Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-01-14 / 1-2. szám
1923 HVAflOÉUI^USO^ LiÄPtiH 3 szózatát látja. Kerülete egyébként is az ország megcsonkítása folytán tengeren hányódó hajóhoz hasonlított, melyet partra kell juttatni. Az egyház ellenségeivel szemben védelmi eszközt csak az erős szervezkedésben lát. Nincs szükség uj törvényekre, csak uj hívekre s a régi hűségre. Az uj idők azonban uj kötelességeket rónak a lelkészekre, kiknek az evangélium világosságával ott kell lenniök mindenütt, ahol erre a világosságra szükség van. Számit a Luther-Szövetség hathatós támogatására s annak a hitéletet mélyítő, a gyülekezeti életet élénkítő hatásaira. Súlyt helyez az egyház- kerületek közötti kapcsolatok erősítésére, az 1848. évi XX. te. végrehajtására. A positiv alapon álló többi keresztyén egyház iránt tisztelettel viseltetik, de saját értékeink megbecsülését is megkívánja; különösen meleg viszonyt óhajt tartani a ref. testvérekkel. Végül a főiskolákról, a lelkész- és tanító képzésről, nőnevelésről stb. emlékezett meg s hangsúlyozva azt, hogy a kerület integritásának mielőbb remélt helyreállítása esetén püspöki állását ismét a hívek rendelkezésére bocsátja, kéri a kerület testvéri támogatását. A tetszéssel fogadott programmbeszéd elhangzása után Dr. Zsigmondy Jenő az egyetemes egyház, Br. Rad- vánszky Albert az egyetemes gyámintézet és a Luther-tár- saság, Báró Kacs Albert a Luther-szövetség üdvözletét tolmácsolta az uj püspök előtt, kihez a református testvéregyház képviseletében Németh István püspök intézett meleg szavakat. Még a theol. akadémia, a Nógrádi egyházmegye és Sámsonháza község küldöttei üdvözölték a püspököt, ki köszönetét minden üdvözlésre szívélyes szavakkal fejezte ki. A templomi ünnepség után az egyház jelenvolt nota- bilitásai diszebédre gyűltek össze, melyen sok lelkes és gondolatokban gazdag felköszöntő hangzott el. Az ebéden az ünnepelt püspök neje, valamint Dr. Raffay Sándorné ő méltósága is részt vettek. .in. i ........ ■ m ' • ' ......... — Nesze! Ez megmaradt, edd meg. A leány elveszi, ropogtatni kezdi csipkés fogaival és hálásan villantja szemeit a bátyjára: — De jó! A csőszház sötét ablakában felcsillan a piros fény. A gyerekek felörülnek. — Édesapám meggyujtotta a lámpást! — lelkendezik a fiuk. — Édesanyám melegíti az ételt! — örvendezi a leány. És, mintha uj erőt öntött volna gyenge tagjaikba á szülőház ablakából feléjük csillanó fénysugár, nevetgélve folytatják útjukat. Már nincs messze az otthon. A kutya is megneszelte a közeledőket, elvakkantja magát. Azután, hogy reájuk ismer, elébük szalad és viháncolva ugrálja körül őket. Édesapjuk a házajtóban áll. — No, meggyüttetek szógáim ? ! — Meg, édesapám! — Hát csak menjetek be. Jó meleg levessel vár benneteket édesanyátok. Megszolgálták! És azt a kis tudományt is, amit összeszedtek az iskolában. * * * A papáé egyházépítő munkája. A veszprémi egyházmegyei lelkészi értekezleten Takács Elek esperes felhívására erről a tárgyról tartottam előadást. Az értekezlet felkért, hogy értekezésemet (mely inkább vázlat) tegyem közzé. Amikor a megbízásnak eleget teszek, előre is felhívom a figyelmet előadásom végére. A papné a papi család lelke. A pap családját figyelik a hívek, figyelik a más vallásuak, a pap családi életét összehasonlítják a plébános életével, tehát papnak is, papnénak is példás életet kell élnie. Ha valakinek, úgy a papnak keil igazán megválasztania feleségét, mert ha helytelenül választott, akkor, amit ő épit, azt a feleség lerombolhatja. A gyermeknevelés az a tér, ahol a papné példaadással munkálkodhatik. Ő teszi össze a gyermek kezét imádkozni, ő tanítja meg a gyermeket, hogy igazat mondjon, mert a hazugság szennyet ejt a leiken. Ha a pap gyermekeire mint példákra mutathatnak a hívek, az nagyrészt a papné érdeme. De tud hatni a papné a más gyermekeinek nevelésére is. Egyházkelő asszony jön. A pap az ő egészsége felől érdeklődik, a papné pedig a kis újszülöttről kérdezősködik. „Sokat sir a kis gyerek, hasfájás, mindig szopik, mégis éhes“, mondja az édesanyja! „Nem azért sir, mert éhes, hanem mert sokszor szopik, elég annak három óránként is szopni“ — veti ellen szelíden a papné. És a recept mindig használ, a kis gyerek meggyógyul. Az egyházkelő asszonynak a papné tudja igazán megmagyarázni, mennyire kell vigyáznia, hogy magát meg ne erőltesse, ne emeljen, sat., mert ez végzetes következményekkel járhat egészségére. A falu csöndes. Csak hónyelte félhang hallatszik, kapu csikordul, csizma koppanik olykor. Nem jó ott künn, foga van az időnek, mar. Jobb ott benn a melegen, kalendáriumot böngészni, rokkát pörgetni, kukoricát morzsolgatni. Közben folyik a szó, pattog a rőzse s a fiatalok ajkán felfakad a dal — édesbúsan: Kisjenőnél Torna-vize elapadt, A malomban üres, nem jár a garat. Öreg molnár búsan áll a tornácon : — Mi hajtja hát a malmunkat ? — mond lányom ! Kisjenői szép molnárlány messze néz, Elfordítja könnybeborult kék szemét: — Édesapám soh’se búsuljon azon ! Könnyeimtől majd megindul a malom. Azután meg vígan : Befogom két lovam a kis kocsim elé, Piros rózsát tűzök a kalapom mellé. Úgy megyek hozzátok várni molnárlányok, Jó molnár-kaláccsal nem hiába vártok. Szól a nóta... Majd lassanként elhalkul, a tűzhelyen kialszik a parázs, álomba szenderül a falunépe. Csak a komondorok vigyáznak a zuz- mara-rigyás kazalokban. Porkoláb István.
