Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-08-01 / 31. szám
248. _________________________EVANGÉLIKUSOK LAPJA - 1926. t árgysorozaton szerepelt Danielisz harkai lelkész »az Ó-testamentum a keresztyén gyülekezet életében« című értékes felolvasása, úgyszintén Schermann balti lelkész: »az ev. templom építés stílusa« cimü értekezése. A lelkészértekezlet mindkettőt köszönettel tudomásul vette. Ä lel- készi értekezlet az idei esperességi közgyűlés elé a,zzal az indítvánnyal fog lépni, hogy az bízza meg az énekügyi bizottságot egy egységes istentiszteleti rendet szolgáló elaboratum ledolgozásával, amely a lutheri szellemet még fokozottabb mértékben van hivatva szolgálni. Sopron. Lélekemelő és arányaiban nagyszerű ünnepet ült július 22-én a nagy és ősi soproni ev. egyházközség. Ekkor vitte haza a Seltenhofer-gyárban készült két nagy harangját, a 33 métermázsás u. n. »Hősök harangiját s a 16 métermázsás békeharangot. Dacára a szorgos aratási munkaidőnek, ez az esemény oly hatalmas tömegeket vonzott és mozgatott meg, hogy hozzáképest a pápista urnapi körmenetek résztvevői elenyésző számuaknak tűnhetnek. Déli 1 órakor indult el a gyönyörűen feldiszi- tett haranggal a menet a gyárból. Elől haladt az 5. honv. gyalogezred zenekara, ezt követte hatos és négyes fogaton 150 feli ér ruhás hajadonfői körülvéve a két harang. Minden ló mellett fullajtárként lépkedtek a gazda polgár ifjak festői magyar viseletben, A harangok után haladt az 50 tagú presbitérium s a 200 tagú konvent igen számos tagja, a gazdapolgár dalárda, az ifjúsági egyesület és más egyházi testületek tagjai. Az Ötvös-utcán át végighaladt a menet az egész Várkerületen, Sziinház-utcán és Széchenyi-téren s onnan vonult — mindenütt ezrekre menő közönség sorfala között az ev. templom elé. E teret s a beléje torkoló négy utcát olyannyira ellepte a hívek sokasága, hogy a nagyszámú rendőri diszőrség csak nehezen bírta a különben fegyelmezett közönség közt a rendet fentartani. A torony előtt a lelkészi kar, az egyházközségi elnökség, a nőegyesület és a gyülekezet számos előkelősége várta az érkezőket. Feledhetetlen, festői szép volt a világháborúban elesett 219 hős nevét feltüntető nagyharang s a magyar Hiszekegyet magánviselő békeharang fogadtatása. A templomból kihangzó orgonaszó mellett hangozít fel égbetö- rően evang. hitvallásunk: »Erős vár a mi Istenünk!« Utána Ziermann Lajos lelkész köszöntötte magyar és német nyelven az uj harangokat, mint a 10 év előtt harcba ment, de onnan most hős fiainkkal együtt visszatérőket. Szólt a harangok feliratáról. »Per crucem ad lucem« áll a Hősök harangján, »in cruce pax« a békeharangon. Végül a katonazenekar kísérete mellett a hymnuszt énekelte a többezernyi örömteli hivő. A két uj harang valóságos remeke a gyárnak, most a templom előcsarnokában néhány hétig közszemlére van kitéve. A felavatást szeptember első vasárnapjára tervezik s annak elvégzésére Kapi Béla püspököt kérték fel. A 400 millióba kerülő két harang költségét önkéntes adakozásból jegyezték és kétharmadrészben már ki is fizették, ékes bizonyságául az egyházszeretetnek és evangéliomi áldozatkészségnek! Régtől fogva hires és közismert volt a soproni ev. harangok harmonikus, gyönyörű szava. A mostani négy, nyolc, tizenhat és harminchárom métermázsás harangok a régiek mintájára készültek és alighanem a hazai ev. egyházak legnagyobbjai. Hirdessék ércnyelvükön az Ur dicsőségét, evang. Sionunk szerefetét és segítsék gyűjteni, vezetni a híveit, építeni ennek a sokféle ellenségtől ostromolt, de kőszálként a tengerben álló kőfalát. Baptisták, Nazarénusok, Methodisták, Adventisták, Nemzetközi bibliatanulők címen jelent meg dr. V a s s Vince theologiai profesz- szor kiváló tanulmánya, amelyben a felsorolt összes mozgalmak lényegének, munkájának módszereinek, irodalmának, mai magyarországi helyzetének ismertetését s a mozgalmak kritikáját adja. A mű utolsó fejezete a szektárius mozgalmak elleni védekezés módjairól szól. A művet, (amelynek bolti ára 15 ezer korona) 16 ezer korona beküldése ellenében bérmentve küldi meg: Syl v e st e r-ny om d a, Ta h itótfalu. i Kiadóhivatali üzenetek. K. K. Kétegyháza. 926. dec. 31-én jár le. V. S. Vörösberény. Junius végéig még 30 ezer korona esedékes. — T. I. Orosháza. 926. junius 30-ig rendben van. — Gy. F. Tab. Jövő év közepéig van előfizetve. — L. J. Békéscsaba. Junius 30-ig van kifizetve. — S- K. Kecskemét. Özv. B. M.-n, és K. S.-né hátraléka a múlt évről 40—40 ezer korona és az idei félévi dij. — Dr. B. J. Szeged. Ez év,végéig 120 ezer korona fizetendő. — Dr. S. J.-né Pestszentlő- rinc. Előfizetése dec. 31-én járt le. Felelős kiadó : PÁLMAI LAJOS. Kovács Andor orosházi evang. esperes Balzsam cimü, felnőttek részére irt imakönyve kapható aranyozott szélű, lila vászonkötésben, aranyozott kehellyel ellátva 100.000 K, egyszerű vászonkötésiben 50.000 K-ért. Ez árban a forg. adó, csomagolás és a postai szállítás is benn- foglaltatik. Bizományba is kapható. Megrendelhető a szerzőnél, vagy Dem a rtsik Ferenc orosházi nyomdatulajdonosnál. — Ugyancsak kapható a szerzőnél »L e 11 k i t a v a s z« cimü ifjak és leányok részére irt imakönyve. _______________________________________2—3 __________________________ N yomatott a Győri Hírlap nyomdai mdintézet gyorasaitőján Győr, Baro*i-ut 36. fiám. — Telefon 239. — 5785 t If" r"