Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-10 / 2. szám
-r ie»****w" f ! . H •iö® 1} -Tril &ay ^ * at január 10 2. szánt cvnNüCLIKUSOK lapja SzarfttutttAi: LtBtII (Hmm «.) KUAAMratal: GYÚR. tv. kenvsat-ApflltL llidia : 1 LUTHER-SZÖVETSÉG. PuistUar AkpAaz tár icttkk színia: 12M. ■lapította : DR. RAFFIY SlNDOR püspök. Siark«wU«*rt NÉMETH KÁROLY •iperti. Mapjelaalk hátanként aívszar, vasárnap. EJAflztlAsI Ar: EpAtz Avre 80, lAIAvra 40, aapveAAvra 20, apiat szán 2 azer R. Hirdetési Arak ■atapiazAs tzarlaL A stockholmi mű folytatása. I. Fenti címen a stockholmi konferencia európai titkára, lie. Stange Erik, figyelem reméltó cikket irt az általa kiadott »Rastoralblätter- januári számába. Három fejezetben tárgyalja 1. a háborús felelősség kérdését, 2. az angolszász elemek előretörését, 3. az Isten országának lényegét illető felfogásban mutatkozó különbségeket. Ez a három pont a németek szempontjából egyformán jelentőségteljes lehet igy fogalmazva is, a stockhalmi mű továbbfolytatásán illetőleg, de úgy gondolom, hogy bennünket magyarokat a kéi első pontnak ilyetén fogalma- mazása a világkonferencia munkájához nem a legfőbb szempont alkalmazásával hozna viszonyba. A súlypontot mi a három közül határozottan az utolsóra helyezzük, és a másik kettőt ennek a harmadiknak, az Isten országának szempontjából Ítéljük meg. Az első kettő: a háborús felelősség és az angolszász faj előretörése mi reánk nézve a fajok és a nemzetközi élet kérdésévé lesz. És igy felállítva, azt hisszük, sokkal alkalmasabb arra, hogyf a keresztyénség azon müVének, mely Stockholmban megindult, zsinórmértékül szolgáljon, mint a Stange-féle formulázás, amely inkább arra alkalmas, hogy - legalább is a németeket illetőleg f- holtpontra juttassa a konferencia munkáját Nem lehet tagadni azt sem, hogy az a mód, ahogyan a német konzervatív egyházi lapok a konferencia munkáját tárgyalják, élénken emlékeztet bennünket mindazon szerencsétlen tapintatlanságokra, amelyek a német alaposságtól és »verballhornt« elveken való nyar- galászástól annyira elidegenítették a nemzeteket amint az a világháborúban olyan szomorú eredményekre vezetett. A mf"magyar evangélikus egyházunknak semmiesetre sem lehet feladata az, hogy a németországi evangélikus egyház egyik szárnyának vontatókötelei által olyan vizekre jusson, amely ek a hábom utáni korszakban a keresztyénség megkezdett világmunkája szempontjából holtvizeket jelentenek. Egyházunknak érdeke és Krisztus evangéliumának szent ügye nem engedi meg nekünk azt, hogy duzzogva félreálljunk, vagy a keresztyénség sebeit, amelyek hegedni kezdenek, cserépdarabokkal vakargas- suk és sajgassuk. Éppen elégszer követtük már el, egyházunk kárára, azt a hibát, hogy olyan tereken akartunk érdemeket szerezni, amelyek nem Krisztus egyházinak sajátlagos munkaterületei, s kerültünk ezen a réven olyan áramlatok sodrába, amelyek hajónkat útirányából eltérítették s hajónk utasait egymással szükségtelenül meghasonlásba hozták, mintsem hogy újból kedvet érezhetnénk magunkban arra, hogy kikapcsolódjunk egy életképtelen ideológia kedvéért abból a munkából, amely Stockholmban olyan szerencsésen megindult, s amely meggyőződésünk szerint alkalmas arra, hogy a keresztyénség erőinek kifejlését szolgálja és előbbre vigye a világot. A világháború után és a stockholmi konferencia után igazán végzetes és menthetetlen hiba volna, ha az európai protestantizmust a német- országi evangélikusoknak egyik szárnya egy bizonyos, és véleményünk szerint nem a leghelyesebb európai kontinentális politika szolgálatába tudná szegódtetni. Nekünk, magyarországi evangélikusoknak minden okunk megvan arra, hogy ahhoz az áramlathoz csatlakozzunk, amelyiknek látóhatára, nem szorítkozik Középeuró- pára, nem szorítkozik Európára, hanem kiterjed az egész Földre. A keresztyén egyházakat ösz- szekötő kapocs nem lehet lazább és gyengébb, mint a Föld népeit összekötő kapcsok és a keresztyénség vezetőinek érdeklődési köre nem lehet szükebb, mint az államok vezetőié. Ha az európai kontinentális protestántizmus nem tud a nemzetközi egyházi érintkezés terén évszáza-
