Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1924-03-16 / 11. szám
4 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1924 ítélve, számuk elrettentőén nagy lehet. Ki veszi számba azt a sokféle bűnt, melyet a felnőttek nap- ról-napra fent és lent elkövetnek, pedig amilyenek a nagyok, olyanok a gyermekek. Önkénytelenül felvetődik a kérdés: csődöt mondott-e az iskola, amely fősulyt vet száraz ismeretek közlésére és elhanyagolja az emberi élet boldogságának legbiztosabb pillérén való építést: a nevelést, a jellemképzést? A gyermek ma előbb érik, mint virágzik, azért mondják, hogy ma már nincsen gyermek! Boldog gyermekek, akik gondos nevelésben részesülnek, de jaj azoknak, kiket az utca nevel, ahol sok mindent látnak, hallanak, tehát mindent tanulnak, csak jót nem. Az áldatlan gazdasági viszonyokkal az elviselehetetlen drágasággal járó nyomor, Ínség, éhség, fütetlen szobák, ruhátlan- ság, betegség stb. terelik a gyermekeket a bűn útjára. Ha szép, csillogó, de bűnös fővárosunk utcáin — különösen a perfériákon — barangolva, megfigyeljük a gyeim ekek magatartását, viselkedését, a vesékig ható fájdalommal tölti el lelkünket az elénk táruló kép. Ez a kép azt mutatja, hogy a gyermekek, lopnak, betörnek, csalnak, hazudnak, üzérkednek, szemérmetlenkednek, szitkozódnak, Istent káromolják, verekednek, koldulnak, cigarettáznak, korcsmáznak, moziznak, kővel dobálják egymást, vasárnap az Istentisztelet idején a templom mellett futballoznak, bevernek ablakokat, tiszteletlenül viselkednek a felnőttek iránt, stb. Ez a kép szégyene egy kulturvárosnak és amellett nagy veszedelmet jelent a főváros ösz- szes gyermekeire, amennyiben a példa vonz, egy romlott gyermek elronthat tizet is. Igaza volt annak a pedagógusnak, aki azt mondta, hogy egy gramnyi becsületesség többet ér, mint egy kilónyi ismeret. Az uj pedagógia a gyermek „én“-jét tolja homloktérbe és ezzel tág kaput nyit az önzésnek, amely minden rossznak kutforrása. A régi iskola gyermekei akarat- és jellemerő dolgában kiválóbbak, szilárdabbak voltak, mint a mostaniak. Minden nemzet csak addig állhat férni, amig az erkölcs szolgálatában áll, ha azt cserben hagyja, sorsa meg van pecsételve. Azért, ha van igaz magyar szivünk, ha van bennünk krisztusi szeretet, ne gondolkozzunk Kain módján: avagy önzője vagyok-e atyámfiának, hanem lássunk a mentéshez. Mentsük meg a gyermekben az emberi méltóságot, amelynek révén egészséges közszellemet teremtünk és amellyel nemesitett alanyokat, tehetségeket szolgáltatunk az ipar, a kereskedelem, a udomány és művészet számára. Azért, amely társadalom nem fejt ki kellő energiát és áldozatkészséget. a gyermekek erkölcsi jólétének biztosítására, az nem életképes. Mutassa meg a magyar társadalom, hogy van életképessége és indítson mozgalmat a gyermekmentés érdekében, megvalósítván azt a. nemzetvédő eszmét: neveljük a gyermekeket az utcán is. Álljanak ennek a mozgalomnak élére az iskolaszékek és a gyermekvédelemmel foglalkozó felsőbb hatóságokkal karöltve váltsák valóra az igét. Budapest erkölcsi nívójának emelésére a székesfőváros hatósága szervezzen iskoláinál foglalkoztató műhelyeket\ ahová a gyermekek szabad idejükben betérhetnek, hogy ott cselekvési vágyukat kielégítsék. Ezek volnának az igazi életiskolák, melyek alkalmat szolgáltatnának a gyermekek hajlamának, tehetségének a megismerésére és kifejtésére. Ily utón hány kiváló tehetséget lehetne megmenteni magyar iparunk javára, amellett megóvná a gyermekeket három rossztól: az unalomtól, a bűntől és a nélkülözéstől. Deák Ferenc találóan mondja: a munka legszebb rendeltetése az embernek, s hogy ennek a rendeltetésünknek megfelelhessünk, az iskolának elsősorban munkával munkára kell nevelnie a gyermeket. Ezt az utcai gyermekmentést a tanügyi embereknek kellene végezniük, továbbá másállásu emberbarátoknak is, férfiaknak és nőknek egyaránt, kik a gyermeken keresztül szeretik nemzetüket; segítőtársakul beállitandók a cserkészek is, hogy megadják az első segítséget erkölcsi szempontból is, de bevonásukat támogatja lélektani ok is, mert az ő példájuk, az ő intelmük fiatalságuknál fogva közvetlenebbül, tehát hatékonyabban érinti a gyermek lelkét, mint a felnőtteké. Mire vállalkoznak a gyermekmentők? Fogadalmat tesznek, hogy az utcán figyelemmel kisérik, ellenőrzik a gyermekek viselkedését, magatartását és a kiké kifogásos, azokat nyomban, feltűnés nélkül, szeretetteljesen, tapintatosan rendreutasitják, emlékeztetvén őket az Ízlés, a becsület és tisztesség követelményeire, súlyosabb esetekben pedig érintkeznek velük az iskolában, vagy a szülői háznál és ott egyéniségük varázsával meggyőzően, építően hatnak reájuk. Figyelmük és támogatásuk kiterjed az éhezőkre, ruhátlanokra, hajléktalanokra, betegekre is, mert hiszen főleg ezek a körülmények okai az áldatlan okozatnak, nemkülönben kérdőre vonják tanítás idején az iskolakerülőket, megszívlelik az erejüket túlhaladó munkálatokkal megterhelt gyermekeket is. Az utcai gyermekmentők, hogy háborítatlanul teljesíthessék nemescélu munkájukat, kívánatos, hogy a rendőrhatóság részéről kiállított igazolvánnyal láttassanak el, mely följogosítja őket a rendőrsegitségnek igénybevételére szükség esetén a gyermekek pedig a 6. életévtől a 15-ig kötelez- tessenek, hogy kabátjuk belső oldalába bevarrott vászonlapból álló címkét viseljenek, amely feltünteti nevüket, lakásukat és iskolájukat. Széchenyi szerint még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmeznünk, oly kevesen vagyunk, mennyivel inkább keli megmentenünk a gyermekek nagy seregét és bennük a magyar jövőt. Ez volna az igazi irredentizmus,. Brocskó Lajos, kir. tanácsos, a Protost/ms Orsz, Ärvah/tz igazgatója
