Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-04-18 / 16. szám
124. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. Levél a szerkesztőhöz. Mélyen tisztelt Nagy tiszteletű Ur ! Nap-nap mellett olvasom a lapokban a különböző érettségi találkozókra való felhívásokat. Látom, hogy a volt diákok, különösen ha intézetük megszá.lt területen van, az összes volt diákokat egy diák- szövetségbe tömöri ik. így különösen látjuk ezt a katholikus tanitórendek volt tanítványainál kik a Ciszterciták vagy Premontreieknél végzetteket egy-egy közös szervezetbe tömörifk. Ennek az egy szövetségbe való tömörítését akár az egy intézetben végzetteknek, akár ped'g a vidékenként összevont m ézeteknek, különösen nálunk evangélikusoknál mikor legrégibb és nagyhírű iskoláink épen a megszál t terül teken voltak, úgy nemzeti, mint egyházi szempontból igen fontosnak tartom. Itt van a régi nagyhírű Collegium Eperjesen. Mily lélekemelő volna az ezen ősi intézetben végzett volt diákjaiból egy d akszövetségiet alakítani, a feledésbe ment ismeretséget felújítani, összefogni, állandó kötelékbe lépni egymással s amennyire erőnk engedi, gyámolitani, segíteni ezen nagy család gyenge tagjainak erkölcsi és emberi érdekeit, ha kell segíteni azon volt nagyhírű tanárainkat, akik közül ta’án egyikmásik ma nélkülöz, a sors szerencsében változatai folytán. Itt vannak nagyhírű eperjesi ősi Col- legiumunknak Csonka-Magyarországba, Miskolcra átmentett intézetei : a tan'tóképezde és jogakadémia. Szomorú szívvel hallom, hogy ezen evangélikus tanitóképezdénk nehéz anyagi gondokkal küzd, rendes elhelyezése ma sincs. Pedig mily fontos szerepe van és feladat vár reá, hogy öntudatos evangélikus szel’emü tanítókat képezzen nemcsak az egyházi iskoláink részére, de az állami isko’ák részére is. Én hiszem és megvagyok győződve, hogy volt tanuló társaink közül, valláskülömbség nélkül, nem fog akadni egy sem, aki akár egy ösz- szegben, akár havi részletekben ne szives örömest adakozna, hogy nagyhírű Collegiumunk- nak legalább átmentett intézetei továbbra is fenntarthatok s hogy a szükséges épületek fel-épit- hetők legyenek. A szeretet, a hála és kegyelet ezen ki "ej zé-étől biztosra ve z m senki sem fog kimaradni. Több társammal közöltem a vázoltakat és helyeselték azt. Mélyen t. Nagytiszteletü Ur ! Kérjük, mél- tóztassék talán kicsiny lapunk hasábjá n felhívást intézni azon egyházi és világi nagyjainkhoz, kik ezen intézetekből kerültek ki vagy azzal bármilyen kapcsolatban voltak, vegyék ők kezükbe a kezdeményezést, szervezést, akiknek szavára össze fog seregleni minden volt diák. Ezen inté- zetenkénti szervezetekből azután a felvidéki ev. intézetek (Eperjes, Igló, Rozsnyó, Késmárk stb.) szövetsége alaku’hatna ki. Nemzeti szempontból is mily fontos volna ezen szövetségek létesítése és a találkozónak Budapesten való megtartása. Volt tanárainkkal, kik megszállt területen laknak a kapcsolatot felvehetnők s nekik a magyar nemzeti eszme érdekében kifejtendő működésükhöz bátorításul és buzdításul szolgálna azon erkölcsi erő, amit egy ilyen szervezet jelenthet, növeli Csonka-országunk idegen forgalmát s ennek ellenében hiszem, hogy a magyar kormány sem zárkózna el az elől, hogy a találkozókon résztvevőknek és hozzátartozóiknak 50 százalékos menetdij mérséklést engedélyezzen. Hiszem és megvagyok győződve, hotgy ha azon nagyjaink, kik ezen ősi Collegiumnak diákjai voltak, kiadják a felhívást, az eredmény nem fog elmaradni. Ezt tőlük várjuk. A szervezés és rendezés további munkájában munkaerőnket kész örömest rendelkezésükre bocsátjuk. Amidőn Nagytiszteletü Uramnak előre is hálás köszöne- temét fejezem ki, maradtam mély tisztelettel tisztelő hive Horvay Sándor, vasúti főe’lenőr, mint az eperjesi Collegium volt diákja. Hz evangélikus tanár. A készülő zsinati törvényeken egyházunk számos kiválósága lelíu smeretesen dolgozik. Az egyházi közigazgatásnak a változóit viszonyok szerint való átalakítása apró ékos gonddal történik. De, azt hiszem, egy dologról nem szabad megfeledkezni. És ez az, hogy nemcsak a jogi szabályoknak időszerű átalakitásáról kell gondoskodni, hanem arról sem szabad megfeledkezni, hogy itt nem olyan ügyek vezetéséről van szó, ahol az anyagi felelősség a működési körök szigorú megkötését kívánja. A lelki élet közösségét kell itt szabályozni, az öntudatos evangélikus meggyőződés erejét kell gyümölcsözőig felhasználni, az egyéni hit forrásaiból az egyház nagy- folyamát gazdagítani és a jószándék szabadságát mindenképen biztosítani. Mert nem lehetetlen, hogy a legkitűnőbb adminisztráció mellett is mindig kevesebb lesz az adminisztrálni va’ó. Egyházunk ereje nem hatalmában. nem gazdagságában, hanem lelkületé- ben van. Ennek a lelkületnek ápolása és erősítése elképze’hetef en, ha a zsinai törvények az egyházi élet minden fórumán kellő szerepet nem adnak az evangélikus tanítóknak és tanároknak. A tanítók is bizonyosan megmondják majd, amit ebben a kérdésben meg kell mondaniok. Én csak az evangélikus tanárról beszélek, ök neveltek, velük éltem együtt. Az evangélikus tanárságnak több mint negyven esztendős fejlődésére nézhetek vissza. A nyolcvanas évek elejéig, az alapvető magyar középiskolai törvények megalkotásáig, az evangélikus tanárnak alig vo’t nagyobb tekintélye az egyház vezetősége élőit, mint egy megöregedett mendikánsnak. Néhány ki'áló embert nem számítva, igen sók azért lett tanár, mert valami oknál fogva nem tudott parókiát kapni. Szá
