Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-02-15 / 5. szám
XI. évfolyam Budapest, 1925. február 15, 5* szám. w Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Deák-tér 4. az. Kiadja: A LUTHER-SZŐVETSÉG. Megjelenik julius és augusztus hónapok kivetelevel vasámaponkint. Alapltoiti: Dr. RAFFAY SÁNDOR pBapök, Szerkecztéaért felelői: Or. KIKCIIKSOPF GUSZTI! Előfizetési ár negyedévenkint: I aranykoro a Egyes szám ára: 20 aranyfillér. Hirdetési árak megegyezés szerint. Az Isten szeretet és aki a szeretetheti marad, az Istenben marad, és az Isten is ö benne. * I. Ján. 4, 15. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Nyílt levél Vass József dr., a m. kir. kormány népjóléti miniszteréhez és h. miniszterelnökéhez*) Kegyelmes lir! Az isteni gondviselés maga* polcra állította. A miniszteri bársonyszék t. i. mi előttünk az a magasság, mely felé azért nézünk hivő, reménykedő szemekkel, mert onnan" várunk providenciáiig elhatározásokat; nemcsak a minket világszerte non; ismerő politikai túlkapásokkal, a minket kiszipolyozó rabló hadnak ellenséges érzületével szemben, (melyet persze világ gazdasági magasabb céloknak, szanálásnak is neveznek), hanem a nagy egységes magyar királyság újbóli visszaszerzése, illetve az azt bevezető belső politikai belátás megalkotása tárgyában is. Régóta várjuk. Vártuk már akkor is. amikor Excellenciád még kormányunk legmostohább tárca ját, a vallás- és közoktatásügyit irányította. Azóta pedig, hogy népünk jólétének kormányzására bizonyára csak azért vállalkozott, inert erre különös elhivatottságot érzett már csak azért is várjuk, mert tudjuk, hogy a miniszteri felelősség kettős keresztjét viseli. Viseli a resszortminiszteriumét, de viseli a helyettes miniszterelnökét is, tehát azt mely elég gyakran Excellcnc iádnak teszi kötelességévé, hogy rányomja a belső emberi értékét, gondolatát, elhatározásait a m. kir. kormány cselekvéseire, amelyekért nemcsak a nemzetnek, hanem az Istennek számon- kérő itélőszéke előtt is áll. Hogy ez utóbbi ítélkező helyesli-e Excellenciád cselekedeteit, annak még csak az elgondolásával sem próbálkozom meg. Mi lutheránusok, higyje meg, a mi élen álló vezéreinkért, s igv Excellenciáxlért is imádkozunk. kérve az ö kegyelmét, hogy fordítsa el ingyen kegyelme é* örök irgalma azokat a lehetőségeket. melyeknek jutalma az a kemény ítélet lesz: .,'Távozzatok előlem álnokság cselekvői, mert nem ismerlek titeket.“ És higyje el nekünk lutheránusoknak azt is. hogy ez a mi kérésünk annál őszintébb, minél távolabb esnek a mi útjaink azoktól, akiket vezéreknek, nyomorult hazánk intézőinek tartunk. *■) E levélnek aktualitásából ne1íi von le semmit az a körülmény, hogy három héttel ezelőtt lett már beküld ve. Excellenciád útja a mienktől elég távol esett. Kiskunhalason, az Ur 1025. esztendejének január hó 18-ik napján elismerte, hogy római katholikus is, de pap is. aki mint miniszter is azt hirdeti, amit mint pap is hirdet. A róm. kath. pap pedig, ha 1925-ben miniszter, köteles a Szentév második célját is szolgálni. Ezt pedig Prohászka püspök ekként fogai mázta meg: „minden nem kát hol ikusnak visszatérése az egyházba“. Tehát Excellenciád, aki nem ismer külön miniszteri és külön papi erkölcsi elveket, az annyira divatos és a politikusokat jellemző kamc- leonságot. azzal, hogy elment az ős kálvinista Kiskunhalasba a katolikus napra emelni „a hit, a katolikus vallás, a krisztusi gondolat csodálatosan mély, megrázó erejét“ a szentév második célja teljes siker • érdekében olyasvalamit tett, amit mindenkinek szabad, észre vennie; azzal pedig, hogy ott, az Alföld egyik színtiszta magyar empóriumában olyttevalamit is mondott, amiben a protestánsokat is aposztrofálta, feljogosított bennünket is arra, hogy mérlegeljük a miniszternek kijelentéseit, aki pap is ebben a csonka hazában. Excellenciád pedig a következőket mondta (nem egy hotozni való liberális lapból, hanem az ,,Uj Nemzedékiből idézem): „a katolikusok békeséggel, szeretettel viseltetnek keresztény honfitársaik iránt, de arról a jogukról nem hajlandók lemondani, hogy a primhegedflt ők játsszák.“ Es azt is mondta (zajos helyeslés közepette): „megkövetelem (t. i. a protestánsoktól), hogy elismerjék, hogy én vagyok itt ezer- év jogán s a vezetés az én jogom“. Kegyelmes Uram! Ha ezt az a pap mondja, aki nem osztja a keresztyenség lényegéről és tartaImáiéi vallott nézeteimet, elhaladnék némán a Kiskunhalason tett kijelentések mellett. De aki ezt mondta tagja a m. kir. kormánynak, annak, mely nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is szanálni akarja azt az országot, melyben nincsenek ezer és nem ezereves jogok, tehát előjogok, egyes osztályoknak vagy társadalmi rétegeknek külön kijáró kiváltságok, prim és nem priinhegedük, hanem vannak olyan fundamentális megállapítások, melyeket egy ezeré ves múlt. iákényszerit mindenkire, aki magyar állampolgár és arra kötelezi azt, aki ragaszkodik a Krisztushoz, hogy ezeket a megállapításokat ne fenyegetésszerüen portálja, hanem a szeretet leikével ajánlja, mint megmaradásunk conditio sine qua nonját. Es én két fundamentális megállapításra gondolok. Egyszer az 1R48 : IX. t.-r.-ro. Majd az 1895. dec. 11-én életbelépett 1895 : XLIII. t.-c.-re. Előbbi azt jegyezte fel, nekünk lutheránusoknak is, „E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetek ... teljes és tökéletes jogegyenlőséggel bírnak ... politikai igények tekintetében (1. §.)“... ÉR
