Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-12-02 / 31. szám
2 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928 seért szinte sziszifuszi munkát végez. Az emberi lélek összes ható erőinek eredője — mindig általánosságban szólva — messze eltér a keresztjén öntudat eme jellemző sajátosságától. Ennek pedig az a következése, hogy a gyűlölet, súrlódás és egyenetlenség zavaros szövedékétől átitatott közéletünkben csak nehéz küzdelmek árán tud megáldani a tiszta evangélium alapjára helyezkedő keresztyén becsület. Pedig addig, vnig itt ennek a becsületnek az őt megillető tekintélyt nem biztosítjuk, míg az mindenkivel és mindenei szemben érvényre nem jut, mig az minden munkánkban vezérlő csillagunk nem lesz: nemzeti újjáépítő munkánk legfeljebb csak a meglevő, de nem a kívánatos ütemben fog haladni. És ha én mindezt éppen ma, a keresztyén irányzat jegyében (?) működő nemzeti újjáépítés idején tartom szükségesnek leszegezni, evvel csak arra az óriási, nemzeti és önzetlen munkára akartam rámutatni, mely elsősorban reánk evangéliusokra vár. A velőkig ható becsületesség valamelyes vonatkozásban álló szempontjának a fejtegetése nem szabad, bog}'- a lelkész szent beszédjéből hiányozzék. A keresztyén öntudat másik alkotó eleme a megbocsátó szeretet. Meggyőződésem szerint bármilyen kérdést az ideális alap szemelöl tévesztése nélkül olyképpen kell kezelnünk, hogy lényegének érvényesülését elősegítsük. Ebben a törekvésünkben tehát a célhoz vezető eszközöket kell mindenkor helyesen megválasztani tudnunk. Ez pedig csak akkor és ugv történhetik meg. ha ezt a kérdést egyénenként, a bosszú, a megtorlás szándéka nélkül kezeljük. Evvel az eljárásunkkal BIZALOM. . (GEIßEL.) Mondd meg iiekem kedves madár*. Szárnyadnak röpte merre száll ? Mit kérdezed ? Szivem vezet, Ez a jó útra rátalál. Kedves madár, azt kérdeném, Mivel kecsegtet a remény ? Szelid határt És illatárt Es vij tavaszt remélek én. Sohase láttad édened, És mégis oly erős hited ? Szód, szód után •Játék csupán, Felelni nem tudok neked. Követve hite csillagát, Röpült a nagy víztükrön át: Szelíd határt, És illat árt És uj tavaszt ott megtalált. Fordította SZIGETHYLAJOS. pedig annak az elérése legyen a kifejezett célunk, hogy a rossz ne ismétlődhessen. Tartsuk mindig szem előtt azt az igaz mondást, hogy igyekezzünk mindent előbb megérteni, hogy megbocsáthassunk. Ha azonban oly esettel állanánk szemben, melyet megérteni nem tudunk, azt is a megértő szeretet jegyében intézzük el azonban olykópp, hogy a szeretet gyengeségnek soha fel ne tűnjék. A szeretetnek gyengeségként! felfogása magát a szerete- tet hozza fonák helyzetbe. Mi még koránt sem állunk a tökéletesedés azon a fokán, hogy a szeretetnek eszményi értelemben vett alkalmazását kivétel nélkül gyakoroljuk. Csak a fokozatos törekvést lássuk ebben az irányban, — akkor már eleget tettünk ennek a kötelességünknek. Mi többet nem tehetünk. Majd csak akkor, Tia „eljön a Te országod.“ A becsületességet és a szeretetet talán egv még magasabb eszménynek, az igazságnak a szolgálatába kell áliltanunk. Isten országa ezen a földön csak ennek a három erőnek közreműködésével épülhet fel. Mindnyájunk kötelessége ebben a munkában tehetségünkhöz mérten résztvenni. Feltámadásunkat tehát csak akikor szolgálhatjuk igazán és eredményesen, ha abban a világnézeti harcban, mely most vívja döntő tusáját világszerte, nemcsak virul, de Szentlélekkel megkeresztelt keresztyének nek bizonyulunk, vagyis ha a tiszta Evangéliumi alapról magunkat semmi földi jó kedvéért lesodortatni nem engedjük. Büszke keresztyén öntudatunk kötelez erre! Erőt, a győzelem kivívásához csak ez adhat! Vitéz Raics Károly tábornok. Őszvégi levél Kicsi Lány! Őszvégi hangon szólok Hozzád, ahogy most az erdő busong. Tudod, Édeske: a Kiserdő . . . Kérdezed: — Miért ilyen a hangom? —• Istenem! Az emberek hangja is csak olyan, mint az évszak. Tavasszal meleg, nyáron forró, ősszel halk. Olykor könnyes, mint a megtaposott avar. És télen? — Majd fogod hallani, Kicsim . . . Azután, lásd, sajnálom is az őszt hervatag rózsáival, enyhe sugáraranyával s a sok-sok mesével együtt, amit. egymásnak mondottunk. Az őszt, amely után a tél következik. A Télé . . . Amikor megáll a nagy természet kezemunkája . . . Elment az ősz. Elment a nyár után. (Majd én is elmegyek utánad.) Lehullott a fákról az utolsó levél. Lásd, kis Lányom, az öreg diófán nincsen már egy sem, mind alatta a földön, hatalmas rétegben. Ellepte a kis padot is. Emlékszel? A kis pad! . . . Nyár volt . . . Fölöttünk örvösgalambok súgtak-bugtak ... És búgtál Te is . . . Én is . . . Azután messze mentél . . . És elmentek a galambok is . . . De ők párban költöztek el s nem fáj egyiknek, hogy hideg szellő fosz- torgatia a fészküket . . . Naponként kimegyek a kis pádhoz. Ez*a sétám: odáig és vissza. Tizszer-tizenötször. tudom is én,
