerváltassék.

Mindez lehet a politikai meggyőződésnek és felfogásnak dolga. Mindez lehet a ku túrának értékelése szerint eltérő megítélés alá eső kérdés. Lehet valakinek ideálja a népszabadság és a nemzetek önrendelkezési joga, de lehet eszménye az abs/o'ut egyeduralom és a népjogok elnyomása is. Bennünket itt elsősorban nem ezek a szempontok vezérelhetnek. Anrkor a ke- resztyénségnek ezt a két nagy típusát, a protestantizmust és a római katho icizmusí hasonltjuk össze egymással, akkor a döntő szó nem a poli- tikiai érdeket, nem a kulturális előnyt, hanem a vallást illeti meg. És a klerikális mozgalom is ezen a ponton támad a legszélsőségesebben, kimondván, hogy a protestantizmus nemcsak, hogy nem igaz vallás, hanem torzvallás. A kleri- káiizmus szerint a protestanbzmus negativumok- ^bóí áll, vagyis ereje az, hogy tagad; nincsenek tanai, vagyis mindenki azt hisz, amit akar; nincsen erkölcse, mert az egyéni lelkiismeretet teszi meg döntőbírónak. Ügyesen kihasználja e célra a protestánsok »liberalizmusát«, amely minden vallásban elismeri azt, ami bennük jó és ebben a tekintetben sokszor a legvégső határig kész elmenni. Mert világos és érthető a kler.'kálizmus- nak az az érvelése, hogy maguk a protestánsok sem tagadják, hogy a római katholicizmusban is van jó, miért ne legyen tehát akkor mindenki római kathoUkus. Ennek a világos és érthető érvelésnek fogyatékosságál nem m ndenki látja meg.

A kérdés tehát az, hogy a protestántizmus

1927.

mint vallás, mint keresztyénség fölötte áll-e a római katholicizmusnak, vagy nem. Ez elől a kérdés elől nem szabad semmi körülmények között kitérni. És minden más körülményre való tekintet nélkül azon válasz dönti el állásfoglalásunkat, amelyet erre a kérdésre adunk.

Már most akárhogyan határozzuk meg a vallást, akár azt mondjuk, hogy a vallás az Istenben való élet, vagy az Istennel való belső közösség, akár azt, hogy a vallás Istennek lélekben és igazságban való imádása, mindenféleképpen, mindegyik meghatározás alapján úgy látjuk, hogy a vallás az embernek annyira benső, lelki ügye, hogy legtisztább formája nem lehet az, amely az embert akár valamely hely, akár valamely idő, akár valamely szervezet, akár valamely ember révén tudja csak Isten elé állítani. A legtisztább formája a válásnak csak az lehet, ahol a Lélek által vitetik Isten színe elé, minden mankó és állványozás nélkül. És én a protestantizmusban látom a keresztyénségnek azt a típusát, amelynek célja az, hogy az embert Isten iránti hűségre vezérelje, a római katholicizmusban pedig azt a típust, amelynek célja az, hogy az embert a római katholikus egyházba elvezesse. Itt az egyház garantálja tagjainak az üdvösséget és megvonja az üdvösséget mindazoktól, akik annak az egyháznak1 nem tagjai. A protestantizmusban pedig egyedül az istenhez való viszony az, amely életünk sorsát, lelkünk üdvösségét eldönti.

Amikor nem vonjuk kétségbe azt, hogy ilyen igaz hívők a római katholikus egyház kebelében is lehetnek és vannak, ezzel a felfogásunkkal a polémiában sebezhető pontot nyújtunk. Azonban a keresztyénség megfeledkeznék magasztos rendeltetéséről, az embereknek Krisztushoz vezérléséről, ha polemikus előnyök kedvéért, saját sebezhetetlensége érdekében olyan páncélzatot öltene magára, amely megölné a lelket és a prófétá'ást. A keresz'yén- ség Krisztus követésében nyugodtan és bizalommal viselheti Urának sebeit. Mi is elfogadhatjuk, hogy Krisztus anyaszentegyházán kívül nincs üdvösség. De a Krisztus anyaszentegyháza nagyobb, mint a római katholikus egyház. Ez az egyház ott van, ahol az Isten igéjét tisztán és igazán hirdetik, s a szentségeket helyesen, Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki. Az Ágostai Hitvallásnak ezen tanítása az igazi keresztyén katho’icizmus, az egyetemes, oikono- mikus keresztyénség.

Meg vagyunk győződve arról, hogy a protestáns keresz'yénségben megt?láható Is'ennek igaz imádása, anélkül, hogy kénytelenek volnánk embereknek szolgálni Isten helyett; azért vagyunk protestánsok. Nem akarjuk lekötelezni magunkat a szolgaság igájával, hanem megállunk abban a szabadságban, amelyre Krisztus minket megszabadított.