Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-05-08 / 19. szám

146.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1927.

ban talál azután a keresztyén egy másik, uj világot. Már itt a földön megtalálja azt, az Istennek világát. Úgy, hogy a keresztyén ember mindenütt otthon van, mert Isten mindenütt jelen van. S a keresztyén ember, aki megtalálta a világban Istennek világát, lángoló szívvel fordul embertársaihoz s azt mondja: Szeretteim!

A Magyarhoni Egyetemes Gyámintézetnek {elhívása.

Mint már néhányszor, ezévben is Misericordias Domini (az Ur kegyelmessége) vasárnapján, ill. hetében fordulunk Egyetemes Gyámintézetünk nevében a mi drága Egyházunk minden rendű és rangú igen tisztelt híveihez.

A Misericordias Domini vasárnapnak evangéliuma (Ján. 10. 11—16.) a jó pásztorról szól, aki életét adta a juhokért, epistolája (Péter L

2. 21—23.) pedig azt mondja, hogy arra hivat- tattunk, hogy az ő nyomdokait kövessük. Tehát mi is jó pásztorok legyünk. Keressük azért áldozatos szivvel-lélekkel egyházunknak szétszórt s azért egyházbag veszélyeztetett, tagjait. Ne sajnáljunk költséget fáradtságot, ne sajnáljuk egészségünket, életünket sem, ha a templomot, iskolát, bibliát, ima- és énekes könyvet, evangélikus naptárt és újságot, szóval az evangéliumot nélkülöző, más idegen vallásuak közé beékelt híveinkről van szó. Sokan közülök olyanok, mint a tüskék és tövisek közé tévedt bárányok. Csakhogy ezek a tüskék és tövisek nem testüket, hanem lelkűket tépik. Mint a zsoltár- iró, úgy ők is sokszor hallják a hitetlenek és csufolódók szájából: »Hol vagyon a te Istened?«

kénytelenek eltűrni azt, hogy ócsárolják, gya- lázzák evangéliumi hitöket, Luthert és a többi reformátort. A maguk erejéből már nem tudnak kiszabadulni a tövisbokrok közül, nem tudnak lábra állni s gyülekezetté tömörülni. Elvéreznek, e’gyöngülnek, elvesznek egyházunk számára, ha nem sietünk segítségükre. Azért könyörüljünk azokon, akik elfáradtak és elszéled- tek, mint a pásztor nélkül való juhok. (Máté

9. 36)

^ 1763-ban, amikor nálunk még nem volt Gyámintézet és Németországban még nem volt Gusztáv-Adolf egyesület, egy nürnbergi fiatal, gazdag kereskedő: KiessMng Tóbiás egy alkalommal egy alsóausztriai vásáron vett részt. Érdeklődött ott az evangélikusok sorsa iránt. S mikor megtudta, hogy a kevésszámú elnyomott evangélikusoknak mily súlyos ott a helyzetük, úgy érezte, hogy azokon tehetsége szerint segítenie kell. Ezidőtől fogva 50 éven át 106-szor utazott Ausztriába, először titokban, majd II. József türelmi rendelete után nyíltan, hogy a szétszórt evangélikusokat evangélikus ima- és énekkönyvekkel és iratokkal s ahol ezt

szükségesnek találta, pénzbeli segéllyel is ellássa, Egész vagyonát erre a célra áldozta. Mint teljesen szegény ember halt meg 1824-ben ez a Kiessling Tóbiás, az osztrák egyházak ez a segítő munkása.

Nékünk már nem kell ily fáradságos és veszedelmes utakat megtennünk, hogy lelki Ínséget szenvedő bel- és külföldi hittestvéreinken segítsünk. A Magyarhoni Gyámintézet és a Németországi Gusztáv Adolf egyesület szervei gondjaikba fogadják szórványban élő és segítségre, támogatásra szoruló evangélikus testvéreinket. S mennél jobban támogatjuk a Gyámintézetet és ennek közvetítésével a Gusztáv Adolf egyesületet, annál jobban megfelelhetnek azok kötelességüknek és annál jobban megközelítik a nagy apostol által kitűzött nemes célt: »Mindenekkel jól tegyünk, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.« (Gál. 6., 9.) Azért adakozzatok és áldozzatok a gyámintézet céljaira!

Egy hires orosz iró (Dosztojevszky) mondja: »Ha minden orosz csak egy fát ültetne el életében, úgy egész Oroszországból csakhamar virágzó szép kert lenne és ha minden ember csak egy embert boldogítana életében, a világból paradicsom lenne.« Füzzük a gondolatokat tovább és képzeljük el, mennyire megerősödne a mi szegény evangélikus egyházunk, ha minden egyes felnőtt tagja —- mondjuk csak — egy bibliának vagy énekeskönyvnek árát tenné le évente a Gyámintézet oltárára! Valóban akkor alaposabban segíthetnénk azon a közel 100 gyülekezeten s intézményen, amelyek most évente kopogtatnak a Gyámintézet ajtaján.

Szerettük volna ennek a sok, segélyért folyamodó gyülekezetnek és intézménynek hű képét híveink szeme elé állítani. Ámde ezidőszerint még nem volt lehetséges. Több gyülekezet még nem irta meg s nem bocsátotta rendelkezésünkre helyzetképét s a kinyomatási költségekről sem tudtunk még gondoskodni. Talán lehetséges lesz ez a következő alkalommal, vagy ta’án egyházi lapjaink vállalkoznak arra, hogy minden egyes számban egy-két segélyre szoruló gyülekezet s intézmény hű leírását közöljék. Addig is, mig ez a kérdés megoldást nyer, szeretettel kérünk mindenkit, aki nem akarja, hogy egyházunk mindinkább elsorvadjon, siessen annak megmentésére, támogassa imájával, adományával a Gyámintézetet, amely viszont Egyházunknak meghanyatlott falait és düledező gyepűit támogatja.

Amikor a múlt év őszén a katho’ikus nagygyűlést Zichy János gróf elnök megnyitotta, azt mondotta, hogy Magyarországon a katholikus- ságé a lakosság többsége és, hogy a katholi- kusság érvényesülni akar és hogy minden állam fundamentomjainak legalkalmasabbja a ka- tholicizmus és a szupremáció kérdésében ő és a katholikusok intranzigensek.

Pichy János gróf ezen fejtegetéseire a nagynevű publicista és buzgó katholikus férfiú, Rá-