Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-03-22 / 11-13. szám
1925 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 7 szétszórt, élettelen csontok, lesz összetartó ereje az evang. vallásosságnak „s lesz merészen felfelé lendülő“ hitélet. Ez a hitélet — mint minden élet — produktiv lesz, nem lesz itt akkor hanyatlás, de diadalmas gyarapodás. Marczek János. A lelkészt konferencia Filius ante patrem, igy jelölhetném meg a MELL eLnökének körlevele és a lelkészi konferencia érdekében irt cikkem közti viszonyt. Ámde, ha előbb is hangzott el a felelet, mint a kérdés, mind a kettő legégetőbb teendőink közé sorozza a lelkészi konferenciát. Még ma össze kell azt hívni. Nem válhatunk vele tovább. Szó esett azóta róla Tokajban, Imi a tiszakerUlet! lelkészek hivatalos apparátus nélkül, az apostolok egyszerű módján egymást a Krisztushoz hívogatva, egy 1 napig tartó bensőséges lelkéezi konferenciát tartottak, és hozzászóltak u konferencia ügyéhez a bányakerület központjában. Mind a két helyen, nemkülönben a soproni theol. fakultáson az a vélemény nyert kifejezést, ne menjünk ezzel az első országos konferenciával vidékre, hanem Budapesten tartsuk meg azt, még pedig az egyetemes egyház Üllői-uti ima termében. Hallottam véleményt arról is, hogy mit tárgyaljon a konferencia és ezek a vélemények, pedig egymástól függetlenek voltak, abban futottak össze, hogy az összehívandó lelkészi konferencia, ha igazéul a kor ütőerén akarja a kézéi tartani, csak egy témáról tanácskozhatik: a beteg evangélikus egyházról és e beteg egyháznak meggyógyitásáról. Lehet szükségünk lelkészi továbbképzésre, csak serkentőleg hátin egynéhány külföldi jeles professzornak egy továbbképző theológiai kurzuson való vendé'gszerepeltetéee, nem végezne felesleges munkát a ME LE, ha a nyugdíjasok megalázó nyomorúságát tenné szóvá, ámde mindez eltörpül és háttérbe szorul a mögött a legnagyobb gond mögött: Mit tegyünk, hogy végső válságba sodródott egyházunkat megmenthessük? A reverzális ragadozó farkasa nyájunkat tizedeli: minden nappal kevesebben vagyunk. A szekták mint partmosó ár egyre mossák, mállaeztják gyülekezeteinket, valahol a tunyaság nincs résen, valahol a pa- róchia körül nincs minden rendjében, valahol a pásztor és a nyáj közt meglazult a viszony. Megindult mint félelmetes gőzhenger az actio catholica, meg sem akar állani, mig maga alá nem temette a tétova pro testantizmust. A veszprémi megyéspüspök legutóbbi körlevelében éles szókkal sújtja a női divat szertelenségeit, az erkölcstelen léhaságot, de ugyanannak a pásztorlevélnek a végén a hitterjesztést vési híveinek leikébe. A misszióterület pedig, hol a katholikus hitnek előre kell haladnia, — nyilván mi vagyunk. Mikor ennyire „megnehezült az idők viharos járása felettünk“, nem indokolt-e akkor kérelmünk: videant consules! Jöjjünk össze s miután ez husvét előtt már aligha lesz lehetséges, gyűljünk össze közvetlenül husvét után; a budapesti egyházak a házigazda szerepében mindent el fognak követni, hogy i konferencián résztvevők részint a Luther-Otthonban (az Igazgatóság szives engedélyével), részint magán- házaknál ingyen szállást kapjanak. Jöjjünk össze gregárins papok és püspökök, kiki a maga lángocskáját hozván szeretett egyházunk veszélyeztetett oltárához. Nyissa meg a konferenciát az egész papi testületnek Lutherjkabátban az Ur asztalához való járu- lása és zárja be tanácskozásunkat mint megrázó memento a lelkészi eskünek, melyet valamikor régen, felavatta tásunk alkalmával elrobogtunk, ünnepélyes felolvasása. A nagy Wiehern 1848-ban a Luther porladó teteme fölött tartott hatalmas beszédével felrázta a/, alvó uémet protestantizmust. A wittenbergi vártemplomban összesereglett sokaság, mint egy ember, fel- emelkedett helyéről és csküszóval fogadta, hogy hü marad a nagy reformátor elveihez, az evangéliumhoz, élni akar s azért munkálkodni fog. Szülessék meg összehívandó lelkészi konferenciánk tanácskozásaiból valami hasonló elhatározás, egy ünnepélyes vallástétel, egy szent fogadalom, hogy „azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vaunak nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Jézus Krisztusban onnét felülről való elhívása jutalmára*. *) I)r. Varsányi Mátyás. •) Konkretebb javallatot vagy inás oldalról jövő megszólalást szívesebben közöltünk volna. ••••••••••••••••••••#••••••••#••••#••••••••••••• Modern pogányság Nagyon általános dolog ez. Jele annak, hogy a keresztyén vallásosság és erkölcsiség mennyire nem hatotta át az embereket. Intelligens és kevésbé intelligens ember roppant fogékony a babonák iránt. Mennyi evangélikus ember kopogtatja az asztalt, mikor valakinek az egé*szsé»gi állapotát konstatálja. Fel- jajdul bennem a protestantizmus, mikor arról hallok, hogy előkelő társadalmi állású kálvinista urak s azok feleségei az itteni környéken lakó és működő csoda- rabbihoz mennek tanácsot kérni, vagy betegeikért imádkozni, mintha Isten előtt Kedvesebb volna a csodarabbinak egyik elődje sírjánál elnirdogált imád- >ága. mint a saját papjának fohásza. A róm. knth. atyafiak babonáin nem csodálkozom, mert ott hivatalosan is szítják a keresztyénieden „hitet“ a szent Antal szobrocskák, kegyhelyek kultuszával. Nagy sajnálattal látok ős pogányságot a mi sorainkban is. Ez nyilatkozik meg mindenütt, ahol az evang. egyesület, vagy épen a presbitérium bálokat rendez, ennek a diadalát látom a Vasárnap felületes megtartásában, nem igazi megszentelésében. Általánosságban elmondhatjuk, milyen kevéssé vagyunk keresztyének, s mennvire nem keresztyén a világnézetünk! Ezek a gondolatok ébredtek lelkemben, mikor egyik napilapban egy evang. vallásit tudósunk ékes tollából azt olvastam: „A „Hadúr“ elnevezés használata tehát, ha nem régi is. magyar részről jogosult és egyáltalában nem keresztyéntelen ...“ Epén az elenkező nézeten kell lennünk. A mi A lelkész- és tanitóurak levelezőlapon jelentsék be a kiadóhivatalunknál husvétig, hogy az Evang. Lapjából mennyi példányt kérnek propaganda célokra !
