Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-11-25 / 30. szám
2 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1923 szerződésnek nevezik. Eredménye, részben, már világszerte mutatkozik. S ha ez az irány pár évig még állandósul: nem szürke tudósok és el- mélkedők. hanem máris a gyakorlati élet ezernyi fényei kiáltják felénk, mit jelent a Pál apostol törvényének silány, buta, ördögi tagadása: „nem gerjed hamar haragra, — nem gondol gonoszt!“ Magyar Lelkészi Kar! A diplomácia csúfot vallott: a világ' boldogságának többet ártott, mint a háború. A bábomban vitéz küzdők nemes viadalára borított, szem fedőt a könyörületes Isten mindent tudó karja. A békében ártatlanul éhezők kiaszott testét löki tömegsírba az emberi hitványság lelketlen balkeze. Pillantsunk a Német,birodalomba: Heteken át csak száraz, margarines kenyeret és burgonyahéjat esznek ezrek és ezrék! Ti már a világháború végével elsők gyanánt megnyitottátok Magyarország számára a megmenekülés kis kapuit. A Ti munkásságtokat az idők végéig áldani fogják nemzetek millióinak apái, anyái, gyermekei, hogy a Ti magyar lelhetek önzetlen szeretetének kristálytisztasága lökte 1c a mélységbe a féktelen gyűlölet és önzés sziklatömbjét világszerte. A Ti erős. nemes munkátok görgette azt le, Ti kapáltátok fel gorge teges helyének talaját és a Ti verejtéketek öntözte, hogy megáztatott, porhanyitotf talajból legalább a gyermekek jobb sorsának picinyke virágja s zárba szökken bet e 11. Mikor a törvénykönyvvel, a gazdasági ügyvitellel, a mérlegekkel kezükben politikus, diplomata, köztársasági elnök, mid-mind csak a gyűlölet. fekete lobogója alatt, harcol s egytől-egyig a boldogság temetőjének árkát ássa: álljatok útjukba a Ti fegyvertelen kezetekkel! De a ti felfegyverzett telketek hatalmas szavával legbensőbb, elfogulatlan közvetítéssel súgjátok, ha van még lelkűk, a lelkűkbe: „Magatokért bosszút ne álljatok! Hanem adjatok helyt az Isten bosszuállásának: mert meg vagyon Írva:- Enyém a bosszuállás! Én megfize- tek. — ezt mondja az Ur!“ Győri/ Loránd. RiRiiEaiaiHiiiiiiiiiiiariniimmiB A feltámadás felé 1. Lelkünk védelme. Ugyan ki vagy mi fenyegeti lelkedet, hogy a védelemre szorul? Ezt a szót „bűn“ az ember fia nem szereti hallani. Nem pedig azért, mert az oly általános, nem szabatos kifejezés, hogy nem tudja mit értsen alatta. Bármit tesz és bárhogyan teszi is azt, mindenik alkalommal azt hiszi, hogy öntudatlanul is vétkezett, mert azt másképpen, jobban is tehette volna. Úgy képzelem, hogy a bűnnek általánosságban hangoztatásával önbizalmunkat renditjük meg. Ez pedig aligha lehet célja annak, aki a tökéletesedést szolgálja. Ki kell tehát emelni a bűn értelmét és jelentőségét minden egyes esetben és külön rámutatni annak lelket romboló hatására. Ily módon hozzáférhetőbb lesz a megértéshez is ez a nagy gyűjtő fogalom és nem koptatjuk el, nem tesszük közömbössé annak értelmét. Attól pedig óvakodjunk, hogy egy fogalmat lejárassunk, még ha ez a bűn fogalma is volna. Sőt ez annál veszedelmesebb, mert az többnyire annál álnokabb módon keríti hatalmába a lelket. Mikor azt hisszük, hogy nincs bennünk, akkor rombol legpusztitóbban. Mit kell hát temiem, hogy lelkem tisztaságát megóvjam? Azt hiszem, hogy e téren is több eredményt fogunk tevőleges eljárásunkkal elérni, mintha mindig csak szenvedőlegesen védekezünk a bűn hatalmával, a mi rossz hajlamainkkal szemben. Mit értek én tevőleges eljárás alatt? önbizolmam megerősítését. Hogyan? Ha a bennem munkálkodó magas képességeket és hajlandóságokat fejlesztem ki abból a célból, hogy a rosszat ül előzzem, annak a hatalmát rajtam megtörjem, föl veszem tehát a harcot a rosszal. Semmi körülmények között nem engedem berniem felülkerekedni. Támadással védekezem ellene. Már csirájában elfojtom lelkemben annak érvényesülni akarását. Ha mindig csak tiszta védelemre szorítkoznám, ez haladás szempontjából semmit sem jelentene. Semleges eredmény volna, mely mozdulatlansággal jár. Ez pedig nem lehet a célunk, kik haladni akarunk a tökéletesedés utján. Azért hát mindenekelőtt lelkünket kell öntudatra ébresztenünk. Komoly magá ba szállás utján elfogulatlanul kell hajlamainkat és képességeinket mérlegelnünk. Ha a rosszat támadni, el- fojiatni akarom, tudnom kell. hogy milyen - és mennyi jó van bennem, hogy azokat észszerűen alkalmazzam az örök küzdelemben. Telkem védelmét, vagyis' annak tisztaságát ekképp szolgálom, óvom tehát legjobban. Vitéz Raics Károly tábornok. A hit prófétáját Papp-Váry Elememét eltemettük november 18-án. Akinek a lelkén először legszebb formában villant át a magyar hit, már csöndesen álmodik, ahová utoljára elkísérte nemzete és egyháza hálás kegyelete. Impozáns temetésén megjelentek közéletünk kiválóságai, s tizennégy lelké-sz élén föpászto- runk, dr. Raffay Sándor püspök, aki az alábbi merész koncepciójú, nagy hatású beszédet mondotta búcsúzóul, amelynek alapgondolatát az összes gyászszónokok is átvették. ..Mikor most e koporsó felett megállók, úgy tetszik nekem, mintha nem is búcsúzni, hanem lelki- erőket gyűjteni sereglettünk volna együvé. Mert isteni igazság hirdetőjének, isteni üzenet szószólójának a koporsója ez. Mindnyájan isteni örök igazságok hirdetésére, szentséges "isteni üzenetek terjesztésére vagyunk e világra kiküldve, csakhogy nagyon kevesen töltik be ezt a felséges hivatást. Akik azonban betöltik, azoknak a hirdetett igazság, a képviselt eszme, az elvégzett hivatás ragyogó glóriát fon a homlokára. Egy ilyen glóriás asszony testvérünk vetette pihenő ágyát az előttünk fekvő koporsóba. De nem tér vele együtt ő maga is az elmúlás ölébe. Mig élt,
