Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1924-01-06 / 1. szám

2 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1924 nemzetünk és fajunk szereteti is annál jobban megerősödik bennünk, idegen imádatunk pedig evvel kapcsolatban lehanyatlik. Az i'lven nemzeti ,és faji öntudat őseink pél­dáján feleszmélve és okulva olyan akarást teremt és nevel a nemzetben, mely ellenállhatatlan erővel sodorja azt megbünhödött boldogsága, a feltáma­dás felé. Az ilyen nemzet nem a szerencsecsillagában bízik, hanem feltámadási erejét önmagában keresi és találja is meg! Vitéz Raics Károly tábornok. Szegények vagyunk? Fájdalmas, aggodalmas és nem ritkán csüg- geteg hangulat uralkodik napjainkban a protes­táns egyháznak majd minden életnyilatkozata fe­lett. Az ezer sebből vérző hazában szenved az ő hűséges gyermeke, a protestáns egyház is, mely­nek sorsa századok megpróbáltatásai között szo­rosan összeforrott a magyar haza s nemzet sorsá­val. Életerőink rettenetesen megfogyatkoztak és gyengeségünket az egyik oldalról a kielégíthetet­len hatalom- és uralomvágy, a másik oldalról pedig a féktelenkedés, mely hadat izent minden égi s földi hatalomnak és törvénynek, mohó Jóslat 1923 Búr mily súlyos is az élet. Szivünkben uj remény éled. S erről le sohase mondunk. Sőt arra lészen főgondunk. Minél messzebbre terjedjen S szent hazánk is felébredjen A neki szánt tetszhalálból S a lelki, testi rabságból, Melyet kapott az ántánttól! ... Karácsony, újév ünnepe Legyeit uj élet kezdete, S ettől fogva pár év múlva. Szent színe elé borulva: Adunk hálát Istenünknek, Bogy szabaddá tett bennünket Szabaddá hős nemzetünket Legyőzve bősz elleninket Dicső vezéreink által (Kísérve őket imánkkal!) 'Érző önzetlen szivükkel Krisztusi szeretet ükkel; Szabaddá Magyarországot S vele együtt a világot!! Mód Lenárd. \ kajári prédikátor Irta: Porkoláb István Több mint egy évtizede rozsdásodott már a zá- vár Zrínyi Miklós Csáktornyái sírboltjának ajtaján, a Frangepánok kriptáján rég megfordították a vággyal igyekszik saját önző céljaira kizsákmá­nyolni. Bármely téren, bármi módon akarunk e tá­madások ellen síkra szállni, korunk legnagyobb bűne: a bálványimádás ellen fegyvert emelni, a pusztulás romjain az újraépítést megkezdeni, min­dig és mindenütt, mint egy át törhetetlen szikla bástya mered elénk annak emvesztő tudata, hogy szegények vagyunk. Hanem e szenvedések által lesújtott és aggo­dalmak súlya alatt ‘elcsigázott állapotunkban nem lesz felesleges keresztyéni magunkba szállással megvizsgálni azt a kérdést, vájjon korunk óriási tévelygése sorvasztó' járványként nem ragadta-e meg a mi lelkünket is annyira, hogy az anyagiak­nak a kellőnél nagyobb fontosságot tulajdonítva. megfeledkezünk azokról a kincseinkről, melyeket semmi földi hatalom sem rabolhat el tölünk, mig azokat mi magunk önkényt el nem vetjük. Igaz, hogy a pénz nervus rerum gerendarum; hiszen azért imádkozunk naponta a mindennapi kenyér­ért, mivel e nélkül a lélek szervének, a testnek lé1 telét fenntartani lehetetlen. Viszont vannak azon­ban a léleknek vágyai, melveket ..egész világ min­den gazdagsága“ nem elégíthet ki. vannak munka­terei, ahol öt semmi földi hatalom nem helyet­büszke, oroszlános címert; a vértanuk vérét beitta a föld, sírjukat benőtte a fti... nem zavarta senki a szomorú magyar ég alatt borongó csendet... A pozsonyi vértörvényszék fakasztotta sebek égtek, fájtak . . . gályarabok éneke, rablánc csör­gése reszkettette meg az emberszíveket... ki tö­rődött ezzel? ... 4 Thököly diadalai messze voltak még . . . Magyarországon I. Lipót uralkodott . . . Kab, Hocher, Lobkovitz kormányoztak ... Ezerhatszáz- hetvenhetet Írtak. A tömlöcök megteltek magyarok­kal, az erdők bujdosókkal . . . A sokorói hegyek ölén, erdők közé bujt kicsi falu nyögte az önkény jármát: Ka jár. Lakói majd­nem mind evangélikusok és a szentmártoni apát ur jobbágyai voltak. Prédikátoruk Szentmiklóssy János volt, akiről a következőket jegyezte föl a krónikáiról „1674-ben Pozsonyba citáltatott a vértörvény­szék elé, hol akkor nagy vizsgálat tartatott és az egész Magva ronszágból az összes luteránus és kál­vinista prédikátorok és mesterek sok nemesekkel egytttt citáltattak. A prédikátorok és a mesterek mind. a nemesek pedig némelyek árestáltattak. A prédikátorok többnyire gályára vitettek, köztük Szentmiklóssy is, hol sok esztendőkig, kenyéren és vizen sanyarg-attattak és ostorokkal verettettek, mint a marhák. És sokan a sanyarú sávot» megunván, kitértenek a vallásukból és igy testeknek könnyebb­séget nvertenek, hanem Szentmiklóssy ál’andó volt és csodálatosan kiszabadulván a rabságból, ismét vissza jött Kajáira lakni és hirdette az Isten igéjét. Hirdette . . . még pedig hatalmas', dörgő szóval, rendületlen hittel, fiatalos hévvel. Mert fiatalember volt még Szentmiklóssy és erős, mint a sudárbaszö- kött jegenyenyár. Csak igy bírhatta ki a gályarab­ság embertelen szenvedéseit. Sokan nem bírták ki;

Next

/
Thumbnails
Contents