Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)

1923-02-25 / 7-8. szám

3

1&3

BVA|4GÉUIKÜS0* iiAPUA

Jogakadémíánk sorsa.

A kultuszminiszter f. évi junius 30-tól az államsegélyt az összes jogakadémiáktól megvonta. Ez az elhatározás a protestáns jogi főiskolákra nézve rendkívül lesújtó, egyetlen ilynemű lutheránus intézetünkre, az Eperjesről elűzött evang. kollégiumnak jelenleg Miskolcon működő jogakadémiájára pedig egyenesen halálos csapást mér. Mert mig a gazdag katholikus egyháznak van módja arra, hogy az egri érseki jogi főiskolát önerejéből is fentartsa, a református atyafiak pedig legfeljebb arra kényszerülnek, hogy három jogakadémiájukat egyesítsék, amibe — tekintettel a debreceni egyetem kálvinista jellegére, könnyen beletörődhetnek — addig a mi — saját erőnkből fenn nem tartható — intézetünknek beszüntetése azt jelenti, hogy egyrészt a jogi szakoktatás kezünkből teljesen kivétetik, másrészt 10—15 év múlva az egyetemek jogi fakultásain evangélikus tanár csak elvétve, kivételképen fog mutatkozni.

Tiszai egyházkerületünknek a felsőmagyarországi protestáns rendek által 1665-ben alapított eperjesi kollégiuma ugyanis jogakadémiáján nemcsak jogászokat, hanem joglandrokat is termelt; s a magyar egyetemek evangélikus jogtanárai szakképzettségüket jórészben eperjesi főiskolánkon nyerték. Sok hírneves s a magyar jog- és államtudományok színvonalát valóban emelő profesz- szorunk ennek az eperjesi s általában a protestáns jogakadémiáknak köszönhette azt a széles látókört, mely őket pályatársaik fölé emelte, azt az evangéliumi szellemet, melynek birtokában tanítványaikat nemcsak jogi ismeretekre tanították, hanem azoknak valóságos nevelői, mentorai lettek s tanitási módszerüknek azt a közvetlenségét, mely a jogakadémiai hallgatókkal való intenzivebb érintkezés s az ő megismerésük lehetősége révén a jogászokkal való egyéni foglalkozást és az ő individuális képességeiknek kifejlesztését eredményezte.

Ha figyelembe vesszük továbbá azt, hogy a jelenleg is működő 92 egyetemi jogtanár közül 63 tanári pályáját jogakadémiákon kezdte meg s azt, hogy az alkotó tevékenységre alkalmas s minden szellemi elmélyedésnek elengedhetetlen előfeltételét képező szabad idő a jogakadémiai tanároknak mindig nagyobb mértékben állott rendelkezésükre s ennek folytán ezeknek a professzoroknak szellemi produkciója rendes viszonyok mellett is nagyobb volt, mint azoké, kik az egyetemi nagyvárosok zaklatott életébe belesodródva, elsősorban kenyér után futkosni voltak kénytelenek, úgy nem férhet kétség ahhoz, hogy az egyetemeknek állandó utánpótlást nyújtó jogakadémiák megszüntetése hazai jog- és államtudományunkat már általában is nagymérvű szegényedésnek és elterméketlenedésnek teszi ki.

Növelni fogja pedig ezt a sajnálatos visszafejlődést még az a baj is, hogy mi protestánsok, kénytelenek leszünk lemondani arról a lehetőségről, hogy magunknak sajátos egyházi alkotmányunk és közigazgatásunk megkövetelte egyházias és —

nemcsak a tudományegyetemeken egyedül udvarképes kánonjog, hanem a jogakadémiákon alaposan. müveit protestáns egyházjog tanítása révén egyházjogilag kellően kiképzett világi vezetőket nevelhessünk. A kultuszkormánynak az a ballépése tehát, mely egy az államháztartás mai nagymérvű megterhelése mellett alig számbajövő évi 9 és fél milliós kiadás megtakarítása érdekében a magyarságnak, mint jogásznemzetnek, az igazság szeretetében gyökerező helyes ösztönét, a területileg és metodikailag decentralizált jogi oktatás jogászi értékeit s a felekezeti jogásznevelés ethikai becsét egyaránt negligálva a jogászi tul- produkció meggátlásának megtévesztő jelszavaival elődeinknek több évszázados kulturalkotásait egy csapással eltörölni kívánja, a meggondolatlan s a mai keresztyén nemzeti irányzat mellett teljesen érthetetlen radikalizmusnak olyan szembeötlő megnyilvánulása, mely — ha az még idejében meg nem gátoltatnék — nemcsak a magyar jog- és államtudományok színvonalának általános átszállásával, hanem a felekezetek közötti egyenlőség és viszonosság elvének súlyos sérelmével s igy végeredményben a kultúrharc rémével is fenyeget.

Mert ha az egri érseki jogakadémia fentjel- zett privilegizált helyzete mellett még azt a tényt is számításba vesszük, hogy egyrészt a budapesti Pázmány-egyetemnek kifejezetten katholikus egyetemmé tétele iránt katholikus egyházi körökben erős törekvés mutatkozik, másrészt a pécsi püspök székhelyére telepitett Erzsébet egyetem elsősorban szintén a katholikus egyház érdekeit fogja szolgálni, — amit a papiroson odaillesztett soproni evang. theol. akadémia még tényleges területi bekapcsolódás mellettisbajosan lenne képes kellőenellensulyozni,— nem lehet előttünk kétséges az, hogy a főiskolai szakképzés terén máris jelentkező erőeltolódásnak a protestáns jogakadémiák beszüntetése a magyar protestantizmus kiszámithatlan kárára csak újabb lendületet adna.

Márciusi rendkívüli egyetemes közgyűlésünknek tehát az eperjesi jogakadémia sorsával — kapcsolatban Geduly Henrik tiszai evang. püspöknek a jogakadémia beszüntetése ellen a kultusz- miniszter előtt óvást emelő felterjesztésével — igen behatóan kell majd foglalkozni s nem szabad engedni annak a megtévesztő befolyásnak, melynek állandó s a mondottak szerint egyébként is meggondolatlan jelszava az, hogy „egy ilyen tipusu intézet fentartása nekünk nem érdekünk“. Mert a kérdés, melyről itt szó van, nem is merő oktatásügyi, hanem olyan kérdés, melynek elsősorban * nagy nemzeti erőforrásokat képviselő kultúrpolitikai, másrészt fontos egyházpolitikai jelentősége van.

Azok a lutheránus magyar ifjak, kik a felvidéken maradtak, az eperjesi kollégium miskolci jogakadémiájának beszüntetésével kétségbeejtő helyzetbe kerülnének. Mert Miskolcra még csak elvergődhettek valahogy, de a Csonkaország egyetemi városaiban való elhelyezkedésük leküzdhetlen nehézségekbe ütközik. Minthogy pedig a csehek tavaly júliusban a kassai magyar jogakadémiát is beszíin-