Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-02-28 / 9. szám
1926. evangélikusok lapja 69. ablakin bcmosolygott a februári napsugár és betöltötte megnyilatkozott szivünk minden lcis zugit, ahol már az ima drága gyöngyszemei peregtek : köszönjük, hogy ez órában betegségeink orvosa vo'tál... s hí sajog is még egy-egy seb, tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk... Atyánk! Valamerre elhatott ma a Te szent Igéd, bizo- nyitsd meg mindenütt, hogy’ nem tér vissza az üresen! Az Ur imája — s utána mint egy varázsütésre emelkedett a sokasig, hogy elénekelje a 89. zs. 4. versét. ^Boldog a nép, mely teneked örvendez!« Éreztem, hogy a református testvérek szive hevesebben dobog az istentiszteletben való aktiv részvételnél - az én szivem meg összeszomlt... nem tudtam velük énekelni .... Háziasszonyom levette kagylóját s kisebbik fiának nyújtotta s én figyeltem azt az üde gvermek^arcot, amint megfenyesedett a távolról jövő melódiák érintésérv — és elgondoltam, mekkorát villanlak volna a dióba ina szemek, ha a jól ismert ^Maradj meg kegyelmeddel kezdetű énekünk csendült volna a fülébe! Minden igaz evangélikus ember örömmel üdvözölné az evangélikus istentiszteletei a rádióban. Én nem hiszem, hogy üresen maradna egynek is a heh c a templomban — feltéve, ha különben is ott szokott lenni Ebben az cs tben fi hát csak nyereségről lehet szó. Hát még a szobához s ágy hoz kötött öregek, betegek mily há ásan fogadnák a kedves hullámokat, melyek nem riadtak vissza távolságból, esőtől, sártól — rátaláltak azokra, akik ökot várták és keresték Az istentiszteletek idejének összeesése miatt lehetnek aggályok ezt megértem. Segíteni azonban azt hiszem nem nehéz : D.áktéri templomunk ajtaján sokszor láttam 5 -7 órára hirdetett szentbeszédet Ez az az idő, mikor vidéki templomaink ajtaja csukva van a rádió pedig valami város: zenét szolgáltat Hány másvahásu ismerné és szeretné meg ebben az időben a mi nagyja inlcat ? Mert bizonyos, hogy szívesebben hallgatnák őket, mint a zene-egwelcgct amiből úgy is tul-sokat kap a rádiózó közönség. Lám, az az egyszerű villanyszerelő fiú, az én kis növendékem bátyja, aki — munka híján —- most úgyszólván egész nap rádiójánál ül és mi mindent hall! (s aki b;zony éppen abban a korban van. hogy a kommunizmus emlőjéből táplálkozott) azt izente nekem, hogy istentiszteletre tessék jönni — mert az a legszebb ! S valóban I Azóta már sok mindent hallottam, de az Isten- tisztelet volt a legszebb ! Bocsánat a következő sorokért, de leirom, ha már elgondoltam : higyjék el a lelkész urak, hogy nincs oVnk a rádióra féltékenvkedni, mert munkatársuk lesz az — s nekünk szomjazó kicsinyeknek pedig jó't^vönk mert eljuttatja majd hozzánk evangélikus egyházunk n^gv oktatóinak hangját Azt hiszem sokan várjuk ! H. G. Hajnali harangszó. Köszönöm Atyáin: elmúlt az éjjel És vele én is nem múltam el, RvR&vl bont szárnyat rózsás sziliével, Pihent a lélek, munkára kel. Ösvényt Te adtál, merre kell járnom S lelkem a célra örvendve néz, Gyönyörűséges szeretetjármom S az életterhem sosem nehéz. Atyám, de mégis aggódik lelkem. Nem hagyom-e el ösvényedet? Sokszor aizt hiszem, előre meritem S estére látom, hogy tévedek S a nagy világ is halad-e majd ma, Jut-e előre és fel Feléd, Vagy rohan újból ezernyi bajba S növeli egyre bűi tengerét? Remeg a lelkem... Öh hajnalharang, Zengjen szavad, mely höségn. int Hogy kik életre keltünk j,l alant. Ne győzzön rajtunk álom megint! ifi. Szlancsik Pál. Krisztus és egyházunk szolgál. Talán a legkiemelkedőbb papi típusaink: a költő-pap, a tudós-pap és a prófétaleJcületü pap. Vájjon a hivatási magaslatán állani akaró pap- IIax e három típus valamelyikéhez kell-e taitoz- nia? Kívánja e ezt Krisztus? Nem. A protestáns költő-pap fogalom hazánkban. Ünnepi harang szóként zúgó gondolatait nem egy kis gyülekezet, hanem többnyire felekezeti különbség nélkül egy egész ország, nemcsak a jelen, hanem a jövő is hallgatja Amit nyújt és amit tőle egy nemzet készséggel és hálával elfogad, az gyakran valljuk meg őszintén — vagy nemzeti, vagy emberi ideál, de nem specifikusan és kizáró'ag krisztusi ideál. A költői hajlamú papot, különösen az epigont az a veszély fenyegeti, hogy idegen oltárok tüzet a Krisztus oltárára viszi ; hogy szavaiban több az irodalom berkéből jövö fuvalom, mint a pünkösdi szentlélek zengése. Tény az, hogy paptól, mint paptól, mint az istentiszteleti kul- tus emberétől a gyülekezet, mint a hívók közössége különösen a templomban nem poézist, nem esztétikai remeklést vár, hanem egészen mást. Elvégre oly embereknek is van szükségük papra, akiket a kö!tészet bűvös zenéje már kielégíteni nem tud. Ha már a hivők közössége is a költő papban inkább a papot kere?i, menynyivel inkább Krisztus, ak' nem azt kérdi, bár
