Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-05-02 / 18. szám
140. intézet munkásait, hogy erre a nemes ájánlko- zásra, arra illetékes hívek figyelmét felhívják. Budapest, ill. Sopron, 1026. Misericordias hetében. Zlermann Lajos s. k. báró Feíllllzsch Serthold s. k. egyet, gyámint. e. elnök. egyet, gyámint. v. elnök. Az eperjesi ev. Kollégium Diákszövetsége. Az Evangélikusok Lapja 16. számában Hor- vay Sándor MÁV. főellenőr ur, az eperjesi Kollégium lelkes, volt tanítványának tollából a szerkesztőhöz intézett nyílt levél jelent meg, melynek Írója fölveti azt a gondolatot, nem volna-e időszerű és kívánatos, hogy egyéb iskolák véglett* tanítványaihoz hasonlóan a volt eperjesi ev. Kollégium egykori diákjai is diákszövetségbe tömörüljenek s a Kollégiumnak magyarföldra átmentett két tanintézetét, a jelenleg Miskolcon működő ev. jogakadémiát és tanítóképzőt tőlük telhető módon, erkölcsi súlyúkkal virágzáshoz segítsék, anyagi segítségükkel pedig saját otthonhoz juttassák. A gondolat annyira megérett már a lelkekben, hogy csak kimondásra vár és örömmel üdvözlöm a cikkírót, ki a közkivánságnak hangot adott. A jogakadémia professzori karában már felmerült egy hasonló szövetség megteremtésének terve, — de sokkal illőbb és szebb, ha a kezdeményezés egy volt tanítványtól indul ki, akit az Alma Materhez »a szeretet, hála és kegyelet« kötelékei fűznek. Tudom, hogy ebben a szegény csonka hazában is igen sokan vannak olyanok, kik az eperjesi ősi ev. Kollégium falai közül vittek magukkal egész életre szóló utravalót s kiket a pályájukon elért siker, a szellemi téren való érvényesülés hálával tölt el a hontalanná lett Alma Mater iránt. Közéletünk számos kiválósága, a tudományos élet és az irodalom nem egy szereplő egyénisége büszkén vallja magát eperjesi diáknak és szives örömmel fogadná az alkalmat, hogy szeretetének, a Kollégiumhoz való ragaszkodásának külső jelét is adhassa. Talán nem is tudják közülük sokan, hogy a jogakadémia ma Miskolc thjf. város jóvoltából tudott csak ideiglenesen elhelyezkedni ideát s mig a tanítóképző épülete talán állami segítséggel, (ha ugyan megkapja a segélyt) a közel jövőben felépül, a jogakadémia jelenleg is szűk és a célnak meg nem felelő helyiségeiben nem tud szabadon szárnyat bontani. A volt eperjesi tanítványok kegyelete és szeretete nem találhatna szebb és 1936. maradandóbb megnyilatkozást, mint ha szövetségbe tömörülve, bármily szerény alapból kiindulva, de szívós és komoly elhatározással egybehordaná a köveket, melyekből egykor talán az ő fiaik részére, az eperjesi Kollégium uj otthona felépülhet. Az Ige azonban csak álékor ölthet testet, ha ezt az életrevaló eszmét a pesti napüapok is szellőztetik. Szükség van tehát elsősorban erős, intenzív hirlapi propagandára, mert evangélikus lapjaink olvasótábora, sajnos, nem olyan kiterjedt, hogy a tömörülésre hivó szót szélesebb körökben is szétvihetné. Pedig néhány lelkes férfiú törekvése, munkája nem elég, itt szükség van a volt tanítványok mindegyikének munkás szeretetére, lelkesedésére, összefogására. Szükség van arra elsősorban, hogy az eperjesi volt diákok egymást megismerjék, erejük és jelentőségük tudatára ébredjenek. Meg kell szervezni egy monstretalálkozót, melyen egybegyüijön mindenki, aki az ősi Kollégium hivó szavát meghallja. Minél többen jönnek, annál szebb, felem előbb lesz a találkozás, annál áldásosabb a közös munka és annál biztosabb a siker. Dr. Bruckner Győző egyetemi m. tanár, a miskolci ev. jogakadémia dékánja. 1 papé hivatása. Végtelen örömömre szolgá t, hogy felszó’itő, buzdító szavaim nem hangzottak hiába. Köszönöm felszólalásaikat mindazoknak, akik megnyilatkoztak, mert igy meggyőződhettem arról, hogy valóban sokaknak nevében szólok. Tudomásomra jutott, hogy gondolataink számos testvérünkben is visszhangot keltettek, akik hallgatásukkal nyilvánították véleményüket. Azt hiszem, megállapíthatom bátra, hogy általános a papnék közt a vágy egy konferencia és azután szervezkedő tömörülés után és senki sincs, aki törekvéseink ellen volna. Ezek után mint az első cikk írója, mindnyájunk nevében kimondom: a papnék gyűlését még ez esztendőben meg fogjuk csinálni ! Mikor legyen ez a gyűlés ? Legjobban szeretnék minél előbb, de mégis csatakozom én is több testvérünk véleményéhez, hogy az őszi egyetemes gyűlés időpontja lesz a legalkalmasabb. Arra eddig is sok papné kisérte el az urát s ez az időpont a falusi gazdasszonyoknak is legalkalmasabb. Addig pedig; van időnk bőven az előkészületekre. EVANGÉLIKUSOK LAPJA