Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-05-17 / 19. szám
4. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1925. hatott reá. Minden nemes ügy hűséges vezért, avagy fáradhatatlan munkást talált benne. Az emberi jogokért, az igazságért, a szeretetért küzdött. Kulturális és szociális tevékenységében minden idők változásai között is ugyanaz maradt, mert ugyanaz volt a leikébe zárt Krisztus. Püspöki működésében is az Istenben elrejtett krisztusi arcot kereste. Meggazdag'itoita a püspöki hivatás képét: Egyesítette abban az egyházkormányzó és a lelkipásztori kettős hivatást. Megmutatta azt, hogy az egyházkormányzó programmja a lelkipásztori munkán fejlődik s csak az a püspök kormányozhatja egyházkerületét az Isten által megadott örökkévaló programm szerint, ki egyházkerületének hűséges lelkipásztora. Csak az az egyház- kormányzási programm biztosit belső fejlődést az egyháznak, biztosit lényegkifej lést az egyház számára, mely az egyházkormányzás lelki tartalmát megőrzi. Megértő meleg szívvel ő ismerte fel elsőnek a nő egyházi hivatásának kiváló jelentőségét. A nőegyesületek bölcsőjénél áll és az egyetlen fundamentumra helyezi a leány nevelés szent ügyét. Kőszegi leányiskolánk Gyu- rátz Ferenc egy élő, fejlődő, örök emléke. A haza az ő lelkében nemcsak egy körülhatárolt földet jelentett, hanem erkölcsi értékek foglalatát is. Mikor a hazaszeretetet prédikálta, azt ő maga saját életében mintázta: A Haza jövendőjét, erkölcsi értékét, fejlődését, boldogmúlttal, akkor igaz, hogy kikerüljük a történelmi vizsgálódással járó nehézségeket, de jelen tapasztalataink szegényitése és talán lerombolása árán. Az Egyháznak mindig visszafelé kell tekinteni azokra a nagy történelmi tényekre, a melyekből a Keresztyénség kiindul. A konzervativizmus és az óvatosság elkerülhetetlen, s bizonyos pontig szükséges és jogos. Azonban, mig egyfelől nem szakíthatunk a múlttal, másfelől gyarapodnunk kell a múlt megértésében. Nem taszíthatjuk el magunktól az őskeresztyén- séget anélkül, hogy el ne vesztenénk a mienket. Másrészt azonban nem másolhatjuk le az ős- keresztyénséget anélkül, hogy meg ne nyomorítanánk a mienket. Az egymást követő keresztyén nemzedékek tapasztalata képesíthet annak felismerésére, hogy az Ujtestamentomban mi a maradandó és fundamentális, és mi tartozik sajátlagosan az első századhoz. Azonban éppen mivel az Ujtestamentom Keresztyénsége reánk nézve lényeges és bizonyos tekintetekben finalis, a konzervatívok, attól való féltőkben, hogy valami vitális dolog megy veszendőbe, egyáltalán semmit sem hajlandók feladni. Az ilyen konzervativizmus a saját célját hiúsítja meg. A konzervativizmus hibája mindig abban rejlik, hogy túlságos merevséggel azonosítja a földi edényt annak mennyei tartalmával, s ellenáll minden folyamatnak,, amely elválaszthatná Istennek igazságát az emberi hagyományoktól. ságot biztositó önzetlen munkában és makulátlan jellemben. Istent olyan fenséges és tökéletes szeretet-. nek ismerte meg, hogy szivében saját egyház- szeretete mellett helyet talált a más egyházak iránti becsülés és minden embertársa iránt érzett őszinte krisztusi szeretet is. Ez a szeretet az ő ajkán nem volt jelszó, udvariaskodó beszéd, hanem lelki meggyőződés és életvalósáig volt. Gyönyörűséges emberi élet formálódott ki őbenne. KiapadhataFanul buzogott rajta keresztül Krisztus szeretetének megtisztító és megtermékenyítő vizáradata. A mindig jót akaró, megbocsátani hajlandó, a segítésben el nem fáradó tiszta szeretet. A Krisztusért munkálkodó apostoli lelkesedés. A kötelesség pihenéstelen szol- gálása, a kicsiny és nagy dolgokban való egyforma hűség, a próféták bűnt ostorozó, romboló, azután plántáló és újraépítő szent hevülete. És minden a Krisztus szeretetének áldásaképpen!... Életének jellemzője mindvégig az volt, hogy átragyogott azon az örökkévaló Krisztus töviskoronás arca, melyet Isten mélységéből erős hittel, élő szeretettel kiemelt és kidolgozott. Olyan volt, mint egy Krisztust hordozó szelíd lelkű tanítvány. Fény, pompa nem vette körül. Magasztaló hirharsona nem járt nyomában. Kizárólag lelkének, jellemének és életének belső értékei emelték embertársai fölé. Mindenek szeme előtt felmagasztosult abban a felséges élethivatásban, hogy evangeliomi egyszerűségű életében a Krisztus arcát rajzolta elénk. Aki vele beszélt, jobb lett általa. Világosabbá lett a hajlék, melybe ő betette lábát. Fájdalmak és bűnök sötétségére hajnali derengés világolt, az ő tiszta lelkének elhullatott aranysugarai. Ez a tisztaf nemes élet a mi boldogságunk. Koporsójánál állva is áldjuk a gondviselő Istent, hogy nékünk adta, ilyenné tette és ilyen hosszú időn át számunkra megtartotta. De ez a mi gyászunk is. Az ilyen nagy értéknek elvesztése mély sebet üt a sziveken. Méltán gyászolja ez a gyülekezet, melyet a ve- szendőség porából felemelt és hegytetőre épített várossá tett. A dunántúli egyházkerülei, mely egész életében érezte apostoli lelkének áldásait és 21 éven át a magáénak mondhatta vezéri egyéniségét. Pápa károsa, melynek hűséges polgára, irányt mutató, nemes jóságot sugárzó vezérembere volt. A társadalom és nemzet, melynek egyik legkiválóbb, ideális jellemű oszlopa volt. A rokonok, akik mindig csak atyai szivének áldó melegségét érezhették. De ez a tiszta, nemes Krisztusarc vonásait mutató élet, ez a mi vigasztalásunk is. A bánat tengeréből Istenhez emeli lelkünket az a tudat, hogy egész életében Istenért élt, örökkévaló eszményekért munkálkodott. Egész életét egy nagy bizonyságtétellé tette az örökkévaló Krisztusról.
