Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-03-22 / 11-13. szám
10 evangélikusok lapja 192S kasokkal és igy tovább, ezernyi helyezeten, áthaladván e közben az emberi szív érzelmeinek minden skáláján, a szerelem suttogásától a szenvedélyek ádáz viharáig, a zokogó fájdalomtól a harsogó ka-cajig. Micsoda szindus panoráma az ő költészete; micsoda dusvizii forrás az ő érzelem világa! Jókai óriási sikerének további titka: bámulatos invenciója, melynél fogva tárgyait úgy tudja megválasztani, hogy már maga ez a tárgyválasztás is bűvkörébe vonja s ellenállhatatlanul magával ragadja a lelkeket. És még egyet sikerének titkai közül, talán a legnagyobbat, a legfontosabbat... Jókai azt mondja, az ő 50 éves irói jubileumán a magyar nemzet üdvözlésére adott, márványba vésni érdemes válaszában: „A költő tartozik nemzete lelkének kifejezője lenni. És ka nem találná az életben az ideált: a költő missziója, hogy azt keresse, megalkossa, nemzetével megismertesse“. S Jókai az volt, nemzete lelkének a kifejezője s onnan ered iogfőkép lebilincselő nagyihatása, hogy a magyar közönség az ő minden sorából a magyar lélek lüktetését érezte ki. És amikor az ideált durva kezek besározták, a nemzet reményeit összetörték, a hazafi Jókai nem szűnt meg az ideált keresni s tisztára mosni, hogy azt a maga fenségében vésse be honfitársainak szivébe. — S ezzel Jókai olyan szolgálatot tett a magyar nemzetnek, amelyért az nem tudhat eléggé hálás lenni iránta. — Ezzel a tényével a mesemondó Jókai már apostollá, prófétává magasztosult. Mert úgy méltóztassanak ám venni a dolgot, hogy Jókai 60 esztendőn keresztül nemcsak hogy kellemesen elszórakoztatta a magyar közönséget, hanem a magyarság lelkében a nemes ideálokat, a hazafias erényeket ápolta s a nemzet jövőjébe vetett törhetetlen hitével legnehezebb napjaiban bátorította. S Jókai ezen hatásánál fogva alkatrészévé vált a magyar történelemnek, mint annak egyik ébresztő, tisztitó s megtermékenyitő ereje. S Jókai mindezt annál is inkább megtehette, mert Jókainál minden magyar; magyar a lelke, magyar a lelkesedése, magyar az elbeszélő ereje, magyar a humora; egy jámbor s naiv nép természetes jóságának, hitének, mesélő hajlamának,, játszi jókedvének a visszfénye. Költészetének alapvonása az idealizmus és erkölcsi tisztaság. Jókai különben istenfélő, vallásos lélek volt, aki minden fűben, fában, virágban, élete eseményeiben s a történelem fordulataiban ott látta a „a látható Istent“ s aki — mint fogadott leánya elbeszéli — „öreg napjaiban is összetett kezekkel, a kis gyermek és a nagy zseni teljes bizalmával imádkozott Istenéhez“. — Az ő Írásaiból ugyan soha senki nem szívott magába mételyt, de nemes felbuzdulást mindenki, aki valaha csak olvasta. Nem úgy, mint az u. n. modemek Írásaiból, akik sokszor az élet árnyékaiból csinálnak alapszint s körültáncolnak egy-egy mocsarat s annak bűzös kigőzölgését hajtják a lelkek felé mételyül, olyan alakokat öltöztetvén fel nem egyszer a hősiesség tetszetős mezébe, akiknek inkább az elmekórtan, vagy a bűnügyi statisztika lapjain volna helyük, de nem a költészetben. Érdeme az is Jókainak, hogy a magyar nemzet homloka körül ragyogó dicsfónykoszorut még ragyogóbbá tette. Mert hiszen az ő leikéből kivillanó fénysugarak hazája határain túl is elhatottak s a külföld minden müveit nemzete sietett