Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-04-03 / 14. szám
110. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. óta az európai emberiségnek intellektuális és morális színvonala általában sülyedt. Ezt a dolgot nem lehet elintézni egy közoktatásügyi törvénynek bűnbak gyanánt való odaállitásával. Tény, hogy a társadalom évtizedek óta elégedetlen volt a középiskolával és úgy látszik az uj törvény sem tudta ezt az elégedetlenséget eloszlatni. A bajoknak föokát én nem ennek vagy annak a szaknak ilyen vagy amolyan előtérbenyomulásában, vagy visszaszorulásában látom, hanem abban, hogy a középiskola, amikor állami intézménnyé tétetett, elvesztette egyéni karakterét, s főleg elvesztette jellemalakitó erejét. Elégedetlenek vagyunk a középiskolával, mert részben taián a társadalom felől jövő nyomásnak is engedve — mindinkább beérte azzal, hogy olyan bizonyítványt adjon a tanulók kezébe, amelynek alapján felsőbb osztályba, vagy felsőbb intézetbe felléphet, amely számára lehetővé tette, hogy szekere rudját valamely kenyérkereset: pálya felé irányítsa, de emellett megfeledkezett arról, hogy a nemzetnek egy intelligens, magyar, va’lásos és gerinces közép osztályt neveljen. Ez a cél valamiképpen úgy érzem háttérbe szorult; a reformtörekvések a tantárgyakra irányultak, az órarendre, a tananyagra, a módszerre, a kézikönyvekre, de nem ölelték fel a középiskola lelkét. És erre az állam képtelen. Az állam az iskoláknak nem tud lelket adni. Az államnak magának sincsen lelke, legfeljebb kölcsön kéri a hazától. Hogyha a csődbejuíás veszedelme fenyegeti a középiskolai oktatást, ez az állami középiskolának csődje lesz. Bizonyos vagyok benne, hogy a keresztyén középiskolai oktatás az államnak ügyetlen beavatkozása nélkül soha és sehol csődöt nem mond. Mert a keresztyén középiskolában van lélek. Azok a régi evangélikus intézetek, amelyekben néhány »vaskalapos« tanár tanított s mindegyikük mindenhez értett, neveltek egyháznak és hazának olyan középosztályt, amely a hazáért és egyházáért élt- halt, mert voltak eszményei. Mindezt pedig azért mondom el, mert elemi iskoláinkra is ugyanaz a sors várakozik az állami befolyás tultengése következtében, amely elérte a középiskolát. Több mint egy emberöltő telt el azóta, hogy én az elemibe jártam. Azóta uj meg ui reformok jöttek az elemi iskolák részére is. Eíaladást azonban én nem tudok tapasztalni.* A hattól tizenkét éves gyermekek ma is hattól tizenkét éves gyermekek és örülnünk kell, hogyha megtanulnak a vallásukból. a számtanból, földrajzból stb.. annyit, mint mi és tudnak úgy Írni, olvasni és számolni, mint mi. A népiskolát is megölik tantárgyakkal, s amint a középiskola nem tudja megtanítani a modern nyelveket, úgy a népiskola is alig viszi annyira, hogy a gyermekek jól Írjanak, olvassanak, számoljanak,, az erkölcsi és vallási diktu- mok pedig a lomtárba kerültek, mert az nem tantárgy. Igen szomorú és sajnálatos dolog az, hogy az állam omniipotenciája teljesen elsorvasztotta a magyar társadalomnak erőit, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva minden téren az állam funkcionáriusainak és meg kell hajolnunk az államnak sokszor tévesen értelmezett és felfogott érdekei előtt. Ölhetett kezekkel nézzük, hogy az egyház ingerenciája a nemzet kulturális életében mind jobban megszűnik ; viszont az egyház is, minden tehertől szabadulni óhajtva, ajtót-ablakot tár a kulturális intézményeket lelkűktől megfosztó államosító törekvéseknek. Nem a középiskolai oktatásnak, hanem az egész nemzeti kultúrának csődje fenyeget bennünket. Mert a társadalom ereibe semmiféle bürokrácia nem tud vért ömleszteni, már pedig az állam csak tisztviselőkkel tud dolgozni. Nemzeti társadalmunk csődjét követi a többi csőd. A Lutiier-Társaság felolvasó ülése Budapesten. A Luther-Társaság nagyhatású és jelentős felolvasó ülést tartott Budapesten, márc. 31-én, a deáktéri polgári leányiskola termében, a közönség nagy részvétele s általános feszült figyelme mellett. A többi között jelen volt: Rafíay Sándor dr. evangélikus püspök, Radvánszky Albert báró evangélikus egyetemes felügyelő, Sztehló Kornél nyugalmazott egyetemes ügyész, Lampért Géza, Schneller István és Kovács Sándor egyetemi tanárok, Raffay Sándorné, Gregersen Lujza, Blatniczky Pál fóesperes, Kemény Lajos igazgatólelkész és sokan mások. Pékár Gyula mondotta az elnöki megnyitót s utalt arra, hogy a világszerte mutatkozó nemzeti megmozdulás nem egyéb, mint reakciója a bolsevizmusnaík, mely ma akkora harcvonalon támad, hogy ahhoz sem Nagy Sándor, sem Cézár harcvonala nem hasonlítható. Legutóbb a népszövetségi ligák brüsseli gyűlésén kitűnt, hogy 120.000 francia tanítóból 70,000 kommunista agitátor. Berzeviczy Albert fájdalmasan állapította meg, hogy ma két magyar irodalom van: az egyik a régi nyomon jár, keresztyén, nemzeti és magyar^ a másik ellenséges szellemű irodalom, ha magyarul szól is; ez az irodalom szította lángra az októberi szomoruemlékü forradalmat, ez idézte elő hazánk feldarabolását s most is ellenünk dolgozik. Berzeviczy elevenre talált, azért volt ellene oly durva a támadás. A két irány egymás ellen tör és Császár Elemér szózata is ••eredménytelen marad, mert a támadók a lelkeket akarják leigázni s ily módon saját uralmukat a haza s nemzet jövője árán :s biztosítani. A Luther-Társaság, mint irodalmi társaság csak kötelességét teljesíti, amidőn Berzeviczy Albertet és Császár Elemért hazafias állásfoglalásuk alkalmából lelke mélyéből üdvözli s az általuk kifejtett eszmékhez, a nemzeti szellemű irodalomhoz csatlakozik. Az elnök ki-
