Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-05-17 / 19. szám
evangélikusok lapja á Í925. Istenben elrejtett életet kereste. És ezt mindig a megváltó Krisztussal való lelki közösségben kereste. Lelkében sohasem száradt Jézus holt dogmává, mindig élő valóság maradt, élő, személyes lény, kihez szent áhítattal, mélységes hittel, minden áldozatra kész szeretettel közeledett. Lelket megragadó, ahogy ezt az életcélt maga elé állítja. Habozás, alkudozás, önfeled- kezés nélkül abban látja emberi rendeltetését, hogy Istenben elrejtett életét megkeresse és a Krisztus példája szerint ezt az életet kidolgozza. És milyen megható az az állandó, öntudatos, fegyelmezett munka, mellyel az élő Krisztussal való lelki kapcsolatot fenntartjia. Korán kristályos meggyőződésű, •körülsáncolt világnézetű ember és mégis élete végéig önmagát neveli, egy-egy vonást megjavitgat lelke arcán, korrigál a gondolkodásán, enyhít az elvein, mignein élete arca mindjobban hasonlít az örökkévaló Krisztushoz. így alakul ki harmonikus emberi jellem. Mélységes bűntudata az alázatosság', bűnbánat és a megváltó kegyelembe vetett hit utján ve-' zeti Istenhez. Az ő életét igazán jellemzi az apostol szava: »Meghaltatok, a.ti éltetek el van rejtve a Krisztussal együtt áz Istenben«. Minden nap meghalt a bűnnek és minden nap megtalálta a Krisztus megváltó kegyelme által az ő életét Istenben. Minden egyéni kiválósága, magas egyházi méltósága, elért kiváló munkaeredményei dacára megőrizte alázatosságát. Nem mondta, hogy elérte a célt, avagy hogy immár tökéletes lenné, hanem igyekezett a maga elé kitűzött célt elérni. Nem tekinteti, a háta mögött levő dolgokra, elfelejtett mindent és csak a maga elé kitűzött célra: a Krisztusra tekinteti. (Fii. III. 12—14.) Kifogyhatatlannak érezte a szent Isten iránta tanúsított szereteíét s ebből az örökkévaló szeretetforrásból erősödve kifogyhatatlanná tette saját szeretetét embertársaival szemben. Szeretete levetkőzte az önzés gyarlóságait. Önmagáról elfeledkezett, mindig embertársait tekintette. Mástól sohasem kért, de mindenét közös tulajdonnak érezte. Önmagát a kötelesség szolgálatába állította. Kora reggéltől késő éjszakáig folyton dolgozott. Még pihenés idejét is munkára fordította. A halál kegyetlen keze az irótollat vette ki kezéből, midőn imád- ságos könyveit, imádkozó lelkének utolsó ajándékait készitgette egyházának és az Istent-ke- reső keresztyén lelkeknek. Ebben az életkereső munkában a Biblia volt legdrágább kincse. A Szent Könyv tükrében látja a Krisztus arcát s a Krisztus arcából olvassa ki, hogy milyennek kell neki is lennie. Minden nap a Biblián erősödik lelke. Életrendjében ez volt a kora reggel szent munkája. Igazi bibliaolvasó és imádkozó keresztyén volt. Hosz- szan, buzgón, sokszor imádkozott minden nap. De Bibliát olvasni és magányban imádkozni senki sem látta. A hozzá közelállók jól tudják, hogy mindig szeretettel fogadta hozzá érkeződ két. Szobája ajtajával szive ajtaja is megnyílt Az Egyház és a haladás. Wood H. G. előadásából, az angliai szabadegyházak leedsi konferenciáján. A Kereszlyénség úgy az egyesekre, mint csoportokra nézve ismételten az intellektuális újjászületés forrásának bizonyult. Ezt az igazságot bizonyítani szinte felesleges. Szent Pált a damaszkuszi úti megtérés intellektuális óriássá tette, s a világ tanítómesterei közé helyezte. Az óvilág intellektuális élete folytatódott és fejlődött a Keresztyén Egyház nagy gondolkodóiban és íróiban. Európa barbár népei a Keresz- tyénségre térés által ébredtek intellektuális érdekeik tudatára. A tizenharmadik század nagy intellektuális ébredésének a Szerzetesi mozgalom, különösen pedig Szent Ferenc uj odaszen- telődése Krisztushoz, volt talán uralkodó tényezője. A nyitott Biblia s a személyes hitnek a Reformáció által hangsúlyozása, tárta fel egy Bunyan Jánosnak irodalmi géniuszát és gazdagította egyaránt művelteknek és az alacsony- sorsuaknak intellektuális életét. A Keresztyén- ségnek az intellektuális erőhöz és intellektuális haladáshoz való kapcsolata eléggé világos; azonban az Egyháznak, s különösen a hivatalos egyházi vezetőknek szereplése nem ilyen szerencsés. Az Egyház óvatosságával szemben sokszor érzett türelmetlenség gyakorta jogosult, de fokozhatja az Egyház természetéről és rendeltetéséről táplált téves felfogás. Az Egyház egyesíti magában a konzervatívokat és a haladókat, a megfontoltakat és a kalandvágyókat, az öregeket és a fiatalokat. Nem szabad felejtenünk, hogy az Egyház feladata nem az, hogy a legújabb intellektuális divat után induljon, hanem hogy »szeretetben építsen«. Vizsgálódó elmék szeretnék az Egyházat vitatársasággá alakítani. Azt szeretnék, ha a keresztyének utánoznák az athénébelieket. Azonban a keresztyének nem azért alakítanak társaságot, hogy újdonságokról beszélgessenek. Az Egyház ennél ‘ nehezebb feladatot vállalt. Dogmákat vet alá a gyakorlat próbájának és olyan társaságot létesít, amely az embereket nem a szabad beszélgetésre, hanem az őszinte cselekvésre hívja fel. Mi tehát a Keresztyén Egyháznak feladata az igazság feltárása és hirdetése irányában? Bizonyára nem volnánk hívek ahhoz, aki az Igazság, ha nem volna meg bennünk a tudományos szellem; s habár a természetbuvárlat és a tör-v ténelmi kutatás nem elsődleges feladata az Egy*- háznak, mégis el kell ismernünk, hogy minden igazság Istennek igazsága, bármilyen forrásból ered is. És azt kell remélnünk, hogy az ismereteknek minden valódi haladása Istenbe vetett