Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-07-12 / 27. szám

4.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

1925.

kénytelen hozzányúlni. És hát ki ne tudná azt

is, hogy a legideálisabb lelkészek legvigyázato- sabb pastorális munkája mellett is történnek esetek, amelyek visszásaik, szemetszűrök s amelyeket az Egyház saját tekintélyének veszélyeztetése nélkül szó nélkül nem hagyhat. Micsoda visszás dolog az például, hogy egyházi testüle- teinkben — a demagógia jóvoltából — többször olyanok is ülnek, akiknek, egyházhüsége épen nem kifogástalan. Micsoda visszás helyzet az is, hogyha egyik-másik ilyesféle egyháztagunknak a családjában például temetés fordul elő: odacsőditi az összes helyi lelkészeket, zúgnak tiszteletére napokon át az összes harangok, mert hát van pénze hozzá, és hát senkinek sincs joga azt mondania, hogy :»hátrább az agarakkal!« Ezek bizony fölösleges jócselekedetek az Egyháztól, amelyek csak ártanak neki! És micsoda visszás dolog az is, amire szintén tudok példát, hogy keserves verejtékünkön fenntartott iskoláinkban akad tanerő, aki még tévedésből sem nézi meg a templomot belülről s akinek másfelekezetü hozzátartozói szinte zászlóvivői a másik felekezet mozgalmainak, ellenben a családfő maga nem épen az a saját egyházában, amely pedig neki a kenyeret adja. És igy tovább százféle változatban. Hogy lehet ilyen viszonyok között kialakitani az egységes frontot, amellyel egyedül indulhatunk a siker reményével harcba? Kérdem: megmerné-e az ilyet tenni valaki a római, katholikusoknál, illetve az az egyház megtümé-e ezt? Mikor még református atyánkfiái is nemrégiben csak azon feltétel alatt voltak hajlandók honorálni egy hozzájuk pályázó tanárunknak a pályázatát, ha oda mindenestül áttér, ami meg is történt. Miért éppen csak nekünk kell folyton szemet hunyni a demoralizáló példaadások felett? Viagy talán annyira megcsappant már bennünk az életerő hqgy — mint valami korhadt fának — félnie kell Egyházunknak minden fuvalattól? Hát én nem hiszem azt! Ha a gyeplőnek keményebb kézzel való megfogása miatt talán el is menne tőlünk néhány egyházilag amúgy is értéktelen alak, marad ottan még olyan Gedeon seregébe való harcos elég, akikkel lehet valamit kezdeni.

Nézetem szerint fölösleges a nagy félelem s indokolatlan a nagy idegenkedés az egyházi fegyelem behozatalától. Nemcsak mi, ev. lelkészek, tartjuk azt szükségesnek, hanem annak találják ma már a református lelkészek is, mivel ők is látják, hogy a sok elnézéssel, sok lavi- rozással, sok szabadelvüsködéssel — amely feladja a magáét csakhogy mást tisztelőnek lássák — nem megyünk semmire. Megesz bennünket a katholidzmus, amely merev és aggresz- sziv; megesznek a szekták, amelyek nagyon sokszor vetik szemünkre épen azt, hogy egyházfegyelmet nem gyakorlunk, s emiatt többször elől türünk meg olyanokat is, akiknek egyházi értékük értelmében csak hátul volna helyük.

Nagyon félreértik a dolgot azok is, akik az

ev. papság ismeretes állásfoglalásában hatalmi tendenciát látnak. »Lelkészeinktől ez egyszerű hatalmi tény akar lenni, a kötelesség teljesités- helyett«, — mondja az egyik cikkező. Kemény beszéd, amelyet — úgy érzem — nem érdemeltünk meg! De nevetséges is. Lutheránus lelkész és hatalom! Hát a mi, a világon talán legdemokratikusabb szervezetünk mellett van-e s lehet-e a lutheránus papnak valami hatalma? Legfeljebb annyi, amennyit kinek-kinek az egyéni súlya kölcsönöz. Bár több lenne, tessék elhinni! Sokkal simábban és gyorsabban menne előre az Egyház hajója, ha abban értelmetlen elemek nem akadályoznák folyton a legnemesebb in- tentiók megvalósulását, s minden apró-cseprő dologban nem kellene kaptafától odaszaladt emberek kegyes beleegyezéseit instálni Azt hiszem különben, hogy elég tevékenynek, elég szerénynek s egyházfelügyelőit és egyéb komoly munkatársait eléggé megbeesülőnek mutatkozott be eddigelé az evangélikus papság, hogy nála semmi más tendenciát, mint csak az Egyháznak használót, jogosan fel ne tételezhessen senkisem.

Dehát épen az a kérdés, hogy vájjon használni fogunk-e Egyházunknak azzal, ha falai közzé a szélesebbkörü s szigorúbb egyházfegyelmet be visszük?

E téren egyelőre csak sejtésekre vagyunk utalva. Azt előre is látjuk, hogy fegyelmi szabályzatokkal sem a reverzáli sokat, sem egyéb bántó jelenségeket teljesen megszüntetni nem fogjuk; egyet azonban remélhetünk, azt, hogy azoknak mégis bizonyos visszatartó erejük lesz. Hi veink komolyabban veszik majd egyházunkat, ha látják, hogy Ő is komolyan veszi a maga érdekeit s nem siklik el könnyedén az azokat sértő jelenségek felett. Egy-két statuált példa gondolkodóba ejti majd minden gyü- kezetben azokat, akik az egyház érdeklét köny- nyen szokták venni s Egyházunknak azokban kifejezésre jutott önérzete éppúgy fog tiszteletet szuggerálni a hivekbe az Egyház iránt, mint ahogy eddig a lagymatagsági hasonlót szuggerált.

Amióta a tiszai kerületben az Egyházvédelmi szabályzat értelmében járunk el, annak több alkalommal kedvező hatását tapasztaltam. Volt esetem, amikor úri család, amelyik előzőén reverzálist kötött hátrányunkra, megsemmisi- tette ezt a reverzálist, mikor a presbiter apának eléje tártam az Írást s figyelmeztettem, hogy a 4. §. a) pontjának tessék levonni a konzekvenciáit. Voltak esetek, amikor abbeli figyelmeztetésemre, hogy nem fogom megesketni a jegyeseket, a preparált másfelekezetü vőlegény kénytelen volt elállani a reverzális követelésétől, mivel a menyasszony nem akart belemenni abba, hogy ő ne a saját templomában esküdjék... S azt hiszem lelkésztársaim megszaporit- hatják az e némü példákat a saját tapasztalataikból.

Nekünk, evangélikusoknaJk, nagyon nehéz