Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-04-08 / 14. szám
IX. évfolyam Budapest, 1923. április 8, 14. szám EWNGELKUSOK UPJt SscrkMitóiég és kiadóhivatal! Budapest, IV. kér., Deák-tér 4. sz. Megjelenik minden vasárnap. Alapította; Pr. Ratfay Sándor Szerkesztésért felelős: Dr. Csengödy Lajos Kiadja a LUTHER SZÖVETSÉG Előfizetési ér félévre 300 kor. Egyes szám ára 20 korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. A halál. Raffay Sándor dr. püspök nagypénteki beszéde. Alapigék : János ev. 17., i—«. Legfélelmesebb ellenségünk, a halál, ott lebeg Krisztus keresztje felett. Fekete szárnyainak árnyékát ráveti az Isten fiára. Üres szemgödreiből a diadalmas öröm mámoros tüzének fénye ragyog felénk. íme még az Isten fián is győzelmet aratott! Valami visszás érzés lopakodik rá a szivünkre, mikor most a kereszt alatt megállunk. Olyanforma panasz tódul az ajkunkra, mint az emmausi vándoroknak, akik Jézusról beszélgetve keserűen mondták: .Pedig mi azt hittük, ó volna az, aki megváltja Izráeltl" A halál azonban nem vet számot a szív keserveivel, nem törődik a lélek bánatával. A halál az enyészet hatalmas királya és ezen a földön minden az enyészet uralma alatt áll. Az enyészet fuvalmát érezzük végigvonulni felettünk. Ha Krisztust is a sírba döntötte, hogyne lennénk mi martalékai! Hiába kerüljük a rágondolást, hiába kiáltjuk bele a mámoros éjszakák tomboló zajába: .Sohse halunk megl“ A halál ott leselkedik reánk bölcsőnktől kezdve egész életutunkon, folytonosan azt vigyázva, hol és hogyan ragadhat meg bennünket Krisztus keresztje alatt meg kell tanulnunk nyugodtan szembenézni a halállal. Jézus nemcsak az életnek, hanem a halálnak is mestere volt. Jézus nemcsak az élet bűneitől, gondjaitól és visszásságaitól, hanem a halál félelmétől is megváltott bennünket. Élete megtanít okosan élni, halála megtanít nyugodtan meghalni. Mert az élet és a halál belső kapcsolatban áll egymással. Milyen csodálatosan nyugodt lélekkel tudja Jézus a halállal szemben elmondani: „Uram, eljött az óra!“ Pedig a halál ránézve nem elpihenés volt, hanem a szenvedésben összetört test kínos kimúlása. Sőt nemcsak a teste, hanem a lelke is szenvedett. Keresztet ó sem csak akkor egyszer hordozott vállain, mikor a Golgotára indult. Ismerte az élet gondjait és szenvedéseit. Szülőhelye megtagadta, családja nem hitt benne, a názáreti templomból kiűzték. Szomorú tapasztalata volt, hogy senki sem próféta otthonában. Az övéi közé jött és az övéi öt be nem fogadták. Tanítását meg nem értették. A lelkek átformálásának isteni munkájában még csak a kezdet-kezdetén járt. Tanítványai sem bírták lelke röptét követni. Az egyik elárulta, a másik megtagadta, a veszedelem óráján mind szerteszéledt. A nagy gyötrődés helyére; a Getsemánéban csak hárman követték, azok is csakhamar elaludtak. Mikor mindezt végiggondolta, fájó szívvel sóhajtott: .Halálosan szomorú az én lelkem!“ És gyötrődött, ne térjen-e még ki a reá várakozó halál elöl ? Es imádkozott: .Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár! Mind- azáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te!“ Igaz, az Isten akarata I Ez a fődolog. És végiggondolta egész életét. És látta, hogy Isten akaratával mindig bensőséges harmóniában állt. Es egyszerre csodálatos nyugalom szállt a szivére és imádkozni kezdett: .Atyám, megdicsóitettek téged e földön, — elvégeztem a munkát, melyet reám bíztál I" Gondoljuk csak végig Jézus életét. Mennyi fény, mennyi ragyogás, mennyi dicsőség: Glóriával szokták övezni Jézusnak a fejét. Pedig nem csupán á gondolatai voltak isteniek, hanem az volt az egész élete. És ennek a dicsőséges, fenséges életnek a vége is imádság. Ebben az imádságban felolvad a halálfélelem és alázatos gyermeki bizalommal kéri az Atyát: .Most pedig te dicsőíts meg engemet !“ És nem látja többé a keresztet, nem - érzi a halál kezét, nem nézi a sirt, mely feléje ásit, csak az Atyát látja egyedül, akinek dicsőítését végezte, akitől a meg- dicsöitő kegyelmet kéri, várja. Az ember szinte ösztönszerüen fél a haláltól. Sokszor meg sem tudnók mondani, miért ? Talán inkább a bizonytalanságtól borzadunk, hogy nem tudjuk, mi vár ránk a halál után. Ezért nevezzük hősöknek azokat, akik szembe mernek nézni a halállal. Az emberi képzelet kiszínezi a halál utáni állapotot. Vagy irtózatos kínokat, vagy el sem képzelhető örömöket helyez kilátásba. Senki sem tudja, mi vár rá. Jézus tudta, hogy a megdicsőülés. Jézus tudta, hogy az Atya tárt karokkal öleli keblére. Azt is tudta, miért? Mert ő is megdicsöitette az Atyát e földön és elvégezte a munkát, amit reá biztak. Jézus nem képzelettel dolgozott. Ö tudta, hogy aki e földi életben el nem szakad Istentói, annak nincs oka félni a találkozástól. Mert a halál utáni állapot természetes következménye földi életünknek. Miért félnek az emberek olyan nagyon a haláltól ? Miért lesz az ember halálos veszedelemben vadállattá? Miért nem tud nyugodtan szembenézni a halállal ? A puszta életösztön hatása volna ez? Nem, hanem mert nem néztünk okosan és bölcsen szembe az élettel. Én azt hiszem, hogy a halálfélelmet a számadástól való rettegés oltja be a szivekbe. Mert ugyan hány ember merné és tudná elmondani a halál óráján Jézussal: „Atyám, én megdicsői- tettelek tégedet!* „Atyám, én elvégeztem a munkát, melyet reám bíztál 1“ A nyugodt halál titka a helyes élet. Jézus keresztje alatt ezt kell megtanulnunk. A halál kötelez bennünket istenes életre. Mert az igaz élet jutalma a nyugodt halál.
