Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-07-25 / 30. szám

240. 1926. EVANGÉLIKUSOK LAPJA zsef tanügyi ale speres gondos jelentését, meg­sürgette Vietórisz László diósgyőrvasgyári hit­oktató-lelkész, egyházmegyei jegyző inditvá- nyára a múlt évi egyetemes közgyűlés jkvének 42. pontja kapcsán a földbirtokreform végrehaj­tását, állást foglalt az alkalmaztatásuk előtt pa- rochusi minőségben szolgjált állami hitoktató- lelkészek állami korpótléka ügyében, engedélyt az egyházkerülettől a középiskolák átmeneti el­lenőrzésére, bibliavasárnappá 50^ed vasárnapját kívánja nyilvánítani. Törvényszéki bíróvá válasz­tatott dr. Jancsó Lajos miskolci törvényszéki biró, tanitó-képviseiőül kiküldetett a Debrecen­ben jul. 27—28-án tartandó egyházkerületi köz­gyűlésre Záhony Dezső diósgyőri igazgató-ta­nító. Julius 7-én este a megjelenteket Lichtenstein egyházmegyei felügyelő, 8-án a miskolci egy­ház látta vendégekül. Mindkét alkalommal szá­mos szép pohárköszöntő hangzott el. A köz­gyűlés közönségét, mely szokatlan szép szám­ban sereglett össze, a vendéglátó egyházközség részéről Duszik Lajos lelkész köszöntötte me­leg testvéri szeretettel. Irredentizmus. A m. kir. vallás- és közokta­tásügyi miniszter 45.402/926/11. számú rendeleté­ben újból felhívja a figyelmet azon sajnálatos súrlódásokra, melyek a trianoni szerződéssel összhangban nem álló kifejezések és irredenta célzatú jelszavak, jelmondatok, jelképek, bélyeg­zők alkalmazása miatt az utódállamokkal szem­ben a mindennapi életben felmerülnek. Kifo­gásolják a »megszállott terület« szó használa­tát, továbbá a különböző irredenta jelszavakat, a helységnevek régi magyar formában való hasz­nálatát stb. Tekintettel állami érdekekre, nem­különben a jogot kereső közönség megvédel­mezendő jogos érdekeire, a vallás- és közokta­tásügyi miniszter szükségesnek látja e tekin­tetben a körültekintő és tapintatos eljárást. Szükségesnek látja azt, hogy ilyen jelszavak, jelmondatok, jelképes bélyegzők hivatalos irato­kon, kiadmányokon, borítékokon mellőztesse- nek. Szükségesnek látja azt is, hogy amennyi­ben ilyen irredenta tartalmú jelzéssel láttatott volna el valamely bizonylat, avagy irat, úgy az a fél kérésére nem ilyen jelzésű papiroson újból kiállittassék. Beiratkozások a miskolci jogakadémián az 1926—27. tanévre. A beiratkozni óhajtó joghallgatók és végzett középiskolai tanulók a beiratkozási engedélyért a jogakadémiai dékáni hivatalhoz benyújtandó kérvénnyel folyamodni tartoznak. A folyamodási határidő augusztus 31. A beiratkozási engedélyért benyújtandó kérvény­hez csatolandók: születési anyakönyvi kivonat, középiskolai érettségi bizonyítvány, mely eset­Nyomatott a Győri Hirlap nyomdai mfiintáeet gTOreeai leg utólagosan szeptember 12-jg benyújtható, azok, akik nem a felvétel évében tettek érett­ségi vizsgálatot, hatósági bizonyítvánnyal tartoz­nak igazolni, hogy az érettségi vizsgálat óta le­telt idő alatt mivel foglalkoztak s erkölcsi tekin­tetben feddhetetlen életmódot folytattak, kell ezenkivül közs. elöljáróság bizonyítványa a szü­lők vagyoni helyzetéről. A más főiskoláról jövők még távozási engedélyt is kötelesek kérvényük­höz csatolni. A joghallgatók beiratkozása szept. 9—15-ig tart. Megokolt estben a dékán utólagos beiratkozásra még október 14-ig! adhat enge- delrnet. A szeptemberi alapvizsgalatok szeptem­ber 15—20-ig tartanak. A tandíjmentesség és alapvizsgálatok iránti kérvények szeptember hó 5-ig adandók be. Mindennemű kérvényhez 10,000 korona menza-alap csatolandó. Felelős kiadó: PÁLMAI LAJOS. PÁLYÁZAT. A tárnokréti ev. egyházközségi nyugalomba vonulás miatt megüresedett kántortanitói állá­sára pályázatot hirdet. Kötelesség: 6 oszt. osz­tatlan iskola vezetése, kántori teendők végzése, énekkar alakítása. Javadalom: 21 kis hold föld, rét, legelő haszonélvezete, 14 q glabona, 2 öl3 keményfa, készpénz 226 kor., stola (31 egység) lakás, konyha s gyümölcsös kerttel. Pá­lyázati határidő: aug. 5. Szükséges okmányok: oklevél, keresztlevél, politikai magatartásáról és működéséről szóló bizonyitványok. Ev. lelkészi hivatal, Tárnokréti, (p. Markota- bödöge) Győr m. Kovács Andor orosházi evang. esperes Balzsam cimü, felnőttek részére irt imakönyve kapható aranyozott szélű, lila vászonkötésben, aranyozott kehellyel ellátva 100.000 KI, egyszerű vászonikötésben 50.000 K-ért. Ez árban a forg. adó, csomagolás és a postai szállítás is benn- foglaltatik. Bizományba is kapható. Megrendel­hető a szerzőnél, vagy D e m a rtj s i k Ferenc orosházi nyomdatulajdonosnál. — Ugyancsak kapható a szerzőnél »Le 1 lkita vasz« cimü if­jak és leányok részére irt imakönyve. 1-3 mimamaiiSKBFSftrmam Egy kilenc éves, teljesen árva fiu-gyerme^ két melyik evangélikus család fogadhatna el örökbe? — Válaszok a miskolci ev. lelkészhez küldendők. ts Győr, Baroat-ut 36. »ám. — Telefon 239. — 5777

Next

/
Thumbnails
Contents