Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-01-28 / 3-4. szám
6 HVAfíGÓIil^USO^ LkAPJM 1923 sokkal barátságosabb viszonyban élnek, mint mi a volt évszázados „barátunkkal“, az osztrákkal. Megváltottuk a Pássautól—Nürnbergig szóló 111. osztályú jegyet, mely 98 márkába került s azután elhelyezkedtünk egy szép nagy „nemdohányzó“ kocsiban. A figyelmeztető táblák és utitársaink is megmondották, hogy attól, aki az ilyen „nemdohányzó“ kocsiban esetleg mégis rágyújt, minden másnemű előzetes figyelmeztetés nélkül 20 márka bírságot szednek be a kalauzok. Egy másik, minden kocsiszakaszban megolvasható hirdetés felhívta a figyelmet a vasúti misszióra, amely egyedül utazó leányok, asszonyok és gyermekek ügyét karolja fel. Minden nagyobb vasúti állomáson ott állnak az evangélikus diakonisszák, a katolikus apácák és zsidó vallásu nőegyleti hölgyek, hogy fogadják, útbaigazítsák, kalauzolják az egyedül utazó védtelen nőket s gyermekeket. Valamennyi karszalagot visel; az evangélikusoké rózsaszínű kereszttel, a katolikusoké sárga-fehér sávval s a zsidóké az ismeretes 6 ágú zsidó csillaggal van jelölve. Ez a vasúti misszió bizony nagy áldás s megnyugtatásul szolgálhat úgy az egyedül utazó gyenge nemnek, mint odahaza maradt családtagjaiknak. S erre a vasúti misszióra ott a művelt Németországban is nagy szükség van, mert — mint azt visszamenet — láthattuk, bizony ott is pusztít és nagy méreteket ölt a döghalál, a pestis, az erkölcstelenség és fajtalanság még délben s világos nappal, sokaknak szemeik láttára is. Amily elszomorító volt az a látvány, melyet egy a tisztességből kivetkőzött fiatal pár mutatott be a vasúton visszajövet, oly megörvendeztető volt odamenet néhány fiatal diáknak viselkedése. Passauban beszállt hozzánk a „nemdohányzó“ szakaszba vagy 15 fiatal diákember. Az első gondolatom, mikor ezeket a fiatalembereket láttam, az volt, hogy nálunk nehezen lehetne egyszerre 15 fiatalembert találni, ki vagy egyáltalában nem dohányzik vagy órákon át le tud mondani a dohányzás szenvedélyéről. Húsz évig rabja voltam én is ennek a szenvedélynek és saját tapasztalatomból mondhatom, hogy káros és egészségtelen szenvedély ez. Pedig én sohasem „brustzugoltam“, ami a szakértők szerint a dohányzásnál a tulajdonképeni élvezet, de ami — s ebben az elfogulatlan szakértők talán szintén igazat adnak — csak fokozott s hatványozott önmérgezés. S mit szóljunk arról a valóban nem kis tőkéről, amelyet az a dohányos ember egy évben vagy egész életén át elfüstöl ? Mit szóljunk különösen most, amikor úgyis olyan nehezek a megélhetési viszonyok ? Baum erlangeni dékán aratási hálaadó beszédében, amelyről majd bővebben szólok, a többek közt éppen a dohányzás miatt kelt ki, különösen a fiatalság ellen s szemére hányta, hogy akkor, amikor még nem is keres, egy-egy évben ezreket éget el. Ne vegyék rossz néven dohányos híveim, de én azt hiszem, ha Pál apostol ma írná meg a múlt vasárnap hallott adventi epistolát, úgy valószínű ott, ahol a tobzódásokról és részegségekről van szó, odaírná több mással együtt legalább a mértéktelen dohányzásokat is, mint, amely szintén „levetendő“ s elhagyandó. A mi fiatal diák-uti- társainkat tehát már azért is megszerettük, mert nem dohányoztak. Csakhamar aztán mégjobban megszerettük őket. Az egyik t. i. átment a szomszéd kocsiba avval, hogy ottfelejtett fokosát elhozza. Hogyan, mondom magamban, ismeri ez itten a fokos szót s hogyan jut itt Passauban fokoshoz? Talán valamelyik régi bajor csatatéren ássa majd ki, ahol valamikor a magyarok a németekkel harcoltak. De a következő pillanatban már itt volt, kezében egy igazi valóságos fokossal. Jobban megnéztem őket s akkor láttam, hogy néhánynak kabátjára tulipánjelvény volt kitűzve. Mikor azután' mindjárt hallottam őket beszélni Budapestről, Debrecenről, Hódmezővásárhelyről, nem állhattam meg többé, megkérdeztem honnan jönnek, hogyan kerülnek fokoshoz, tulipánhoz s miért emlegetik ezeket a jó magyar városokat ? Kérdésemre azután elmondották, hogy mint cserediákok 6 héten át Magyarországon voltak s onnan hozták