Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-05-06 / 18. szám
IX. évfolyam Budapest, 1923. május 6, 18. szám EVUKMUSOK UPJt Sicrkuslőiig és kiadóhivatalt Budapest, IV. kér., Deák-tér 4. sz. Megjelenik minden vasárnap. Alapította; Pr. Ratfay Sándor Szerkesztésért felelős: Dr. Csangódy Lajos Kiadja a LUTHER SZÖVETSÉG Előfizetési ér félévre 600 kor. Egyes szám ára 30 korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Mindent tudni . . . Most tudjuk, hogy te mindent tudsz s nincs szükséged arrs, valaki téged megkérdezzen. (Járt., 16. 30). Mindent tudni, mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani, mondotta egyszer valaki. Ennek a mindent tudó, mindent megbocsátó léleknek a különös bája ömlik el az evangélium isteni Hősének alakján, akinek lábaihoz az emberiség legjobbjai mindig szívesen zarándokolnak el, hogy úgy az élet, mint a halál művészetét eltanulják tőle Igaz, ez nem megy könnyen A názáreti diadalmas Nap tizenkét bolygója is a tanitványsereg hosszú időn át szívta magába az Élet sugárzását, amíg megtudhatták, hogy Jézus mindent tud s hogy nincs szüksége arra, hogy valaki megkérdezze. Neki nincs szüksége rá. De nekünk .. . f Nekünk, akiket annyi kérdés zaklat agyon napról- napra. Amikor úgyszólván minden reggel és minden estve, újabb: .hát ez is lehet?" tolul ajkainkra. S az őrült szó, a .miért"? Ami annyi hajszálat őszitett már meg, annyi időelőtti barázdát vont a homlokra, annyi sóhajt fakasztott fel érző keblekből... .Miért“ ? S hiába kiáltjuk bele az élet viharába, hiába sírjuk bele a csöndes éjszakába, hiába nyeljük fogcsikorgatva le ... válaszos visszhangot nem kapunk rá . . . Siralmaink fájó moraját legfeljebb ... Oh mert messze vagyunk Tőle még. Messze az Istentől... Aki még hajszálainkat is számontartja s tudja mit s miért enged mindent reánk. A .miértetekkel lázongó vérbeborult szemmel, görcsösen ökölbeszoruló kezekkel beleőrülhet zúgolódásaiba, beledölhet a kétségbeesés kénköves örvényébe, rekedtre ordíthatja, torkát az istenkáromlásban ... Jézus közelében pedig megadással hajtjuk égi Atyánk ölébe fejünket: akár a napi gondok őrlő malmában, akár az ínség emésztő füzében, akár a hóhér bárdja alatt tesz- szük is le fejünket. Aki mindent tudni akar, annak egyet kell tudnia csak: Isten kezében vagyunk a mai viharok között is s az ilyennek nincs szüksége arra, hogy minden kérdést a vetőkig hatni engedjen. Isten-tudás. Irta Kaas Rózsa bárónő. .Nem keresnél, ha már rég meg nem találtál volna !* (Pascal) A végtelen Istent keresi a véges ember. A historicus időknek első, nagy kiindulása az Istennek megérzése. Az első, az Isten-étzés és ennek a nagy mozdulata a leborulási'tifeteorulás az anyaföldre, hogy az érzések eme összeomlásából, az Isten-hitnek felemelő tudata jvjrágjfczzék ki. íme az első fázis a megérzés, ezen 4püiifel a hit, végül a keresztény gondolat az Isten-tudás, az Istent bizonyító tudat. Sok ezer esztendőnek a szülötte, vívmánya, kincse ez az örömhír az Evangélium, amely tudatunkra hozta, az Istenemberben, Krisztusban az Atyát. Mindaz, ami Ö előtte *.rolt, az csak sötétben botorkálás, annak a tévelygő keresése, aki világosságból e földi terekre helyeztetett. Lám, a vakondok sötét éjjelének nyugalmában bizton él — mert világosságra hivatva sohasem volt. De az emberek — mi — a világosság útjaira hivattattunk el. Elhivatás — ez annyit Jelent számunkra, hogy Istentől jöttünk, átmegyünk a világon, hogy hozzá visszatérjünk. Ismét elhivatunk a földről vissza Hozzá: — „hogy Nála maradjunk I“ Igenis Nála maradunk I Én nem hiszek a lélek vándorlásában, hiszen abban nem lenne béke, hamis lenne az ígéret. Ezek a fogalmak, a törpe emberi elme gondolkozásának, határolt, tagoló, csoportosító, elkülönítő szüleményei. Az Istenben pedig csakis a nagy Egységet hiszem feltalálni. Hát igenis elhivattunk onnan, az Isten Színe elől. A szin, a pompával rokon, mely gazdagság, dicsőség. A dicsőség glóriás fényéből jöttünk, a látásból — a nem látásba, a tökéletes tudásból, a megérzés világába, a hova az utat tükör és homályos beszéd mutatják. Ezért visszavágyunk és oda visszajutunk. Mindaz, ami itt van, bennünket egészen ki nem elégíthet. Mi a többől jöttünk a kisebbe, a kisszerüségbe, a honnan ismét haza számítunk menni a többe. Életigényünk az az istenérzés, melynek koronája a Hit, az az eleven tudat, amely odaát vezérel. Oda, át, a földi léten, a világon keresztül. Minden ember élete, mintha egy futó csillag pályája volna: Minden gyermek hoz magával valamit a kincses-házból, a túlvilágból, a menny-
