Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-22 / 21. szám
164. EVANGÉLIKUSOK LAPJA ferencia elmarad. Úgy értesültem t. i., hogy a konferenciára mindössze hat (6) evangélikus ifjú jelentkezett. Ezzel szemben olvasom a következő hirt: »Márc. 2-től ápr. 3-ig 11 ifjúsági konferencia zajlott le Magyarországon a különböző baptista gyülekezetekben, a következő helyeken: Soltvadkert, Karcag, Debrecen, Vámospércs, Tótkomlós, Békés, Okány, Noszvaj, Diósgyőr, Derecske, Bagamér. Igen nagy voít az érdeklődés e konferenciák iránt s mint olvassuk, e 11 összejövetelen 155 gyülekezetből 2285-en vettek részt és az evangelizáló ünnepélyeken mintegy 4000-en szorongtak a zsúfolt imaházakban!« Kommentár felesleges. * A kultuszminiszter a kultusztárca költség- vetésének tárgyalása során ezeket is mondta: »Csak egy kérésem van az egyházakhoz. Tartsanak egymás között békét és tartsanak békét az államhatalom iránt. Ne egymástól hódítsák el a híveket, hanem az ateismus alapján álló radikális elemtől. Nyugodtan állíthatom, hogy a felekezeti béke nincs veszélyeztetve. Ha voltak egyes kérdések, azt valamennyien — katholiku- sok és protestánsok — egyaránt mélységesen sajnáljuk. Haller István a református püspököket superintendenseknek nevezte. Ez lehet a mi belső felfogásunk, de a magyar törvények is világosan megmondják, hogy püspökök és nekünk kötelességünk őket törvényes néven nevezni.« jól esik az embernek hallani, hogy a törvényes elnevezések használatára buzdittatnak törvényhozóink és volt kultuszminiszterünk. Ezek után a felekezeti béke nincs veszélyeztetve. Ruth Irta és a kemenesaljai ev. egyházmegye 192fi. évi junius hó 28 án Celldömölkön tartott lelkészértekezletén felolvasta: Magassy Sándor csöngei ev. lelkész. (Befejezés.) Ahol megszállasz, ahol otthont alapítasz, — ha idegenben is, - mennyivel kevesebb az öngyötrő aggodalom, mikor veled együtt száll meg az is, aki odáig kisért! Amit nappal a gond szántott homlokodon s a küzdelem barázdált lelkeden, azt este letörli, elsimítja egy hűséges kéz, egy vigasztaló szó, egy drága gondolat. Elsiratott anyád, széthullott testvér-nyájad, kőszívű rokonod már nem fáj annyira, mert ez a te néped az ő népe is. És hiszem, hogy a halál sem lesz ott olyan rémületes, mert tusáját is ő vívja meg veled. A másik tanítás pedig az, hogy a megosztott öröm dupla öröm. Sokan talán kételkedve rázzák fejüket. Nem lehet az, hiszen ami egyszer meg van osztva, az már nem egész; igaz ugyan, hogy az egésznek két fele van, de a fél csak fél marad. Ha erejét veszti a 1927. bánat, mikor megoszlik, miért növekedjék meg az öröm, amikor egységében felbomlik. Balga elgondolás! A bánat nem tartozik szorosan az élethez, mint ahogy a homokszem sem tartozik a gyöngykagylóhoz. Minél inkább élet az élet, annál inkább érzi ezt a látszólag fordított igazságot. Minél nagyobb az életben az emelkedés, minél inkább törekszik az ember magasabb- rendű, tisztább levegőjű élet felé, annál inkább kezd dominálni a lélek és hatja át a tiszta lelkiség. Pál apostol szerint az öröm a lélek gyümölcse. Isten pedig maga a legteljesebb élet és ő nem oszt fukar kezekkel, mint az uzsorás, nem fösvénykedik, mint Judás Mária drága nárdus- kenetével, hanem pazar kezekkel ád mindenkinek a maga isteni gazdagságából, a maga leikéből, mert örök lényege: az elfogyhatatlan szeretet. Saját lelkét lehelte belénk; azt a felfogó és reagáló örök életorgánumot mindnyájunkba az iránt, ami tőle való s ami feléje száll. Ezért érzi mindenki a jót jónak, látja a szépet szépnek, tudja a kellemest kellemesnek. Lelkünk isteni része mindegyikünkben egyforma; olyan, mint két teljesen egyenlően felajzott húr: ha megpendül az egyik, a másik rezonál. így lesz az egy hangból kettő, az egy örömből két öröm, mert »a te Istened az én Istenem.« »Te és én«... Vájjon mit adnak Ruth szavai a mi mindennapi életünknek? Próbálom és beiktatom ezt az ószövetségi életelvet a magam életébe. Először úgy találom, hogy akaratom megtörik, álmaim szétfosz- lanak, sorompók közé szorított életberendezésem megváltozik. Megsajnálnak, kinevetnek, elfordulnak tőlem sokan, kiket eddig magamhoztartozók- nak éreztem. Reám olvassák majd az öntékozlás dőreségét s megkell látnom, nem vagyok egyéb, mint gyertya, mely önmagát emészti. De azt is meglátom, hogy ezzel a világ előtti bolondsággal olyan gyertyává leszek, amely nincs elrejtve a véka alá, hanem messze szórja sugarait és meglátja akarva-akaratlanul mindenki, mint a hegyen épített várost. Bár magam folyton alá- szálíok, de köröttem lassan minden megnövekszik, ami eddig kicsi volt: jóság, szeretet, irgalom, megbocsátás. És több lesz a szeretet puszta udvariasságnál, drágább a becsület a pénznél, a rangnál, erősebb a kérelem a durva parancsszónál ... Avagy nem fejlődés ez? Nem mutat-e oda, ahol egy láthatatlan, de e’lenállhatatlan erő mindeneket vonz felfelé, a csillagok világán is túl?... Még egy boldog Ígérete van e szavak életté tevésének. Megoldódnak az élet durva ellentétei és a lelkek nem egy pontban érintik egymást, hanem olyanokká lesznek, mint két teljesen egyenlő sugaru kör, melyek egymásba simulnak. Nemi, jogi, társadalmi és lelki érdekek önmagukat tükrözik vissza egymásban. Mindegyik életében az alkotó sugár egy és ugyanaz és bárhol szeli át egyiket a sors, ugyanott találja a másikat is. Ha fény hull az egyik valamely
