Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-02-21 / 8. szám
60. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. Vagy végül itt van egy másik társadalmi láz: a hólapda — vagyonszerzés vagy jótékonykodás és a sorsjegy akciók utján való pénzgyüj- tés, hogy egyébről ne is beszéljünk. Mit szól itt is az írás? És tolmácsolja-e az írást itt is az írás egyháza? Az evang. egyházban kellene, ha sehol másutt nem is, érvényesülni annak, hogy: keressétek mindenek előtt az Istennek országát és annak igazságát s mindenek megadatnak nék- tek ! Tudom nagyon jól, hogy ebben a világban egyházunknak is szüksége van pénzre, de vallom azt is, hogy egyházunk akkor áll elvi magaslaton, ha híveinek önkéntes adományából gyűjti össze a szükséges pénzt. Szomorú közalapotok vannak ott, ahol csak táncmulatság utján tudják összetoborzani, jótékonyságra is, a hi veket! A fönti tétel bibliai igazság, föltétien megáll, az azonban nem, hogy: keresd először a pénzt, s azután jön majd Isten országa ... íme, elég volt .egy-két példa, hogy kimutassuk azt: mennyire fontos egyházunk elvi kérdésének a felvetése. Ha tovább keresnénk, akadna még több is! Az élet tanulsága ez: alapjában inog meg egyházunk, ha a föntebb is említett elveket nem követi. Ahol azonban ezeket az elvi kérdéseket is tisztázta a gyülekezet; ahol a hit él az egyháztagok lelkében; ahol az írás elve nemcsak elv, de gyakorlati valóság; ahol a hívek tudják, hogy ők alkotják az egyházat s e szerint igyekeznek élni, lelkészük példaadása nyomán, mint egyetemes papság, — ott uj élet fakadt, illetve ott a régi evangélikus élet buggyant ki újra az őstele- vényből. , Hál Istennek, ilyenek is vannak s mindig többen-többen! Dr. Deák János. A legújabb magyar bibliafordítás. (Dr. M a s z n*y i k E. Újszövetség fordítása.) (Folytatás.) 2. A másik kérésem arra vonatkozik, hogy az évszázados használat által megszokott s tartalmilag jelentős kifejezéseken, ha feltétlenül jobbat nem tudunk nyújtani helyettük, ne változtassanak. A bibliát az eredeti szövege szerint is értők érzik azt a nehézséget, amelyet pl. a szarksz,^ szórna, pszyché, preuma szavak helyes lefordítása okoz; amint erre szerző is rámutat, mondván (Előszó 14. o.) »volna ugyan a magyarban is mindegyikre megfelelő kifejezésünk: szellem és lélek, itt-ott alkalmazhatjuk is, de a »Szentlélek« már úgy átment a köztudatba, hogy azt »szentszellem«-mel helyettesiteni igen bajos volna«. Pedig itt még jogosultabb volna a változtatás. De a köztudatba még fokozottabb mértékben átment: keresztel, keresztelő, megkeresztelt kifejezéseket nyom nélkül kitörölni az Újszövetségből és ezzel az egyházi közhasználatból is még szerző által a »bibliai szótár« c. függelékben »Avatás« ,cim alatt közöltek alapján sem indokolt. Mint sok egyéb a köztudatba átment kifejezésnél jegyzet rovatban — jegyzeteket szerző is nyújt itt-oit — meglehetne említeni, hogy az eredeti kifejezésnek mi a tulajdonképeni értelme s ezért mi felel meg neki jobban, de gyökerestől kitépni a szentség jellege révén a köztudatba különösen átment keresztség szót nagy lelkikár nélkül nem lehet. Úgy érzem, hogy ezen újítással szemben egész egyházi közösségünk állást foglalna. Nem is szólva arról; hogy az »avatás, avató« kifejezést, amellyel szerző a »keresztelés, keresztelő« szavakat helyettesíti, jelenthet bár a szellemi élet körébe, lelki titkokhoz való beavatási, de a Lélek közöl- tetését, a keresztséggel kapcsolatos isteni kegyelmi adományt semmiképen sem, holott a keresztelés fogalmában, szentségi jellegénél fogva ezen van a hangsúly. Az is szem előtt tartandó, hogy az avatás, mint lelki titkokba való beavatás a keresztséget tisztán értelmi funkcióvá tenné, az egész szentséget racionalisztikus irányban se- kélyesitené el s a baptista felfogást segítené elő, mert ez esetben gyermek keresztségről alig lehetne szó. Ehhez járul az a körülmény, hogy a mai egyházi nyelv használat, holott ez volna a döntő — bár a régi fordításokban sem áll a keresztség helyett az avatás — aminek bizonysága pl. hogy az »Egyesség könyvé«-ben (az 1598 iki formában kiadta dr. Masznyik E.) szintén »keresztel« ige áll, az avatás szót már lefoglalta konkrét cselekvényekre. (Pap-avatás, harang- avatás, egyházkelő asszony avatása), úgy, hogy feltétlenül súlyos fogalmi zavarokra s konfAktusokra vezetne a keresztség szó kiküszöbölése s az »avatás« által való helyettesitése. Megemlíthetem azt is, hogy az »avatott:, beavatott« szóval tartalmilag ellentétes »avatatlan« szóval szerző I. Kor. 14. 16-ban a görög idiótész-t fordítja, már pedig ahhoz nem fér kétség, hogy ez nem ellentéte a »megkeresztelt« »avatott«-nak. Szerző főként anakronizmusok elkerülése végett ajánlja a keresztelni ige helyett az avatni igét. De évszázadok óta megszokott s egész vallási köztudatunkba kiirthatatlanul belegyökerezett elnevezést a benne tényleg meglevő anákro- ronizmus alapján sem küszöbölhetünk ki. Csak mellékesen említem meg, hogy szerző sokkal jelentéktelenebb alkalmakkor s szükségtelenül maga is él anakronizmusokkal, pl. Mt. 25. 27, »bankosok«, a megszokott és jó »pénzváltók« helyett. Csel. 2, 15-ben azt mondja: »kilenc az óra« e helyett a »napnak még csak 3. órája vagyon«, áttevén a zsidó időszámítást az általunk használatba, hasonlóképen Csel. 10, 3, Mt. 20, 6, Jak. 2, 12-ben használja az »iránytű« kifejezést, 1 Já. 2, 18-ban pedig az »ütött az utolsó óra« erős anakronizmust. A mondottak alapján tehát igen fájlalnám a keresztség szónak a magyar bibliafordításból való törlését.
