Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-04-01 / 13. szám
4 HVAJ*GáiUftÜSOlt liAPU A 1923 idegen helyen minden nyitott katholikus templomba bemegyek és imádkozom az én Istenemhez az én hitem szerint. Keveset követel tőlünk a mi hitünk és megszoktuk, hogy még azt a keveset se tesszük meg és mind messzebbre jutunk Brand „mindent vagy semmi“ felfogásától. Tudom, hogy a megnyílt t^mplomajtók sem tennék vallásosabbá, templombajaróbbakká az embereket, de azt hiszem, sok nőnek * a szivéből beszélek, kiknek leikéből a sivár jelen még nem ölte ki a hitet. Mert nem ismerek szerencsétlenebb valakit e földön, mint egy vallástalan nőt, ki elvesztette az utat az Isten házába. Mert hiába keresi azt majd egyszer, nem fogja azt többé megtalálni. És az ilyen nőktől őrizze meg a Mindenható az amúgy is nehezen sújtott, szegény magyar hazát. K. J. Egy evang. papné a felvidékről pestre jövet, ügyeinek elintézése közben leányával együtt szükségét érezte ann^k. hogy Isten házába betérjen. Az útjába eső r. kath. nyitott templomba tért be, ahol éppen prédikációt tartott egy jezsuita. S miről beszélt? Éppen arról, hogy ha egy evang vagy. prot. ismerőse meghal az igazhitű kath.-nak, úgy el ne menjen a temetésére, n^rt elkárhozik. S nem lesz más sorsa akkor sem, ha ilyennek az esküvőjére elmegy prot. templomba. Milyen jó (?) volt — mondotta — hajdan, amikor kath. és prot. még csak egy födél alatt, egy házban sem lakhattak. (Pl. Pesten egész az 1790-es évekig prot. ember házat nem vehetett!!) — A meglepett papné bizony nem igen találta ezt jónak, mert bizony könnyekre fakadva jött ki az áhitatról(l). végbe. A tegnapi napsugár elbújt, kemény hideg állott be, hó fedi a tetőket és utcákat. Elis anyja kívánságára áttanulmányozza az apjára vonatkozó periratokat, de semmit sem talál, aminek alapján perújítással, vagy fellebbezéssel lehetne élni. A városban beszélnek a virágkereskedésben történt betörésről és minden pillanatban várható Eleonóra letartóztatása és az esemény által a család uj megbélyegzése. Krisztina a székesegyházba megy egyik barátnőjével és a háládatlan Petruszszal. Hindquist pedig bejelentette látogatását. Elis és az anyja kétségbeesnek. Csak a gyermekek maradnak nyugodtak, mert Eleonóra azt mondja, „hogy Nagypénteken minden embernek szenvedni kell, hogy megemlékezzenek a Megváltó szenvedéseiről — de majd jön a szenvedés után a feltámadás“. Harmadik felvonás : Husvét előestéje, Hindquist nem jelent ugyan meg, de az anya és fia mégis a legrosszabbra vannak elkészülve. Azonban a nap folyamán minden jóra fordul, úgy ahogy Eleonóra megjövendölte. A virágkereskedő megtalálja Eleonóra pénzét és igy nyilvánvalóvá lesz az ő ártatlansága. És megjelenik a rettegett Hindquist, aki nem űzi ki őket a házukból, nem foglalja le bútoraikat, hanem lemond követeléséről, azon feltétel alatt, ha Elis meggyőzi magát és azt a két embert, akit legjobban gyűlöl, Petruszt és az általa maradisága miatt annyira lenézett tartományi helyFokozní istentiszteletünk áhítatát! Részlet Kuthy Dezső előadásából. A Deák-téren már kétizben (nagycsütörtökön most harmadszor is) bemutatásra került az isten- tiszteleti liturgia. A múlt év nagycsütörtökén a teljes, vagyis a prédikációs és az urvacsorai isten- tisztelet egyesitett liturgiája, a tanév megnyitása alkalmából pedig csak a prédikációs istentiszteleté. Akarattal használom azt a kifejezést, hogy bemutatásra került, mert a gyülekezet csak mint hallgatóság vett részt azon istentiszteletek liturgiáján és nem kapcsolódott be abba. Sajnos ez kezdetben nem is lehet másként, de az igen nagy baj. Egyrészt azért, mert a lutheránus istentiszteleten kántor nincs, annak nem jut önálló, csak kisérő szerep s csak két faktor van, lelkész és gyülekezet. Ezek között kell hogy állandó legyen a kölcsönhatás. S liturgiája igy a kölcsönös építést szolgálja. De baj azért is, mert igy az a tény, hogy a gyülekezet csak hallgatóság volt, sok kritikára adott alkalmat. Hány, de hány kritika hangzott el, jutott el hozzám is. Kedvező és kedvezőtlen. Az egyik szerint túl hosszú, a másik szerint nem lehet elég hosszú. Némelyek nagyon is monotonnak, mások túlságosan változatosnak találták. Ellenzői közül a legtöbben azzal érveltek ellene, hogy valóságos mise. Ezek persze nem ismerik a lényegbeli különbséget a katholikus és lutheránus istentisztelet, valamint a mise és az úrvacsora között. Az álprotestáns babonával számolnunk kell minden ilyen esetben, amely előtt ha a lelkész énekre nyitja a száját, a gyónásimánál letérdel s horrendum dictu: ha tartót személyesen felkeresi. Visszatér Krisztina is, aki csak próbára tette vőlegényét és a tavaszi nap is újra kitört a szürke felhők mögül. íme a romboló, a harcoló, az égvivó Strindberg alázatot, önmegalázkodást hirdet e művében 1 Az tanítja itt: „törjük le éniségünk makacs büszkeségét és vessük magunkat porba a Megváltó előtt, csak úgy lehetünk részesei a megváltásnak.“ A húsvéti evangélium pedig a két gyermek (Eleonóra és Benjámin) szavaiból hangzik felénk. Az ő tiszta szivüket az a mélységes gyermekded hit hatja át, hogy az üdvözülés útja a szenvedésen át vezet. Ezért akarja Eleonóra magára vállalni apja bűnét és ő érte és egész családjáért vezekelni. Benjámin pedig Eleonóra helyett akar börtönbe menni. Az övék a mennyeknek az országa. Máskép áll a dolog a felnőttekkel, Heystné a legnagyobb veszély közepette mégis beismeri, hogy tudott ura sülyedéséről, hogy bűnrészes az ő eltévelyedésében, mert vissza kellett volna tartania és hogy ezért épp úgy meg kellene bűnhődnie neki is, mint az urának. Legkeményebb nyakú Elis és a leggyöngébb a nehéz napokban Krisztina. A csapások nem hozták őket közelebb egymáshoz, sőt inkább válaszfalakat emeltek közöttük. Őket nem tisztította meg a szerencsétlenség, ellenkezőleg, Elis féktelenül dühöng sorsa ellen. Ezért méri rá a visszataszító
