Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-12-30 / 35. szám
2 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1923 idők bekövetkeztéig szüneteltetni az iskolákat, de akkor a protestáns iskolai nevelés szűnik meg. * Mindkét eredmény történelmi vád a mai magyar kultúrpolitika ellen. Elismerés illeti egyházunk vezetőit, hogy a protestáns iskolák ellen irányult tervszerű támadást kivédeni siettek. Ezzel azonban még nincs az ügy befejezve. Majd jön válaszul valami langyos magyarázat, a politika azonban marad a régi. Nem tudjuk, mit szándékoznak e politika ellen maguk az érdekelt iskolafenntartók cselekedni, de kívánatos volna, ha úgy a mi egyházunkban, mint a reformátusoknál is kissé elevenebb volna a felzúdulás. Vagy talán izzik a hamu alatt, a tűz? D. T. K. Zsinat előtt Kölcsönkérem ezt a címet az Evangélikusok kapja f. évi november 11-iki (28.) számának vezető- cikkétől, hogy azt az eszme társulást és gondolatrokonságot, amely annak a közremunkálkodásra buzdító felhívásnak visszhangja gyanánt az evangélikus sajtó nyilvánosságának szánt szerény mondanivalómat kiváltotta belőlem, megnyilatkozásának külső alakjában is kifejezzem. Nincs több jogcímem a zsinat előkészítő munkálataihoz való hozzászólásra, mint evangélikus voltom s ebből fakadó az a természetes kötelességem, Legyen,meg az akaratod! Vétkezném, ha átkozódnám, Ha szitokra nyilana szám, Sorsüldözött, hogy mért vagyok? Sőt megnyugszik benne lelkem . .. Legyen meg az akaratod, Úgy a földön, mint a mennyben. Az Ur keze sújt és emel, Akkor is áld, hogyha lever; Ha szenvedett már ennyi jobb. Mért kímélne éjjen engem? Legyen meg az akaratod, Úgy-a földön, mint a mennyben. Hisz vigasztal az a tudat, Mit az Írás lapja mutat: Ide lenn az szenvedni fog, Kit kegyébe az Ur vészén . . . Legyen meg az akaratod, Úgy a földön, mint a mennyben. Ompoly. Énekeink magyarsága Énekeink jelentékeny része a XVIII. század kezdetétől fogva idegenné vált; részint franciák (Sz. Molnár Albert zsoltárai), részint németek (az evang. egyház énekeskönyveiben). Ezenkívül vannak még csekély számmal egyetemes jelentőségű keresztyén énekek, amelyek jórésze is azonhogy egyetemes egyházunk alapos tatarozásra szoruló épületének, alKOtmányának, javító munkálataiban építőmestereinknek egy-egy tégladarab kezükre adásával segítségükre legyek, várni akartam tehát felszólalásommal addig, amíg az erre hivatottabbak és avatottabbak, szóval maguk az építőmesterek, megszólalnak, megalkotják a munkatervet s kijelölik a munkahelyet, mert hiszen azokkal a szűk keretekbe szorított tapasztalatokkal, amelyeket, mint egyik egyházközségünk ügyészének, mindössze három év alatt összegyüjtenem sikerült, szerénytelenség nélkül nem előzhettem meg a törvényhozó testület előkészítő bizottságának irányadó, tervalkotó munkáját. A november 11-én elhangzott felhívás óta azonban, amely szerint: „ezeken a hasábokon kell kifor- ratni minden eszmét“, amelynek megvalósítását a zsinattól várjuk, immár hat hét telt el anélkül, hogy a zsinatra váró feladatokról, megvalósítandó reformokról konkrét javaslat vagy csak megvitatandó eszme alakjában is szó esett volna e lapok hasábjain. — arra gondoltam tehát, hogy a téglahordással már most sem végzek teljesen felesleges munkát, mert hiszen, bármilyen legyen is majd az épületjavitáw terve, téglára mindenesetre szükség lesz. Hogy azután jók lesznek-e ezek a téglák, megmondják az építőmesterek, de ha nem is akadna köztük felhasználni való, akkor sem veszett éppen kárba ez az elő- lesietésem, mert a választék megnövelésével mégis csak elősegítem annyira-amennyire az alaposabb összehasonlitást s a legmegfelelőbb anyag kiválasztását. ban német kerülővel, átdolgozással jutottak hozzánk. Amint kultúránk a szomszédság révén jóidéig teljesen német hatás alá került, igy járt énekeskönyvünk, sőt igy járt prédikáció irodalmunk is, holott minden nemzet megkívánhatja, hogy az Isten igéje a faji géniuszának megfelelő nyelven szóljon leikéhez. A XVI. században rendkívül gazdag volt a magyar protestantizmus énektermő ereje. Reformátoraink mind énekköltők s jobbára dallamszerzők is voltak s énekeik az akkor virágzó virágénekek hatása alatt magyar jellemüek voltak. Ezekből azonban szinte csak hirmondó szállt a mi korunkra. Nemzeti és egyházi jövőnk iránt való kötelességünk, hogy ez eltűnt énekeinket visszahívjuk az életbe, végezzék tovább áldott munkájukat híveink lelkében. A Luther-Társaság főtitkárának indítására a budai ev. szövetség vegyeskara (vezetői Reif Pál, Bucz Béla, Irsa Béla) már két nagysikerű bemutató hangversenyt rendezett a várbeli templomban e régi énekekből s az egész közönség kifáraszthatatlan figyelemmel és áhítattal hallgatta a gyönyörű régi énekeket, a magyarázó előadást s merült el a letűnt régi gazdagok lelki világába, hangulatába. Ez esték alkalmával megszületett a gondolat, hogy e szép régi, elfeledett énekek legyenek közkinccsé és adassanak sajtó alá. A hangversenytadó vegyeskar szép összeggel megkezdte az adakozást a nemzeti prot. chorálkönyv kiadásának céljára. A Luther-Társaság főtitkára készségesen magára vállalta a sajtó alá rendezést, a mozgalom irányi-
