Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-11-22 / 46. szám

1925.

EVANOEUKUSQK LAPJA

3.

szültség azért tovább tart. Kivált 1514-ben, amikor a magyar parasztlá/adás is volt, s 1515-ben amikor Steyer, Karinthia, és Krajna szenvednek át vérbefojtoit forradalmakat.

Mindez csak növelte egész Németországban egy nagyobb forradalmi kitörés határozott elöérzetét. A feszültség 1517-ben, ép Luther fellépésének esztendejében, de tőle függetlenül s anélkül, hogy a wittenbergi egyetem doctor theologicus-a róla különösebben tudott volna, tetőfokát érte el. Az ez évben tartott mainzi birodalmi gyűlésen a rendek arra intették a császárt, hogy ne sújtsa újabb terhekkel a népet, mert a nyugtalanság igy is nagy s félő, hogy kitör, »hogy végrehajtja, ami szivében már régóta lappang«. Ilyen körülmények közt egyenest azt kell meglátni, hogy Luther reformációja nemcsak nem szülte, nem sietette, sót — határozottan késleltette a revoluciót. A 95. tétel és a nyomában járó fejlemények az érdeklődés központjába az egyház problémáját tették s a legforradalmibb elemeknél is elértek annyit, hogy uj, békés várakozásokba indította őket. »Ha egyáltalán megengedhető a historikusnak —■ mondja Brieger — hogy' a sejtetések talajára lépve nyilatkozatot tegyen arra nézve is, ami meg nem történt, de megtörténhetett volna, — akkor még tovább menve, azt is mondhatjuk, hogy a reformációnak tulajdoníthatók olyan erők, amelyek a lázongási hajlamokat nemcsak cgyidőre tudják visszaszorítani, hanem teljesen is eltudják fojtani«.

Ami Luthernek a forradalommal szemben való gondolkozásmódját illeti, arra nézve semmi sem meggyőzőbb, mint mikor a felkelőknek minden erejével igyekszik a fülökbe dörögni, hogy bűnös eljárásuk igazolására ne merjék a keresztyénséget emlegeíni. A forradalmárok csak azt árulják el, hogy nagyobb ellenségei az evangéliumnak s jobban akadályozzák ennek terjedését, mint maga a pápa és a császár eddigelé tették.

Az bizonyos, hogy Luther nagy tanulságokat vont le 1525-ből. S a tanulságok levonásából ránk is hagyott sokat. A reformáció tárgya nem a világ, hanem az egyház. Ezen a területen kell érvényesítenie ma is örök szolgálatát. A reformáció eszköze az ige és a szerinte való élet. Felelósséges szolgálata: az Isten Országa szerveinek, a szentek közösségeinek és az egyháznak, — a láthatónak és a láthatatlannak, — védelme és érvényre juttatása. G. A.

A Cinkotán elhelyezett pozsonyi áll. tani- tónőképzöintézet prot. növendékei november hó 21-én vallásos estélyt tartottak. Győri Lóránd nyng. miniszter »Ha Damjanichné élne« címen tartott előadást. A növendékek »Lesz még dicsőbb jövőnk« c. jelenetet adták elő, szavaltak és énekeltek.

Luther és Kant.

Luther és az általa megindított reformáció nagyságát rendszerint a kathoicizmus tipikus képviselőivel illetőleg a kathol kus egyházzal való szembeállitás teszi nyilvánvalóvá? De a re formáció és Luther kibírja a bölcsészetiéi és annak egyik legnagyobb alakjával Kanttal való összeasonlitást is. Luiher, a vallás egyik legklasszikusabb embere, ki Pál apostol óta a földön járt és Kant a tiszta gondolkozás egyik legzseniálisabb alakja, kit valaha látott a világ, bizonyos tekinteiben egymással összemérhető. A szűk keretekre tekintetből természetesen csak egyet-mást említhetünk.

Noha Kant nem hivatkozik Lutherre, szabadság-fogalma Lutherével rokon. Kant emberi véleményektől, ösztönöktől, természeti S'ükség- képeniségektől való szabadságot érti alatta. Ez. lényegileg megegyezik Luther felfogásával is. önzés mindkettőnél szolgaságot jelent. Mindkettő kimondott ellensége bármiféle akár durvább, akár lcplezettebb eudaimonizmu^nak. Szerintük az akarat jósága nem azon mu'ik. menynyiben alkalmas bizonyos cél elérésére, hanem magában való jó voltán (gut an sich)

Azonban a törvény felfogásában eltávolodik egymástól a két férfiú Luther szerint a törvény, mint Isten törvénye lényegileg valami kívülről jövő, majdnem idegen, ha bele is nyúl a mi lelkűnkbe. Csak a megváltottság boldog tó tudatának optimizmusán keresztülment emberszere- tetben jelenik meg a törvény, mint saját lelki- ismeretünk szabta norma. Kant szerint az ember a törvényt nem kapja, hanem önmagától teremti. A tisztára humánus erkölcsi autonómiát Luther elitélte. Noha Kant tudja, hogy itt a földön a teljes tökéletességet nem érhetjük cl, mégis azt hiszi, hogy a törvénynek eleget lehet tenni, mert a cselekedet bizonyos hiányosságait a jó szándék teljesen helyreüti. Ezért nem tudja megérteni Luther aggodalmait. A reformátor jobban felismerte a bűn lényegét, noha Kant alkotta a »radikal Bóse< fogalmát, ö tudja, mert átélte, hogy a ki a törvény legkisebb betűjét áthágja, az megszegi az egész törvényt, így nem esik abba a naiv idealizmusba, mely a törvény maradék nélkül betöltését lehetőnek tartja.

Az ellentétek dacára Kant mégis kölcsönzött a reformációtól. Protestáns dogmatikák tanulmányozása cs.egv pietista Káté hatása nékül soha nem emelkedett volna fel az erkölcsi törvény majestásának magaslatára. Nem egészen alaptalan Schopenhauer nézete, hogy a Kant féle ethika a dekalógus anthroponóm átültetése. A személytelenitett törvényből, melv már közel áll a természeti szükségképeniséghez személytelenitett Istent, bálványt csinált magának Kant. Nem látta he, hogv a kötelesség központi fogalma csak nyerhet azáltal, ha az isten1 parancsolat és szanktió jellegében áll előttünk.