Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-05-27 / 21. szám
1923 avAjiaÉuinusoK uap«?a 3 Míssíóí lelkészeket egyházunknak! Szomorú tapasztalatom, hogy a világégés következtében beállott társadalmi és erkölcsi züllöttség egyházunk belső életét sem kímélte s bár a forradalmak szomorú tanulságai a nemzetet arra birták, hogy jövendőjét a kér. hit és erkölcs szabályainak alapján kísérelje felépíteni, mert csak ez az egyedül állandó alap, mely nem változik az idővel; mégsem látni azt a komoly átalakulási szándékot az egyesek életében, összesítve a társadalomban. Nem a bírálat, hanem a szomorú megfigyelés mondatja velem, hogy egyház- községeinkben (megengedem és hiszem, hogy csak szórványosan) nincs meg az az igazi evangéliumi élet, amely a nagy üldözések idején az Istennek erején kívül egyedüli biztositója volt egyházunk fennmaradásának. Elsősorban a templomlátogatás hanyatlott, holott az articuldris helyeket két napi járó főidtől is felkeresték őseink. Azután nincs meg az áldozatkészség, mely hajdan a jobbágy robotfilléreiből is tudott templomokat építeni; holott ma a gabona aranyparitása mellett is sok helyen hiányzanak a harangok, renoválatlan a paróchia. Pedig hajdanában II. József türelmi rendeletére, hogy épültek a templomok, iskolák s fenn is tartattak! • Azután a hithflség, mely régen inkább a halált választotta (Gregori, egy jános nevű szolga és mennyi ismeretlen), minthogy hitét megtagadja; mig most a szektáskodás láza is elég ok arra, hogy álbölcseikedö prédikátorok zsákmányává essenek a hívek. És még mennyi más hasonló eltolódás mutatja a zavart, mely egyrészt forradalmi jellegű, másrészt a lethargia bélyegét magán viselő. Ezen bajok orvoslását vélem a .missiói lelkészek* működésével elérni. Mielőtt azonban javaslatomat előadnám, egy másik tapasztalati tényre mutatok rá. Ha idegen ember szól hozzánk, nagyobb figyelemmel hallgatjuk, mint azokat, akiket ismerünk. Ha idegen rója fel valamely hibánkat, jobban pirulunk, mintha édes szülőnk teszi. Még a gyermek is jobban vigyáz magára idegen helyen, mint otthon. Ha egy gyülekezetbe idegen lelkész érkezik, annak beszédje (szószéki) — ha teljesen egyenértékű tartalmában és előadásában a helybeli parochus lelkészével — mégis mélyebb nyomokat hagy a hallgatóság lelkében, mint a megszokott atyai intelem, sőt nagyobb figyelem is kiséri, mint azt a helyi tapasztalatból várhatná. Ez a két tapasztalatom indit alábbi javaslatom megtételére, melyet egyházunk arra illetékes, általam nagyra- becsült vezetőinek figyelmébe s minden evang. egyháztagnak támogatásába ajánlok. E lap egyik nem régen kiadott példányában olvastam egy hirt a Dunántúlon járt jezsuiták működésének jó hatásáról És magam is emlékezem rá, hogy Bártfán, 1909-ben járt jezsuita-missió milyen hatást váltott remek szónoklataival Ilyen missióra gondolok én is. Legyen minden kerületnek 2 vagy 3 ilyen , vándorlelkészeu, ki ki van küldve minden gyülekezet meglátogatására, ahol lelkesedéssel, hittel s a különböző gyülekezetekben szerzett tapasztalataival felrázza a gyülekezeti életet tespedtségéből s uj életre serkentse. Előre bejelentett napon érkezve 2—3 napig prédikál, esetleg 1 — 1 külön prédikációt tart férfiaknak és nőknek s befejezésül bűnbánati estét is tart Urvacsoraosztással. Higyjék el, hogy mély hatást vált ki az ilyen pár beszéd s tetemesen megkönnyíti a paróchus további munkáját. Varietas delectat. De lehetne amellett a umissiói lelkész“ a Luther - szövetségnek megbízottja is és ahol még a szövetség meg nem alakult, ott megalakítaná s ahol már megalakult, ott egy rendkívüli gyűlés keretében információt szerezne eddigi működéséről, esetleg mulasztásairól, hibáiról. Ezen információival aztán, a szövetség központját értesítve, megfelelő intézkedések megtételére