Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-11-22 / 46. szám

2.

evangélikusok lapja

1025.

melyben az ő emlékezetét újítja fel az egyház- kerület lelki szemeink előtt.

De nemcsak a múltnak kívántam áldozni megjelenésemmel, a jövő is előttem áll s előttem áll ennek a jövőnek hozzánk testvéri megértéssel együtt munkálkodást hirdető szózata. Úgy érzem, hogy azt is Gyurátz Ferenc szellemében teszem, hogy e gyűlésen megjelentem, mert hisz ő, ha Pápán tartózkodott, nem mulasztott el soha egyetlen alkalmat sem, hogy kerületi gyűléseinken való megjelenésével ne dokumentálja azt a meleg érdeklődést és bensőséges viszonyt, mellyel irányunkban a testvér református egyház irányában viseltetett. Az idők, — amint Öméltósága a felügyelő ur megnyitó beszédében vázolta, — nehezek, nehezebbek, mint bármikor az utolsó évtizedekben. Mi kívánjuk az összes keresztyén felekezetekkel a belső jó viszony fenntartását és ápolását, de első sorban kötelességünk ápolni egymással azt a jó viszonyt, mely kifelé is dokumentálja, hogy a két evangéliumi egyház egynek érzi magát a múlt szenvedéseiben, a jelen törekvéseiben s a jövő vágyódásaiban. Ennek az érzelemnek s egyúttal annak az elhatározásomnak, hogy a két testvér evangéíiomii egyház között a jó viszony ápolását elsőrangú kötelességemnek tartom, óhajtottam kifejezést adni ez alkalommal s kérem a Főtiszteietü és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlést, hogy engem ebben a törekvésemben a maga részéről is támogatni s jó indulata rokonszenvében részesíteni méltóztassék.

Reformáció és revolució.

Pár ezer 'év múlva — mondhatná valaki, — a századunkkal záródó ezerévet három »re«- vel fogják jellemezni: renaissance, reformáció, revolució. Az elsőnek szintere a tudomány, irodalom és művészet; a másodiké az egyház, mig a harmadik a politika dolga. Nagy szükség van arra, hogy a három »re«-jel meg legyen egymástól különböztetve.

Amióta magunk is átmentünk a forradalmakon, amióta október 31 -e forradalmi dátummá is lett ebben az országban, amióta a forradal- miság vádja jelentkezett ellenünk bizonyos körökben, azóta sokkal közelfekvőbb kötelesség lett ránk nézve a fenti kérdés vizsgálata. És főkép ebben az évben, amikor a reformációi emlékezés négyszázados mutatóujját az 1525. év dátumára tette.

Brieger, a reformáció történetének egyik iegkongeniálisabb feldolgozója, 1913-ban a legfrissebb kutatások alapján felépített müvében

hat fejezetet szentel az 1525-i német parasztfelkelés és a reformáció egymáshoz való viszonyának tárgyalására. Nagyszerű adatai szinte mindent elmondanak a kérdés tisztázására.

Ellenségei kezdettől fogva Luthert tették felelőssé a paraszt felkelésért, öt ez nem lepte meg. Évekkel előbb megmondta, hogy Németországra nagy megpróbáltatás következik el, mert a vezető elemek nagy része meg|keményi- tette szivét az evangéliummal szemben, Azt is megjövendölte, hogy őt fogják okolni. György, szász herceg, még a forradalom folyamán sietett megirni vejének, hesszeni Fülöpnek, hogy ez a »lutheri evangélium gyümölcse«. A vő azonban tiltakozik. »Az evangélium, melyet állítólag Luther tanának neveznek, nem hoz magával semmiféle parasztlázadást, hanem csak békességet és engedelmességet. így — azokban az országokban, ahol az evangéliumhoz ragaszkodnak, kevesebb volt a lázongás, — sőt sok helyen el is maradt — nem úgy, mint azokban, amelyekben az evangéliumot üldözik«.

A reformáció ellenségei mindentől elszigetelten, csupán a reformációval való kapcsolatában szokták vizsgálni az 1525-i parasztforradalmat. Elhallgatják ezzel azt, hogy itt voltákép egy gazdasági és politikai folyamatról van szó, amelyiknek évszázados előzményei vannak s amely egész Erupóban, nemcsak a germán, hanem a román népek térképén is végig! hullámzott akkor, amikor még Luther meg sem született, illetőleg a reformációra nem is gondolt. Ma már ki lehet mutatni, hogy a forradalmi feszültséget nem annyira a nép nyoanorgatása váltotta ki Németországban, mint inkább az alsóbb néposztály egyetemeinek gazdasági megerősödése s nem annyira egyesek zsarn okoskodása, mint inkább a modernebb élet kialakulásával járó változások. Az tény, hogy ezeknek a mozgalmaknak bizonyos eszmei kiséretük volt s hogy ezek erősen vallásos öltözékben vonultak fel. De ez nem teszi gyanusabbá a dolgot, ha meggondoljuk, hogy a középkorban ugyan mi vonhatta volna ki magát a vallás befolyása alól!

Évtizedekkel előbb, mint Luther közkincs- csé teszi a bibliát, ott találjuk már a forradalmi észleléseket tápláló röpiratokban és egyéb szellemi termékekben a bibliára való hivatkozást. A forradalmi mozgalom meglehetős szervezettségre tudott szert tenni már 1502-ben. Az eleinte csak helyi visszaélések megszüntetésére s egymástól függetlenül alakult forradalmi szervezetek, ékkor már az egész birodalomra kiható programmed állítanak össze. Zászlójukon a megfeszített Krisztus s a kereszt tövében térdeplő parasztférfi képe van ezzel a felirattal: »Uram, szállj síkra a te isteni igazságodért!« 1510. óta egész sereg1 városban játszódik le egymásután egy-egy, kisebb-nagyobb forradalom. Nem is minden eredmény nélkül. Kivéve a dél-német vidékeket, ahol árulás meghiúsította s a bosszú vérbefojtóttá a forradalmat. A forradalmi fe-