müveit a saját nyelvére lefordítani, igy hódolván az ö nagy zsenijének. Jókainak nemcsak szükebb hazája szivében, hanem az egész világ legnagyobbjainak Panteonjában is örökre van biztosítva helye. Jókait bírálói többször ócsárolták, de a ma- gyár nép áhitatosan ült le lábaihoz, hogy hallgassa az ő bűbájos meséit. — S épen abban is rejlik Jókainak egyik, nemzeti szempontból szinte megbecsülhetetlen érdeme, hogy megtanította nemzetét olvasni, s belopta a magyar könyvet olyan helyekre is, ahol azelőtt az nem igen volt otthonos: az egyszerű nép viskóiba s az előkelő szalonok asztalaira, amely utóbbiakra, sajnos, Jókai előtt legfeljebb ha a külföld divatosabb irói tudtak beférkőzni; egyrészt azért, mert akkori arisztokráciánknak jókora része alig tudott magyarul, s ha tudott is, csupa előkelősködésből magyar könyvet nem olvasott. — Jókai azonban szivén ragadta és magával ragadta a magyart g rövid idő alatt ifjú és öreg, egyszerű ember és paloták lakója hódolója lett. S én mindezen hatásai között talán annak örülök legjobban, hogy Jókait a magyar ifjúság annyira szereti. — Méltóztassanak megnézni az ifjúsági könyvtárak polcait, ottan Jókai könyvei a legelnyüt- tebbek, mert a legforgatottabbak. Jókai az ifjúságnak legkedveltebb olvasmánya. És én addig nem féltem sem a magyar ifjúságot, sem a magyar hazát, amig ez igy leszen, mivelhogy Jókai szelleme olyan érzelmeket fog benne kifejleszteni, amelyek amazt a romlástól óvják meg, emezt pedig felemelik. — Kívánatos azért, hogy minden társadalmi tényez« fogjon össze e hazában és tegye lehetővé azt, hogy Jókai müvei mindenkinek megközelíthetők legyenek s minél szélesebb körben olvashassák azokat. — Jókairól nem elég csak beszólni, hanem olvasni kell őt. Mert Jókai nemcsak a maga korában volt aktuális, hanem aktuális ma is. Aktuális nemcsak azért, mert a magyar ma az ő koráéhoz hasonló fájdalmak és kétségek közt vívódik, hanem főkép azért, mert az ő regényei — akár a történelemből, akár a modern életből vette is tárgyukat — a magyar léleknek, a magyar életnek, a magyar jellemnek, a magyarság küzdelmeinek, vágyainak és reményeinek életteljes tükrei. Az ő leikéből kilobogó láng mindig alkalmsa lesz arra, hogy mellette a magyar szív felmelegedjék s az nékie a jövendő útjait megvilágítsa. És ón azt hiszem, érzem, hogy Jókainak még szerepe lesz a magyar nép történetében; azokat a fájdalmakat és kétségeket u. i., amelyek ma e hon fiainak lelkét őrlik, csak az a szellem fogja eloszlathatni, amelyet Jókai kilehet; aminthogy a magyar hazát is csak azok az erények fogják a porból kiemelhetni, amelyeknek Jókai egyik apostola és megszemélyesítő je. — És én, amikor ma hálával borulok le a népek és nemzetek sorsát igazgató Úristen előtt azért, hogy Jókait nekünk adta, semmit sem tudnék nagyobb buzgalommal kérni a jó Istentől, mint azt hogy tartsa meg a magyar nép lelkében a Jókai iránt való hajlandóságot, hogy mindig szeresse, mindig szívesen olvasgassa az ő munkáit, amelyekből kiáradó szellem annak idején egy rombadőlt világot állított már talpra; mert ez a szellem rést fog ütni majd az elibénk tolt poklok kapuin s a magyar nemzetet újra odaemeli arra a dicsőséges magaslatra, amelyről gonosz ellenségei lerántani törekszenek, de amelyen állania érdemesítik őt úgy kiváló erényei, valamint sok-sok szenvedése is. ügy legyén!
