Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-07-19 / 28. szám

1925.

EVANOeUKUSOK LAPJA

3.

elfogadják. Ezáltal mindegyik gyülekezet felelősséget vállal.

Stein füzetének (amelyet érdemes -\;olna egész terjedelmében lefordítani és terjeszteni) többi része a kettős-boriték rendszer bevezetésének és végrehajtásának gyakorlati oldalával foglalkozik. A mi viszonyaink között a gyülekezet fenntartásáról egyházi adózás utján gondoskodunk.

Annál inkább érdekelhet azonban bennünket is a másik, a gyülekezeti és általános (Gyámintézet, Luther-Szövetség, stb.) jótékony adományokra vonatkozó rész. Akinek volt alkalma a gyülekezetek hivatalos évi jelentéseiben látni azt az aránytalanságot és rendszertelenséget, a mely az adakozásban mutatkozik (aránytalanság a gyülekezetek között és rendszertelenség a különböző célokra juttatott adományok terén), az mindenesetre be fogja látni, hogy ezen a téren valamit tennünk kell. A hívek adományaiból fenntartott intézmények olyan fontos missziót teljesítenek egyházunk életében, hogy azoknak tespedése, tehetetlensége nagy veszedelmet jelent. Az egyházi munka szentsége arra kötelez bennünket, hogy ezen a téren is alkalmazzuk a legbeváltabb módszereket és semmiképen nem menthető mulasztást követünk el akkor, amidőn kényelemszeretetből vagy gondatlanságból egyházi pénzügyeinknek ezt a területét figyelmen kívül hagyjuk, elhanyagoljuk. A lelkészértekez- letek érdemleges munkát végeznének, ha a kérdést beható tárgyalás alá vennék.

Missziói nevelés.

A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek világbizottsága Budapesten ülésezett május 21-én, Áldozócsütörtök napján. A »Hajnal« nyomán közöljük dr. Mott Jánosnak ez alkalommal mondott beszédéből a következő szavakat: »A ke- resztyénség soha sem állapodhatik meg egy helyen. Ha egészséges élő keresztyén szervezet vagyunk, akkor ennek a bennünk levő életnek növekednie, terjeszkednie kell, mert ha ezt nem teszi, akkor összezsugorodik ... Ez alól a szabály alól, hogy minden élő szervezetnek vagy terjeszkednie kell, vagy összezsugorodnia, sehol sem láttam kivételt.« Az egyháznak kötelessége, hogy ennek az alapvető igazságnak ismeretét beleoltsa tagjaiba. Az egyház nem tér-, jeszkedhetik, nem növekedhetik, ha tagjainak halavány sejtelme sincs a missziói munkáról, ha az egyház nem veszi fel nevelési programm- jába, iskolai tananyagába a missziót. Akárhányszor halljuk, hogy az egyház missziói munkára van elhiva, tanuljuk és tanítjuk Krisztus missziói parancsát (Máté 28, 18—20.), de vétkes mulasztással elfelejtünk- beszélni arról, amit az egyház ennek a parancsnak betöltéséért a jelenkorban tenni köteles, megtesz, vagy tenni elmulaszt. A

szomorú eredmény mindnyájunk szeme előtt ott áll. Odajutottunk, ahová a Mott által szabatosan megfogalmazott szabály szerint kerülnünk kellett: az összezsugorodáshoz. A kül- misszió terra incognita lett egyházunk előtt, következésképpen elsorvadt a belmisz- sziónk is. Nem annyira hütelen, mint inkább önző és rövidlátó sáfárkodás szűkmarkúsága sajnálta a pénzt a pogány népektől, a belmisz- szióra akarta koncentrálni minden erejét, s az lett a vége, hogy Gyámintézetünk 5—10 forintos »segélyekkel« iparkodik talpra állítani sze- gény gyülekezeteket. Elhanyagoltuk a külmisz- sziót, a külmissziói iroJalmat, lelki horizontunkról eltűnt a kü(misszió csatatere; s az eredmény az lett, hogy a belmissziói munka terén is hiányzik belőlünk a koncepció, az inspiráció, a lélek, amelyben nagyszabású tervek tudnának fogamzani, a szív, amely tudna áldozni, a vezért és szervezői talentum, amely tudna lelkesíteni, alkotni és hódítani. Érdeklődési körünket addig zsugorítottuk, nyomorgattuk és szükitet- tük, míg végre eljutottunk oda, hogy a Buddha- szobrok mintájára minden gyülekezetünk a maga köldökét bámulja.

Ez igy nem maradhat. Vége kell hogy szakadjon ennek az álom kórságnak, tespedésnek és lomhaságnak, amely ráterpeszkedik egyházi életünkre.

A gyülekezeteket és egyháztagokat fel kell oldani az a ló! a merevgörcs alól, amelybe a tájékozatlanság, tudatlanság, kényelemszeretet, önzés és fösvénység lekötötte. Vége kell hogy szakadjon annak az állapotnak, amelyben a gyülekezetek mint disjecta membra, mint rari nantes in gurgite vasto folytatják azt, amit a német beheinexistenz-nek mond. A íelrázásnak, ébresztésnek, a teljesebb és bövel- kedóbb élet megindításának egyik eszköze és módja a nevelés, a tanítás, az oktatás. Ignoti nulla cupido. A lelkészek és tanítók munkája.itt is alapvető jelentőségű. S ha az állam iparkodik a korral, a pedagógiai tudománnyal együtt haladni, s uj tanterveket dolgoztat ki, hol van az megírva, hogy’ a mi hittantanitásunk- nak a Kistükör és a siiabizálás korszakánál kell megmaradnia? Merjük-e továbbra is vállalni a felelősséget azért, hogy mig körülöttünk megváltozik a világ, s a találmányok az oktatásnak uj meg uj anyagot és oktatási eszközöket bocsátanak rendelkezésre, mi, a »haladás egyháza« nem tudunk egyetlen uj eszmét, uj célkitűzést, uj módszert befevinni vallástanitásunkba?

A külmisszió ismeretét nem nélkülözhetjük. Olyan fontos és lénvegszerü megnyilvánulása ez a keresztyén egyház életének, hogy ezen munka ismerete nélkül az egyházról, annak el- hivatásáról, feladatáról alkotott fogalmunk hiányos és ennélfogva téves. Könnyen merülhet fel gyanú és kétely, hogy csakugyan az írás alapján áll-e az az egyház, csakugyan a Krisztust ismeri-e el egyedüli fejének, amelyik Urá-