Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1924-06-01 / 21. szám
2 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1924 Iából ezeknek az életet adó eszméknek szolgálatába teljes erőnkkel odaállanunk? Nem erkölcsi szükségérzetünket fejezte-e ki a lelkész! karnak az a parancsoló óhaja: „Jertek, dolgozzunk karöltve!“ És megalakult egyházkerületünkben is az első Evangélikus Szövetség. Nyárvégi gyümölcsérlelő időt hideg, fa, szén, tüzelőanyag nélküli tél követett. A régi őskeresztények sírboltokban, mi rossz ruhában, hideg szobákban, szinte vacogja bújtunk össze, hogy rettenetes helyzetünkben is valamit alkossunk ... Ma: már létezünk! Talán nem szerénytelenség, ha egy, a debreceni evangélikus egyház szives meghívása folytán a folyó év Virágvasárnapján tartott vallásos estéje alkalmából elmondott felszólalásomból eny- nyit idézni bátorkodom: „Azt hiszem és úgy tudom, hogyha azok, akik a Szövetséggel elindultak és vele kitartottak, máris érzik, hogy ennek az útnak végén béke és enyhülés várja, őket, de azért, munkásságuk mégis csak akkor érhet igazán célt, ha hozzájuk még százezrek és ujaibb százezrek csatlakoznak igaz hittel, nem múló kitartással és teljes önzetlenséggel!“ A tettrekészség, a cselekvés, a dráma lüktető ereje volt és marad minden időkben. Ma, mikor az evangélikus magyarság élete is nagy tragédia, erre még nagyobb szükség van, mint valaha. Hogy azonban ez a tettrekészség szárnyat is öltsön s a százezrek csatlakozása biztos, bátorító, tömegeiket csatasorba hivó szózat alapján legyen lehetséges: eliez szervezett erő kell. A szigeti veszedelem A költő Zrínyi eposzát a nagy alkotások sorába állította a magyar nemzeti kritika. E rövid közleményben nem is a míü költői értékéről, hanem annak rosszakaratú rágalmáról van szó. Mivel pedig a hires epopeának minket, protestánsokat bántó felekezeti jellege van s mert a „Szigeti veszedelmet“ a középiskolák minden irodalmi tanára ismerteti, kell, hogy a felekezeti vonatkozás ne legyen a protestáns középiskolákban a magyarázatnál mellőzve. Zrínyi a Brebin grófok ősi nemzetségéből, a már régóta vezérszerepet játszó Zrinyi-családból született lG20-ban; dédunokája volt a szigetvári vértanúnak és fia a 30 éves háborúban korán elhalt Zrínyi György horvát bánnak. Atyját., a kálvinistából jezsuitává 'lett Pázmány Péter térítette vissza a kath. egyházba s az ő, valamint öccse, Péter nevelését is Pázmány irányította. Az irodalom iránt valószínűen már Pázmány müvei keltették fel figyelmét. Kétségtelen ezekből, hogy „A szigeti veszedelem ‘-ben a Pázmány Péter, az ellenreformáció s a jezsuiták lelke szól. A hatalmas éposz tehát iránymü és felekezeti célt szolgál. S ez a sajtó! Bármi remek és bámulatot keltő azoknak a szerzeteseknek munkája, kik egy-egy iniciáléba, annak csudaszópen kidolgozott cifrázataiba szinte éveket öltek bele: nekünk nem művészi betűk kellenek. * Nekünk egy szem ólomkatona, apró, kicsiny, de fürge és miriád be tücske kell, hogy egymásmellé so rakó zásuk védővonalat, áttörhetlen fal- lanxot teremtsen. Ha ezt képesek vagyunk létesíteni, egyik legnyomasztóbb gondunk: a tájékozatlanságtól szabadulunk meg. A tájékozottság az erő alapja. Az erő a szervezettség páncélja. A szervezettségen pedig megtörik a támadás. Ma pedig, mikor a sajtó, egyéb kulturális szükségleteinkkel együtt oly képzelhetetlen nyomorban van, ne felejtsük el a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak egy örök igazsága mondását. Széchenyiét, ki igy szólt egyik beszédében: „A kereszténység tiszta szellemében én mindenekelőtt nemcsak szóval, de tettleg türelmes vagyok. Ennélfogva minden felekezetüeket tisztelvén, tisztelem annál inkább az evangélikusokat. Fel is szólaltam e szerint mellettük mindenkor.“ S ez a nagy lélek a „Világ“-ban igy ir a magyar nyelvről és a sajtóról: „E drága kinccsel mindent véghez lehet vinni; nélküle olyant, ami Magyarországhoz vagy más nemzetek között említésre méltó volna — semmit!‘‘ Mikor régen Széchenyi István szólt igy, ma Zrínyi ugyanis az Ozmán-uralomban Isten méltó büntetését látja; a haza azért jutott az enyészet szélére, mert a magyar nép elhagyta ősi vallását, amelyre szent királyai térítették és mert nem tiszteli többé Szűz Máriát, az ország Patró- náját. (. ' *: A bűnbe sülyedt nemzetet a végpusztulástól csak egy evangéliumi tett mentheti meg. A nemzet maga nem méltó a megharagitott Isten kegyelmére, magától nem is vihetné végbe szabadulását, de Istennek valamely kedves vitéze megválthatja a magyar népet, ha, mint Krisztus, ártatlanul vérét ontja érte. Isten letekint a földre, látja, hogy a magyarok megvetik őt s az ő igaz vallását (a katolikust), eretnek vallásokat fogad be keblébe, er kölcstelenségbe sülyed. Bűneiket nem nézi tovább az Ur, megmutatja, hogy ő ama nagy bosszúálló Isten, reábocsátja a magyarokra a török hatalmát és mindaddig töri-rontja őket, amig vissza nem térnek elhagyott istenükhöz. Ez ismertetés feltalálható többek között a Műveltség Könyvtára Magyar Irodalom Története cimü könyvében. Az éposznak legalább 100 évig nem volt. hatása. Mellőztetésének okát nemcsak csiszolatlan
