Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-05-08 / 19. szám

mi juj.ímájus 8.

19. szám.

Ll., Vi

V

Kelenföldi Evang. leik. hivat“1udapest illanyi-ut l.

nuSOK LAPJA

Szerkesztőség : L É B t N Y (Moson m.) Kiadóhivatal: GYÚR. av. konwnt-épület.

Kiadja: I LUTHER-SZÖVÉTSÉG. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1290.

Alapította : DR. RIFFIY SÉNDOR püspök.

St«rk«iitéi*rt itlilii

NÉMETH KÁROLY esptre».

Megjelenik hetenként egyszer, vasárnap.

Előfizetési ár: Egész évre 6 P. 40 üli., félévre 3 P. 20 fill., negyedévre t P. 60 fill., Egy szám 16 fill. Hirdetési árak megegyezés szerint.

Test és lélek.

• Szerelteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kiváltságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek.*

I. Pét 2, 11

A hitetlenség porhintésből él. A pogányok egymás szemébe, sőt a maguk szemébe is port hintenek. Egymás után következő nemzedékek földhöz tapadt, önző, irigy, hazug sokasaiból, hagyományaiból alakulnak ki a pogány népek, s rágalmakkal, hazugságokkal, bornirtsággal, képmutatással kötik gúzsba a lélek szárnyalását, a magasabb aspirációkat, a szentségnek és tisztaságnak szeretetét. Éppen azért, az evangéliom hirdetése mindig azzal kell kezdődjék: Térjetek meg! vagyis forduljatok el attól, amit a világ, a hitetlen és pogány világ magasztal. »Két urnák nem lehet szolgálni.« Ez a keresztyén életnek egyik fundamentális tanítása. Keresztyén csak úgy lehet az ember, ha hátat fordít és búcsút mond mindannak, ami nem keresztyén.

Azért nevezi Péter apostol a keresztyéneket jövevényeknek és idegeneknek. Krisztus országa nem ebből a világból való, könnyen érthető tehát, hogy a Krisztus hívei nem ennek a világnak polgárai. Itt, a múlandóságban, a romlandóságnak alávetett világban csak átmenetileg tartózkodnak, sátorokban lakoznak és várják az alapokkal biró várost. Az egyház minél több ponton tapad hozzá a világhoz, annál mesz- szebbre távozik Urától; a keresztyén ember minél nagyobb mértékben eregeti életének gyökereit a világba, annál több esetben tagadja meg Mesterét. A keresztyén ember ennek a világnak dolgaitól mindig bizonyos távolságban tartja magát. A világhoz való viszonya nem közvetlen. Sem érzelmeinek, sem terveinek, sem elmélkedéseinek, sem cselekedeteinek nem forrása, nem mértéke, nem irányitója a világ. Életének törvényei, erői, rugói nem ebből a világból valók. Jól tudja, hogy a világ mindennel visszaél. A testtel, amelyet beszennyez; a lélekkel, amelyet megbénít. Az erényt köpönyegnek használja; a bűnt befesti, felcicomázza.

A világtól tehát visszavonul önmagába. Ámde itt megint eltévedhet. És lesz belőle az a farizeus, aki igy szól: »Hála, hogy nem vagyok olyan, mint mások.« És amint a világ hiú dicsősége porhintésból táplálkozik, úgy az ilyen öntelt keresztyén is önmagának hint port a szemébe s önmagát ámítja, csalja, hogy önérzetét fenntartsa és hiúságát kielégítse. Amint a világ abból él, hogy törik-szakad ápolja magában az »öntudatot« mások rágalmazásával, a maga szépítésével, úgy az ilyen farizeusi keresztyén is. A legtöbb egyéni, faji, felekezeti öntudat az önámitásnak és a mások megrágalmazá- sának emlőin nő fel. Isten a kevélyeknek ellene áll. Még inkább ellene áll azoknak, akik szivükben a kevélységet dédelgetik és tudatosan akar n«k kevélyek lenni.

A keresztyén ember tudja, hogy önigazságával Isten előtt meg nem állhat. Napról napra megtapasztalja, hogy őbenne is megvan a világ, amelytől el kell fordulnia, amelynek búcsút kell mondania. Az ö belső élete is harctér, amelyen a testi kívánságok vitézkednek a lélek ellen. — Megtapasztalja, hogy aki Krisztust kívánja követni, az kénytelen megtagadni önmagát is. Az önállitás önámitás. »Tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól.« A keresztyén embernek nemcsak a világtól, hanem önmagától is bizonyos távolságban kell tartania magát. — A léleknek a testtel vívott harcaiból tanulja meg, hogy az Isten Szentlelkcvel forrjon mindjobban össze, mert ebben az egyesülésben van élete. A világ elmúlik körülöttünk, és a világ kívánsága is bennünk. Az idő sebes sodra magával ragadja gyermekkorunk örömeit, ifjúságunk nagy tervezgetéseit, férfikorunk örömeit, de megmarad az, aki Istennek akaratát cselekszi.

Az Isten Szentjeikével való összeforrottság