Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-05-10 / 18. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPJA 3. ^25. Üdvözlések. Az elnök üdvözlő szavaira br. Radvánszky Albert, Csikesz Sándor és Antal Géza református püspök válaszoltak. Az egyetemes felügyelő örömmel üdvözli a konferencia létrejöttét, mert az évente tartatni szokott egyesületi közgyűlések a modern kor támasztotta uj viszonylatokban már nem elégségesek, mert az evangéliomi munkát mélyíteni és eredményesebbé tenni csak a gyakori eszmecsere képes, mikor is a lelkészek beszámolhatnak tapasztalataikról, és megbeszélhetik a bajokat, úgy, mint az orvoslást. Csikesz Sándor a testvéri szeretet dokumentumaképpen hozza a Ref. Lelkészegyesület forró, baráti, hűséges kézszoritását. Antal Géza ref. püspök emlékeztet De Ruyter tengernagy intelmére, aki midőn a gályarabokat kiszabadította, a református és evangélikus lelkészeknek azt mondta: Meglássátok hogy összetartsatok, mert különben erőt vesz a közös ellenség. Ébredjünk és ébresszünk! Dr. Raffay Sándor, a Bányai egyházkerület püspöke nagy tudással és körültekintéssel készített tanulmányban ismertette egyházunk helyzetét úgy itthon, mint az egész világon. Az evan- géliom egyházát Luther hozta életre. Egybeveti Luther egyéniségét, hitét, reformátori működését Zwinglivel, Kálvinnal, a rom. kath. egyházzal, a szektákkal, a vallástalansággal s megállapítja, hogy Krisztus tanításának történelmileg legtisztább kifejezése Luther vallásos életfelfogásában található meg, mert Jézust nemcsak megértette, hanem át is élte. Ezek után ismerteti a lutheranizmus helyzetét Amerikában, Európa északi népeinél; Dániában, Norvégiában, Svéd és Finnországban; az Észt, Lengyel és Lett országokban. A kapcsolataiban laza, öntudatában gyenge európai lutheranizmust az amerikai lutheranizmus erősítheti meg, az evangélikussá- got, mint vallásosságot és eletfelfogást hódítóvá csak Amerika utján tehetjük. Ezek után ismerteti magyarhoni egyházunk helyzetét. Szól a szomszéd államokban élő, nagyrészt tőlünk elszakított testvéreink helyzetéről Jugoszláviában, Csehországban, Romániában, Ausztriában. Itthon az iskolákról, szertartásainkról, szórványainkról, az ifjuság egvházias neveléséről, az egyház központi irányításáról. »Végzetes hiba, hogy egyházunk egyházpolitikája közigazgatás teendőinek elvégzésében merült ki és az alkotások munkájától elszoktunk. Ez az oka, hogy nekünk feltétlenül bele kell kapcsolódnunk a külföldi evangélikus egyházak életébe, mert ott találjuk azokat az értékes eredményeket, amelyek erőforrásai lehetnek a mi egyházi munkánknak és példái egyházi életünknek'. Végső konzekvenciaképpen kimondja a püspök, hogy egyházunk diadalmas hóditóvá is lehet, ha azzal az erővel és lendülettel fogunk munkához, mint őseink. »Én nem esem kétségbe; de neki kell f yürkóznünk valamennyiünknek a munkának, bredjimk és ébresszünk!« Az előadás nyomán megindult diszkusszió főleg az evangélikus istentisztelet evangélikus karakterét követelte az egységes liturgia behozatalával. Misszionálás. Délután a konferencia tárgyát Krón Ferenc felolvasása képezte. Kiemelte annak szükségességét, hogy a lelkészek egymás gyülekezetében József 1868. máj. 25. szentesítette az uj inter- confessionális törvényt, mely megengedte a fakultativ polgári házasságot és a közoktatást állami feladatnak jelölte meg. IX. Pius jun. 22. allocutiójában semmiseknek nyilvánította ezeket az »utálatos, átkos törvényeket'' (leges abominabiles). Ferenc József végre a csalhatatlansági dogma kihirdetése után 1870. jul. 30. kelt császári leiratában jelentette ki, hogy a Konkordátum érvényessége magától megszűnt, mivel a római szerződő félnek jog- és hatalmi köre megváltozott. Beust miniszter ezt ugyanezen a napon sürgönyileg tudatta Rómával is. így mondhatta dr. Loesche: »Európa államai közül csak az egy Ausztria volt az, mely a nagy római Baltazár-ünnepből (Dániel 5, 1.) hasznot húzott«. (Gesch. des Prot, in Oest. 232.) íme két ily nagy esemény, a kiegyezés és a konkordátum felbontása fűződik a katholikus Ausztriában a nagy lutheránus miniszter nevéhez, ki a császár és a bíboros érsek előtt önérzetesen vallotta magát protestánsnak. Mária Teréziának is protestáns származású kormányférfiai voltak: Haugwitz gróf, Zinzendorf Lajos, Gebier Tóbiás báró. Jóhirüket ezek is protestáns nevelésüknek köszönték. Mert Fürst kancellár akkori mondása szerint: »A nevelés, amint katholikus országokban dívik, nem alkalmas kitűnő férfiak képzésére«. (Marczali, II. József I. 366. 387.) De ezek a császámő kedvéért elhagyták evang. hitüket. Beust erre nem lett volna kapható. l>e Ferenc József nem is kívánta tőle. Ez a buzgó kath. királyunk kőrútjaiban az evang. templomokat is megnézte és kétszer az evang. istentiszteleten is részt vett: egy ifjú protestáns herceg konfirmációján és I. Vilmos német császár gyászünnepélyén. Türelmetlen hitfelei tanulhatnának tőle. (Egyik megyei székhelyen az állami iskola igazgatója saját gyermekének esküvőjén sem vett részt, mert kongregációs diák korában megfogadtatták vele, hogy protestáns templom küszöbét át nem lépi.) Viktor Emánuel olasz királynak Romaba es a Quirinálba való bevonulásakor (1870.) az osztrák papság százezres aláírásokkal követelte, hogy üzenjék meg Olaszországnak a háborút. De Beust külügyminiszter ellenállott. Ekkori viselkedését olyannak mondták, mely »minden
