Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-09-12 / 37. szám

292.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1926.

[tudsz egy anyáról, aki valahol a kórházban fekszik, gondolj rá és ne kérdezd, hogy mások is megteszik-e ugyanezt. Ha az utcán öreg anyókát látsz, menj oda, adj neki néhány szál virágot. Röviden: tiszteld mindenhol és mindenkor az édesanyát!

Azt hiszem mindenki örömmel csatlakozna az anyák napjának mozgalmához. Egyházunknak Istentől rendelt hivatása az, hogy e tekintetben is megtegyen minden tőle telhetőt és szép volna, ha egy nagyobbszabásu, országos arányú kezdeményezés érdeme is egyházunk nevéhez fűződne. Persze egymagában véve nem elég az, hogy az anyák napjának gyönyörű szokását bevezetve, az anyáknak évenként egyszer hosszabb vagy rövidebb ideig tartó örömet szerezzünk. Az a kérdés, hogy az anyák napja megvalósulásának mi az igazi feltétele, melyik az a szilárd alap, amelyből az anyák napja eszméjének kiindulnia kell? Ki, vagy mi olthatja mai ifjúságunk s általában mai korunk szivébe a pietás, tisztelet és gondos szeretet eszméjét az édesapával és az édesanyával szemben?

»Ideje immár az álomból felserkennünk!« Ezt olvasta Ágoston, a hires tékozló fiú. Hiszen mindnyájunk előtt ismeretes, hogy az ő kegyes és istenfélő édesanyja, Monika, éjjel-nappal hogyan imádkozott érette, hogy a bűn és e világ rabságába jutott fiát megmentse. Ambrosius, Monika lelki pásztora és püspöke, jótékony balzsamként milyen hűségesen hullatta fájó szivére a vigasztalás igéit: »Egy fiú, akiért eny- nyit imádkoznak és ennyi könnyet hullatnak, nem veszhet el!« És amikor Ágoston eljut az ő damaszkuszi utjának órájához, megtalálja az egyszerű könyvet, a sokszor félretolt bibliát, amelyet valami különös lelkiismereti szóra, »tolle, lege« vesz a kezébe és eljut az ő uj életének a hajnalához. Ettől kezdve vallja: »A te hasonlatosságodra teremtettél minket óh Isten és a mi lelkünk nyugtalan mindaddig, amig meg nem nyugszik tebenned.« Az igén keresztül Istenhez jut és Isten szeretedén át megtalálja az utat vissza édesanyjához. Ma is az egyetlen ut, amelyen át az emberiségnek jó része Istenhez és általa az édesanyához visszajut, a bűnbánó hit és az evangélium. A kegyeletnélküliség, szemérmetlenség és neveletlenség korszakában újra ezt kell hangsulyoznuk. E tekintetben is ideje immár az álomból felserkennünk.

A szentirás sok bizonyságát szolgáltatja a példás anyai szeretetnek, de megtaláljuk ebnek az ellenkezőjét is. Sára hitetlenkedik és valótlant állít. (I. Mózes 18. 15). Cippóra Mózest vissza akarja tartani Isten akaratának teljesítésétől, amiért Isten Mózest majdnem megöli (II. Mózes 4. 24-26.). Mikhal megcsufolja Dávidot, amikor ez a szövetség ládája előtt elvonulva Istent tiszteli. (I. Krónika 15. 29). Sőt maga 'Mária is nem érti meg az ő gyermekét, Jézust. A világtörténelem folyamán találtunk Borgia Lucretiá- kat, kegyetlen királyasszonyokat, Krimhildákat és Navarrai Margitokat, Ágnes asszonyokat és Simon Juditokat, vannak Haverdia Máriák és

Lédererniék, akikről szól a krónika, de ennyire nem is kell elmennünk. Tekintsünk körül mai társaséletünk szalonjaiban.

Ma egy sajátszerü női típus van kialakulóban, a gyermek és gondnélküli anya típusa, aki mindenhol otthon érzi magát, csak a saját otthonában idegen. A nőnevelés ma odáig fejlődött, hogy a nőből okos, képzett, értékes, derék ember lett, de mintha elsikkadt volna a rohamos fejlődés közben maga a nő. Veszendőben van a régi magyar asszonynak családja körében betöltött nagyszerű hivatása. Lehetetlen észre nem venni, hogy a szellemi élet és művészi behatások mellett, milyen kicsire zsugorodott össze a család jelentősége. Senki sem törődik a családdal, amely pedig természetes kerete a nőnek, aki egymás után dobálja el magától bájos, értékes tulajdonságait. Az anyaság bájából kivetkőzött eme Übermensch szer ű női eszmény hóditásával szemben, amely a magasabb osztályok révén, hamarosan az alsóbb régiókra is el fog jutni, erősen hangsúlyoznunk kell az igazi anyának és önfeláldozó nevelőnek eszméjét, amely úgy nemzeti, mint vallásos szempontból rendkivüli jelentőséggel bír, mert a nők és anyák akarata nélkül sem nemzeti, sem vallásos megújhodás nem jöhet létre.

A modern nőnevelés az »életre« neveli a nöket, akik minden problémát megoldanak, céltudatosan fejlesztik izmaikat, testüket és szép, harmonikus mozgás által ragadják el a szemlélőt. De a mi szegény, agyongyötört életünknek másra is van szüksége. Csendes családi otthonra, békére és édesanyákra, akiknek legszentebb céljuk az uj jövendő nemzedék hazafias és „vallásos kiképzése. Mennyire távol áll ettől az u. n, modern anya. Van olyan is, aki nemcsak maga hagyja1 el Istent, hanem gyermekét is arra csábítja, hogy Krisztus nevelő hatása alól vonja ki magát. Franciaországban egy modern anya lelkészének, aki figyelmeztetőleg érdeklődött nála, hogy fia miért nem jár a hittan-órákra, azt válaszolta: »Az én fiamnak nincs szüksége vallásoktatásra!« — Néhány esztendővel később ennek az anyáinak a fiát a bíróság1 halálra ítélte, mert a saját édesanyját gyilkolta meg. Egly másik modern anya hitetlen fiának Isten és Krisztusról mondott gúnyolódását ahelyett, hogy leintette volna, a legnagyobb mértékben helyeselte és elismerte. Ha az anyák napját megtartjuk, akkor az ilyenekre is kell gondolnunk! Honnan van a mai ifjúságnak neveletlensége és vadsága? Nem a ti gyermekeitek-e ez a mai ifjúság, ti mai apák és anyák? Tüdja-e a mai apa is Matthias Claudiussal igy inteni a fiát az erkölcsi bukástól: »Fiam sohase feledd, hogy a te édesanyád is valaha leány volt!« A mai társas élet szalonjai milyen kábitóak és tulfütötteik az erotika levegőjétől! Ma apák és anyák világosítják fel gyermekeiket arról, hogy mit kell tenniök olyan esetekben, amelyekről szülőknek és gyermekeiknek egymásközt beszélni is bűn, nem is szólva arról, hogy szülők és gyermekek egyaránt negligálnak isteni törvényt, nevelést