a fokost, a tulipánt, néhány magyar szót s a magyarok iránti rokonszenvet. Később azután felnyitották kofferjeiket s elővették a magyar anyáktól kapott utravalót, a debreceni szalonnát, kolbászt, húst, kenyeret, pogácsát s gyümölcsöt stb., ami természetesen mind csak fokozta a magyarok iránti szeretetet. Egy mérnök utitársunk szintén igen nagy rokon- szenvvel beszélt a magyarokról, akiknek vitézségéről a háború folyamán ismételten alkalma volt személyesen meggyőződnie. O is, mint még sokan mások, akikkel beszélgethettünk, annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy — ha majd üt az ellenségeinkkel való leszámolás órája — megint együttesen, vállvetve fogunk küzdehi leigázóink ellen. Ezen beszélgetések és megfigyelések mellett azonban nem feledkeztünk meg arról, hogy szemeinkkel megélvezzük azt a valóban szép vidéket, amelyen utunk átvezetett. Többször eszembe jutott ezen az utón is egyik hívemnek kis unokája, aki mikor nagymamájával innen Budapestre utazott s az ablakból nézte a folyton váltakozó szép tájképeket, egyszerre csak igy szólt: „Nagymama,'ez olyan mint egy képeskönyv, csakhogy nem kell benne lapozni.“ „Bizony szép képeskönyv“ az az Alsó-Bajor- ország és Felső-Pfalz és az a Közép-Franktartomány, amelyen átmentünk. Az egyik oldalon a Duna és odabb a Bajorerdő, majd meg a Cseherdő, a másik oldalon a bővizű síkság, mely lassanként átmegy olyan hegyes-völgyes erdőkben gazdag, Felsővashoz hasonló vidékbe. A gyönyörű szép panoráma egyes képeiből különösen kiemelkedik a Regensburg közelében egy magaslaton álló 138 m hosszú, 91 m széles és 60 m magas Walhalla-márványtemplom, amely Németországnak a Napóleoni háborúk után való helyreállítása emlékére, közel száz évvel ezelőtt épült és szobraival, képeivel, dombormüveivel a német történet egyes jeleneteit ábrázolja. Visszajövet Regensburgban kiszálltam egy félórára. Szerettem volna a Regensnek s a Dunának összefolyását s az annak következtében támadt örvényt ott látni, mert diákkoromban Tubingenben sokat énekeltünk erről az örvényről: „Als wir jüngst in Regensburg waren, Sind wir über den Strudel gefahren, Da war’n viele Holden, Die mitfahren wollten.“ De hát nem értem a rendelkezésemre álló félóra alatt odáig. Különben is azt hiszem, nekem már el kell most felejtenem azokat, a vig cimborák körében énekelt szép diáknótákat. Tempi passati! (Folytatjuk.) IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII Könyvek és folyóiratok, Dr. Viktor Gabriella a kecskeméti ref tanitónő- képzöintézet tanára „£//ű néni meséskönyve“ címmel kedves, csinos rajzokkal ékesített és evangéliumi szempontból gyermekeinkre igen emelő hatású könyvecskét adott ki, melyet a szülők figyelmébe ajánlunk. Ára 160 K; kapható a szerzőnél, Kecskemét, Szabadság-tér 1. sz., valamint a Luther-társaság budapesti könyvkereskedésében. Dr. Neumann Jenő: Szarvas nagyközség története. Az Uj-Szarvas alapításának 200 éves jubileuma alkalmából. Szarvas, 1922. 328. Az alkalmi művek színvonalán jóval felülemelkedett Neumann Jenőnek ezen munkája, mely jeles történetíróink Haan L. és Zsilinszky M., ezen tősgyökeres lutheránus helység történetével foglalkozó munkáit, újabb adatok felhasználásával jelentékenyen továbbviszi. Egyben bővén kiaknázza a hires Tessedik S „Memorabilia Szarvasiensis“ c kéziratát A legújabb idők történelmére nézve pedig élő kútfőkre támaszkodott. A török hódoltság által elpusztult régi-Szarvas történetének vázolása után, részletesen elmondja a mai község keletkezését, lakosságának történetét, ismerteti intézményeit: egyházait, iskoláit, befejezésül pedig a községi hivatalnokok névsorát. Év. ember kivált az ev. egyház és iskolák történetét fogja nagy érdeklődéssel, de olykor bizonyos elszomorodással is olvasni, mert a sok fény mellett árnyék is akad: zavarok, visszavonások, melyek a virágzó ev. gyülekezet békéjét időnként feldúlták. Szívesen vettük volna a szarvasi nép lelkének bővebb rajzát is. Egyébként a gondosan és szépen, történetírói tárgyilagossággal megirt munkát, mindenkinek melegen ajánljuk. Sz. O.
