Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-06-07 / 22. szám
4. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1925. hanem a magunkénak megtagadása.) Egy szabályzat, ha egyebet nem is, de annyit minden esetre el fog érni, hogy hiveink határozott formában ismerik meg egyházunk álláspontját és nem fogják olyan könnyen megadni a reverzálist. Nagyon kívánatos volna, ha valaki ösz- szeállitaná 10 évre visszamenőleg a statisztikát azokról a pusztításokról, amiket a re- verzális végzett egyházunkban! Az én gyülekezetemben már 2 év óta érvényben van a tiszai kerület szabályzatánál jóval szigorúbb és azóta többszöri kísérlet dacára még egyetlen reverzális se adatott a kárunkra, hanem inkább a javunkra. A szabályzat olyan közfelfogást alakított ki, hogy már magában véve ez is megakadályozza a reverzálisokat. Jó lenne, ha ezt a kérdést minden egyházmegyei lelkészértekezlet megbeszélés tárgyává tenné. Molitórisz I. lelkész. Kapi püspök előadása Székesfehérvárid Sokan érezhetik ma még merésznek azt a gondolatot, hogy evangélikus püspök evangélikus nőegylet ünnepélyén beszéljen Máriáról, a Jézus anyjáról. Kapi Béla püspök, a székesfehérvári Evangélikus Nőegylet jubiláns estéjén ezt követte el, mondhatni oly szerencsésen, hogy a felekezeti különbség nélkül résztvevő hallgatóság meggyőződhetett arról, hogy Mária alakja külön kultusz nélkül is hagy építő erők transzparense lehet, csak úgy, mint a Biblia több más nagy alakja. Sok gondolatbeli és stílusbeli finomsággal rajzolta meg az előadó Mária lelki arculatát minden szentimentaliz- mus és túlzó dicsfényfestés nélkül. Isten világkormányzó munkájában őt munkaeszközzé tette, missziót bízott rá: a megváltó életének hordozását,, ez Mária képének első kontúrja. Missziójára készül, nagy fájdalmakkal vesz részt Fia megváltói életének kibontakozásába!}. Látja az anyai szivének nekihegyesedő tőrt s a Fiára váró kereszt árnyát. A kettő küzd s ő szivében hordozza önnönmaga és Fia tragédiájának tudatát. Töméntelen áldozat az ára, de nem hagyja abba s tovább kutatja Fia életében az isteni elhivatás hierogliefszerü vonalait. Ám mindez nemcsak Mária kiváltsága. Ránk nézve is megvan isteni értelmet rejtő életünk felismerésének lehetősége. Csak az a kérdés, ki tudunk-e kapcsolódni a mi alacsony, emberi világunkból s készek' vagyunk-e élni olyan életet, melyben nem mi vagyunk a középpont. Tudunk-e önmagunkleit lehetőleg befogni az egyház vitorláiba, mindennel kísérletezni, hátha ez, hátha az használ. E közben valóságos tevékenységi láz fogja el az embereket, akik Isten dolgát mindenestül a maguk erejével akarják elvégezni; sokakban ez a tevékenységi láz egyenesen rajongássá fajul, mely az elterjedt "fagyos közönyösségnek megint csak természetes ellenpólusa. A belső életerő legyen- gülése folytán a lélekszám és az anyagi vagyon válik az egyházak jelentőségének a mértékévé, az ilyen értelemben erősebb elnyomja a gyengébbet, a gyengébb — csupa gyengeségből és féltékenységből — utánozza az erősebbet. Nem véletlen dolga, hogy ilyen körülmények között épen a mi evangélikus egyházunk mutat aránylag legszomoriibb képet. A római katholikus egyház a maga módja szerint fényesen restaurálja magát, mihelyt az egyes országokban reakciós, konzervatív, romantikus áramlatok kerekednek fölül. A református egjdiáz a gyakorlati ke- resztyénség bizonyos karizmáit, legalább egy ideig, meg tudja őrizni akkor is, ha a hitélet mélyebb forrásaival a kapcsolatot elvesztette. A szekták látszólag legjobban érvényesítik az uj élet erejét; de a valóság többnyire az, hogy a szekták a megtérésnek vagy uj életnek bizonyos kezdő vagy általában külső jeleit teszik meg az igazi keresz- tj^énség ismertető jeleivé, jóllehet a keresztyén uj életnek nincsen olyan külső ismertető jele, mely puszta szuggesztio, utánzás, sőt képmutatás utján is elő nem állhatna s azért nyilvánvaló, hogy semmiféle szektás obszervantia nem alkothatja megbízható zálogát a Szentlélektől született valódi uj éleinek. Mindezzel szemben evangélikus egyhá- zunk egyfelől az uj életnek, a valódi keresz- tyénségnek legmélyebb és legbensőségesebb felfogását képviseli, másfelől viszont döntő 'súlyt helyez a kegyelmi eszközökkel való rendes élésre. így az evangélikus vallásosságnak épen legbecsesebb karizmái és gyümölcsei szeretnek elrejtőzni a világ szemei .elől s viszont a hitélet fogyatékossága a kegyelmi eszközök mellőzése révén annál kirívóbban válik nyilvánvalóvá. Egyházunk azért nem »mutat« sokat; igaz, hogy a képmutatáshoz, sőt a nagyvilági reprezentációhoz sem értett soha. Ezért vetik meg, akik valódi értékeit nem ismerik, — sokszor, sajnos, saját hálátlan fiai is. De egyházunknak ezen a maga sajátos baján legkevésbhé segíthetünk úgy, hogy más egyházi és val-
