Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-03-22 / 11-13. szám
1925 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 9 Jókai emlékezete Emlékbeezéd, melyet a Nyíregyháza város által rendezett Jókai emlékünnepélyen tartott Faulik János evang. lelkész. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Amikor én most — megbízás folytán — megszólalok, az a mélységes megilletödés fogja el szivemet, amelyet a bibliai bölcs érezhetett, mikor az égő csipkebokor lángjából ezt a szózatot hallotta kihangzani: „Vesd le saruidat, mert szent az a hely, amelyen állaszf*4 Kalap levéve, áhitatos megilletődéssel s a lángész iránt való csodálattal veszem ajkaimra a Jókai nevet, amely most kegyeletesen száll ajkról- ajkra, nemcsak e hazában, hanem annak határain túl is s élénkebb dobogásra kéezti az épéreésü sziveket. A Gondviselés különös kegyének tekintem, hogy épen nekem van módomban ma Jókairól beszélnem, aki őt személyesen is ismertem és neki egész életemben rajongója voltam; aminthogy magyar nemzeti szempontból is kiválóan nagybecsűnek tartom azt hogy épen ebben a szomorú időszakban adódik alkalmunk több olyan dicső férfiú szellemalakját magunk elé idézni, akinek minden szava, minden mozdulat! egy-egy tanulság, egy-egv buzdító útmutatás a magyar nemzet fiai részére. Petőfi és Madách után jön Jókai s utána jönnek még annyian, akik annak idején a magyarság egének tündöklő csillagai voltak, s akik uttalan bozótokon keresztül ösvényt mutattak a magyarságnak egy szebb jövő felé. Ne méltóztaesanak tőlem azt várni, hogy én Jókai változatos és tanulságos életének még csak a főbb mozzanatait is felsoroljam, mert hiszen arra elégtelen lenne a részemre kiszabott idő; én ez alkalommal Jókainak inkább irodalmi tevékenységére akarok rámutatni; azokra az áldásokra, melyek az ő nagy leikéből nemzetünkre kiáradva arra érdemesítik őt, hogy nemcsak a mai kornak, hanem minden időknek is a magyarja hálával és kegyelettel emlegesse nevét Egyénileg különben Jókai a legnemesebb, leg- gyöngédebb ember. Épen a körünkben időző nevelt leánya tesz erről tanúságot amikor emlékirataiban igy ir Jókairól: ..fi maga volt a megtestesült jóság, báj. igénytelenség... Szép, tiszta, festői és magyaros volt modora, észjárása, tekintete ... Soha nem haragudott! Soha semmit meg nem bosszult! Soha szegényt, ki hozzá fordult (pedig de sokan fordultak) segítség nélkül elmenni nem hagyott — S mint családapát igy jellemzi őt: „Bár csak lélekben volt az, apámnak éreztem, a legiobb apának és minden élő ember között ezen a földön legjobban szerettem“. S a hálás gyermeki lélek tanubizonyságát megerősíti Jókai kortársainak egész tömege. S az iró Jókai? — Mondhatnám fényes üstökösnek, ha nem tudnám, hogy az üstökös bizonyos idő múlva elsuhan s a fénye kialszik. — Jókai inkább a Nap erejének a hordozója, mely világit, melegít, virulást fakaszt s még leszállta után is itt hagyja áldott fényének a nyomait. , S abban látszik különösen a mai kor közszellemének a satnya/sága, mondhatnám züllött mivolta, hogy ezt a nemzetet, mely a világnak Jókait s halhatatlan kortársait: Petőfit, Aranyt, Madách ot, Vö- rösmartyt, Kossuthot adta, csak úgy könnyedén, minden lelekiiemereti furdald« nélkül, meg akarná • •*«mmisiteni. ki akarná szántani, mint valami veszedelmes mocsarat, holott ezeknek a magyarság leikéből lelkedzett szellemóriásoknak a lelke által az ogéez világ gazdagodott! Borzalom! Az ember néha szinte isteni hatalommal szeretne bírni, hogy'" kezével leragadhassa az égi villámot s oda csördithessen vele a világ ama kufárjainak, akik igy megcsufolták, megkinoz- ták ezt a nemzetet, amely pedig annyi szolgálatot tett az emberiségnek! • Kedves Honfitársaim! Egy mesét ismerek, amely szerint egy keleti fejedelem újszülött leánykájának a bölcsőjéhez tizenkét tündér jött el s mindenik ott hagyott számára valami becses ajándékot. Jókai bölcsőjéhez is nzáz év előtt elzarándokoltak a világ- irodalom nagy mesemondói, s homlokon csókolván őt, mindenik átadott neki valamit a maga leikéből, kezdve az Ezeregyéjszaka, álmodóján, s folytatva a Kalevala, az Odissea és Iliás. a Niebelungok és Divina Comedia lantosain át a falusi fonóházak mesélő tündéréig. Az irátmiüvészet múzsája korán eljegyezte őt magának. Már kilenc éves korában a lapokban megjelent két ver«. 18 éves korában pe- dig egy nagyobb drámai munkát ir, amelyben any- nyira mutatkoztak már az oroszlánkörmök, hogy Vörösmarty és Bajza hajlandók voltak neki odaítélni az akadémiai jutalom dijat. S azután jöttek a többi müvei, gyors egymásutánban, folyton növekvő elbájoló erővel, ugv hogy Jókai rohammal veszi be a közönség szivét s 30 éves korában a népszerűség koszorújától övezetien a regényirodalom királyaként uralkodik felette. Mi tette azzá? Óriási hatásának s népszerűségének titka mindenekelőtt az a szines, könnyed és eleven előadó- képesség, amellyel mondanivalóit kezeli s amely elbájolta és lebilincselte a sziveket. Úgy elbeszélni ahogy Jókai tud, nem tudott előtte senki. Egyes leírásai mindmegannyi gyönyörű festmény. A magyar nyelv nemcsak színesedik, hanem óriási módon gazdagodik is általa. S stylusa szerencsésen olvasztja össze a népié« zamatot a müveit magyar nyelv előkelőségével. Nine« magyar iró akinek szókincse gazdagabb volna az övénél. Hát még a fantáziája! Ez a könnyüszárnyu lepke, mely végig szálldoe az egész világon s mindenütt talál virágot, amelyből édes nedűt szívjon a költészet gazdagítására, amelyet aztán méznek feldolgozva eléje tálal nemzete közönségének. Jókai fantáziája „visezalenditi az idő kerekét, ásatag omladékokat épit meg, sírokat nyit fel, halottakat támaszt fel“. — Szárnyain berepüljük az ősi multat, a Mastodonok és Saurusok világát s^ a messze jövő ködfátyolos mezőit. — Leszállunk rajta a föld gyomrába, hol a fekete gyémántok teremnek ée felszáilunk a felhők fölé. — Kalauzolása mellett végigsétáljuk a nagy urak szalonjait s a pusztai betyárok csárdatanyáit; bekalandozzuk a forróégövi őserdőket s az északi pólus hómezőit; a magyar Alföld rónáit és Erdély havasait. Elhatolunk a, mafoglaló hősök hőstettem s azután végig harcoljuk a magyar nép nagy csatáit a kurucokkal, a vörös sípAz evang. sajtó támogatása kötelesség!