tudná ráveA nagyok nagyja Böhm Károly (1873—1896), az intézet áldott emlékű igazgató-tanára, beírta nevét iskolánk történetébe is. A triumvirátus — Schedius, Hunfalvy, Székács — nyomain, de még nagyobb hatással, ő is a szokrateszi filozófia, a hellén idealizmus szószólója volt. Hozzá méltó tanári kar élén megteremtette az iskola virágkorát. E virágkor legkiválóbb tanárai közül kitűnnek: Lehr Albert (1873—1898), Arany Jánosnak legihletettebb magyarázója, a magyar nyelv legalaposabb ismerője. Érdemeit erre legilletékesebben Kozma Andor, a nagy tanítvány, hirdette szép ódájával a Lehr tiszteletére rendezett 1899-iki bucsuünnepélyen. A jubileum alkalmával méltó, hogy felé szálljon iskola és volt tanítványok hálás üdvözlete. Pecz Vilmos, a klasszikafilológus (1877—1891). Pecz Gedeon, a nfcmet filológus (1888 - 1896), Scholtz Ágoston, a matematikus, elsőrangú szaktudósok, egyetemi tanárok, mindmegannyi büszkeségei a Böhm-korszaknak. Böhm utódja az igazgatói székben Góbi Imre lett (1884 —1909). Dicséretére mondhatunk-c kifejezőbbet, mint azt, hogy az iskolát fenntartotta a Böhm-korszak színvonalán, híven az ősök hagyományaihoz. Egyik érdeme, hogy az illetékes körök figyelmét ő hívta fel az uj iskola telkére és sürgetéseivel, nagy tekintélye folytán igen hathatós felszólalásaival, része volt az iskolaépület megalkotásában. Ma is öröme a tanári karnak, ha egykori kedves igazgatója megjelenik köztük s ünnep az, ha egy költeményét olvashatják, melyből az Arany János-kor legtisztább hangja csendül felénk. A Góbi-korszak kiváló tanára volt Tolnai Vilmos (1897—1906), a nagy nyelvész és irodalomtörténetiró, a csodálatos üdeségü tanár, aki szinte elvarázsolja hallgatói lelkét s magával ragadja az ideálok tisztább magasába. Tőlünk távozott főiskolai tanszékére. Ráth Arnold (1876—1920) működésének középső szakasza esik a Góbi idejébe. Ez a márványkeménységü, de egyúttal márványtisztaságu lélek a kötelesség embere volt tanítványaival, de egyúttal önmagával szemben is, emellett a legmélyebb, bár sokszor szinte rejtegetett szeretet hatolta át tanártársai, tanítványai és iskolája iránt Mint fizikai szaktudós, a Természettudományi Társulat könyvtárosa, a hazai tornaügy egyik előmozdítója, nagyhatású működést fejtett ki. Zárjuk be a sort a kedves, feledhetetlen emlékű Weber Rudolffal (1870—1910). Ez a nemes férfiú eleven példája volt annak, hogyan lehet egyesíteni a németnyelvű szülőföld rajongó kedvelését, a német irodalmi nyelv és a zipszer dialektus írói és költői művészetét a legtisztább magyar hazaszeretettel. Áldott jó ember volt Rá is elmondhatjuk, amit Petőfi Wéber nagy földijére, Hunfalvy Pálra mondott: „A tanítványaitól általánosan szeretett professzor*. 0 már nyugszik a sírban. Milyen jókor halt meg; nem kellett látnia, hogy édes, jó Szepességébcn idegen lett az ur. Hisz ma olyan időket élünk, amikor elmondhatjuk: „az élők megirigylik a holtak sorsát.* Eljutottam tehát a mai tanárnemzedékig, melynek magam is egyik legigénytelenebb tagja vagyok. Itt el kell némulnom. Ha működésünkben valami dicsérni való akadna, „dicsérje meg azt a kívül való világ*. Ha munkánknak eredménye volna, szóljon az mi helyettünk. Inkább még egyszer visszafordulok azokhoz, akik meghaltak, de mégis élnek, élnek a hagyományos szellemnél fogva, melyet megteremtettek munkájuk eredményével, amely el nem múlandó értékű, élnek a hálás tanítványok és utódok lelkében. Úgy érzem, mintha hallanám, amit Meyer Konrad, a nagy svájci költő ir a „Chordesztoten“-ben a megholtak karénekét. Azt mondják nekünk: arassatok a mezőn, amelyen mi vetettünk, járjatok az utón, melyet mi, holtak tapostunk nektek, mi, az igazi „Grande Armee“, a világ legnagyobb hadserege. , Hallgassuk, amit mondanak, kövessük a példát, amit mutattak. Szigethy Lajos.
