Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-07-12 / 27. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPJA nem állhat. A különbség ebben a tekintetben nem magában az elvben van, hanem a tekintély képviselőjében, hordozójában. Még azt sem mondanám, hogy a katholicizmus a pápa személyes tekintélye alapján épül. Nálunk is megvan a személyes tekintélyi elv, nagyobb mértékben mint ott. A katholiciz- musban ugyanis a tekintély letéteményese nem a pápa, hanem az egyházi szervezet, amely a pápa személyében csúcsosodik ki, s éppen a pápaválasztás bizonyítja azt, hogy a szervezetben van meg a tekintély. Nálunk a tekintély birtokosa nem az egyház, nem is az egyén, hanem a Szentirás, mint Istennek kinyilatkoztatása, amely Krisztusban csúcsosodik ki. Itt tehát megint azt találjuk, hogy egyházunk önmagán túlmutat, s önmagában nem nyújt befejezett egészet. A különbség itt is annyira lényegbevágó, hogy annak egy egyház körén belül való kiegyenlítődése nem igen látszik lehetőnek. Amikor a különbséget ilyenformán megállapítjuk, s azt hiszem helyesen állapítjuk meg, akkor még korántsem jutottunk el oda, ahol Ítéletet mondhatnánk a kétféle típus értékéről. Ennek a cikknek keretébe ez nem is tartozik. A lényeges csak az, hogy mig az egyik oldalon a tekinKeresztyénség és katholicizmus. (Dr. Barnes E. W., Birmingham püspöke junius 14-én a Westminster Abbey templomban feltűnést keltő prédikációt mondott. Ebből az egyházi beszédéből vettük az alábbiakat.) (Vége.) Tehát a szacerdotalizmus bevonult a keresztyén egyházba, amikor a misztériumok levegőjét szívta be, annak a megváltoztathatlan törvénynek értelmében, hogy semmiféle vallás nem tud teljesen ellentállni azon nép eszméinek, amelyet meg akar téríteni. Azonban, mikor a keresztyénség kathoiizálódott, a misztériumvallásokból sok mágikus szakramentalizmust is átvett. Az Uj Testámentomban kevés szakramen- tális tanítás van. Ami az evangéliomokban található, annak a legtisztább szellemi jellege van. Az egész Uj Testámentomban semmi utalás nincsen arra, hogy az Úrvacsorában a kenyérben és a borban mágikus elváltozás megy végbe. Krisztus jelen van szent asztalunknál — igen, jelen van mindenütt, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ö nevében. Jelen van az Úrvacsora egész szertartásában, amikor az imádók hittel, reménnyel és szeretettel ismétlik az Ő 1925. télyt az ^egyházszervezet képviseli, addig a másik oldalon a KriszLusban célpontjához ért isteni kinyilatkoztatás. Téves ebből a különbségből már most azt a következtetést levonni, hogy a katholicizmus az egyházat többre értékeli, mint mi. A tény az, hogy a .mi egyházunk másként értékeli az egyházat, mint a katholicizmus. Az is téves, hogy a reformáció tana az egyházat megfosztja tekintélyétől, s a súlypontot az egyén hitére helyezi, szubjektív momentumokon építi fel tanrendszerét és egyházi organizációját. Nálunk az egyház tekintélye abban áll, hogy reábizatott az Ige hirdetése és a Szentségek kiszolgáltatása, s amikor az egyház tekintélyét egyfelől történelmivé tette ennek a munkának kétezer évén át szakadatlanul folyó teljesítése, másfelől objektiv tekintéllyé avatja szolgálatának azon jellege, hogy mint sáfár kezeli azokat a javakat, amelyeket Ura bízott reá. Mi az egyházban Krisztus testét látjuk, amelyben kell, hogy megtalálhatók legyenek Krisztus attribútumai. Ezek pedig kétfélék: isteniek és emberiek. Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Nem csupán az egyik, s nem kizárólag a másik. És amint Krisztusban az emberi attribútumok az isteniekkel misztikusan egyesültek, úgy az utolsó vacsoráját. Azonban jelenléte szellemi, az Isteni Lélek szabadon jön az ember leikéhez, amikor az imádó' felemeli szivét az Úrhoz; jelenléte szellemi, nem mechanikus. Az igaz imádóhoz jön. A gonosz nem nyeri el ót, ha eszi Is a megszentelt kenyeret. Mennyire különbözik ez azoktól az eszméktől, amelyek a misztériumvallásokból lopództak bei a katholi- cizmusba ás létrehozták a katholikus szentségi tant, amelyet egyházunk a reformációban elvetett. Hirtelen történt ez a belopod zás. Már Ig- nácius, a második század elején, beszélhetett az eucharisztiáról, mint a halhatatlanság' orvosságáról, a halál elleni szerről. A negyedik században Jeruzsálemi Cirill azt mondhatta, hogy mikor a megszentelt elemeket esszük, Krisztus hordozóivá válunk. Testei és vére átmegy tagjainkba. Efajta mondásokkal párhuzamba állíthatjuk a Clemens-féle homiliák írójának azt a tanítását, hogy a gonosz szellemek mennek be annak a testébe, aki a nékik szentelt ételből eszik, s egy darabig benne maradnak és leikével egyesülnek. Ez nem az Uj Testámentom légköre, és ennek a légkörnek eszméi élnek még a katholi- kus szakramentalizmusban, Ha az Uj Testá- mentomtól átmegyünk a misztérium-valláshoz,
