Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-01-14 / 1-2. szám
2 aVAfIGélilKÜSO* üHPtTÄ 1923 Kiss István püspök beiktatása. A Dunáninneni egyházkerületnek január 11-én nagy ünnepe volt. Püspökét, Kiss István volt nógrádi főesperest — kinek püspökké választásáról már megemlékeztünk — a pesti Deák-téri templomban ünnepi istentisztelet keretében tartott rendkívüli közgyűlésen iktatta- be uj méltóságába. Közének, Balogh István kér. főjegyző imája s az ezt követő karének után a közgyűlést Kéler Zoltán egyházkerüleíi felügyelő nyitotta meg s a választás eredményének kihirdetése után Dr. Polner Ödön egyetemi tanár vezetése mellett küldöttség ment az uj püspökért, ki a hozzá intézett kérdésre kijelentette, hogy állását elfoglalni kész. Gásparik Margit soloéneke után Belicza András nógrádi esperes az uj püspököt meggyóntatta s részére az Ur szent vacsoráját kiszolgáltatta. Majd Geduly Henrik, a tiszai egyházkerület püspöke lépett az oltárhoz s Balogh István, Belicza András, Podhradszky János, Zimmermann János esperesektől, valamint Kirchner Rezső püspöki titkártól és Mesko Károly kerületi jegyzőtől környezve, az uj főpásztorhoz nagyszabású avató beszédet intézett. Bevezető szavaiban — melyek a Rákóczi korabeli magyar felvidék régi dicsőségét jutatták eszünkbe -- hangsúlyozta azt, hogy a püspökavatás az egyház komoly bizonyságtételének ünnepe. Lelki szemei előtt feltárul az apostolok kara; s miként egykor Pál apostol, úgy indul el most az uj püspök is az evangélizálás nagy munkamezejére. Téli pasztell. Hóhintette síkság közepén keskeny sáv: kicsi falu szürke pasztellje pásztázza a fehérséget. A falu körül, mint fekvő pupostevék, varjú-pettyes asztagok lomháskodnak. Távolabb magányos épület teteje látszik: a befagyott viz mellett némán álldogál őrt a csőszház. Pirosrasirt szemeit most hunyja le a nap a látóhatáron; alkonyodik. A zuzmarás fák között fagyasztó szél fütyörész sivár téli dalt s rázza a jégvirágpihét, mint tavasszal az akácszirmot. Madarak: szürkék és feketék húznak az erdők felé egyedül, párban és csoportosan, akár bent a falvakban, városokban az emberek. A falutól ut kanyarog a csőszház irányába; rajta, mintha gombostű-fejek volnának messziről, pontok mozognak. A kicsiből nagy lesz, a tü- gombja lencse, bab, mákfej nagyságúra nő, majd látható, ki, mi mozog: három kis iskolás gyermek. Öklömnyiek. Egy leány, két fiú. A leányt közrefogják, már érzik, hogy „férfiak", védik. Rongyosak. Foltos rékli, vásott dolmány gombolódik szorosan reájuk. Iromba patkóscsizmájuk alatt tompán dobban aprókat a fagyos földgöröngy. Arcuk piros, mosolygós, mint a pogácsaalma, Isten országának megnyerni s együtt tartani a sziveket súlyos gond, de dicső feladat. Követni a Megfeszítettet, őt hirdetni, vele szenvedni, a hozzá való ragaszkodásról bizonyságot tenni, különös kötelességünk éppen ma, midőn az emberiség egy lelkileg gyötrődő s erkölcsi stilyedéssel megvert lázbeteg szervezet; az uj püspök {Sédig szintén végrehajtó szerve az Urnák, ki ma ítéletet tart felettünk. Vezessen utaidon — folytatta szavait püspöktársához intézve — a Krisztussal való egybeolvadás készsége s ne feledd, hogy az Urnák számadással tartozol. Majd emlékeztette őt nagy elődeink érdemeire, kiknek emelkedett szelleme egyházunknak más vallásu polgártársaink részéről is megbecsültetést s tiszteletet szerzett. Az egyház- kerület mai örömét minden gyülekezetben ünnepi harang- szó hirdeti — fejezte be beszédét a felavató püspök — s mi hisszük és reméljük, várjuk és tudjuk, hogy ez a mai püspöki székfoglalás Isten országának javára lesz s abból egész egyházunkra csak áldás fakad. Ezután a püspöki esküt tette le az oltár elé boruló uj főpásztor; majd felhangzott a Confirma Deus ősi éneke s miután a mélyen megindult püspök térdelő alakja felett áldást osztó papság helyét elhagyta, az immár felavatott főpásztor buzgó imában adott hálát Istennek. Az egybegyült hivek megáldása után újból felhangzott az „Erős várunk“ dallama, majd Dr. Kéler Zoltán egyházkerületi felügyelő üdvözölte elsőnek az uj főpásztort, kiemelte eddigi püspökhelyettesi munkásságát, mely alatt mindenki megismerhette evangéliumi jellemét s erényeit, melyek az ő jövőbeni püspöki működéséhez fűződő remények teljesülésének is biztos zálogát képezik. Átadta neki az egyházkerület pecsétjét s áldást kívánva reá, azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy az evangéliumban megacélosodott eiők n agyar hazánk s egyben dunáninneni egyházkerületünk területi épségét is mielőbb vissza fogják szerezni. Kiss István püspök székfoglaló beszédében megköszönte a felügyelő üdvözlését s kegyelettel emlékezett meg nagy elődeiről, Geduly és Baltik püspökökről. Hogy a felforgató erők jelenlegi láthatatlan, de annál hevesebb küzdelmei között vállalta a püspöki méltóságot, annak oka az, hogy a hivek akaratának megnyilatkozásában Isten hivó szemük tiszta, kék, mint fejük felett az azuros égbolt. Kezük feszesen a zsebben, csak a leány dugja össze nőiesen a réklije ujjába. Hátukon bámult vászontarisznya; könyv, palatábla fityeg ki belőle. Egyre sötétedik Szaporán, aprókat lépnek a kis ember-palánták. Gyakran nézegetnek hátrafelé: nem jön-e utánuk valaki? —- A közelitő léptek zaja, kocsizörej biztatásként hat a rideg országút utasaira. A kislány megrázkódik: — Fázom. A testvérei biztatják: — Nemsokára hazaérünk. A kemence mellett jó meleg lesz. A szél hidegen fuj beléjük: gyorsabban szedik lábaikat. A fákról nyakukba hull a zúzmara ; összébb húzzák magukat. — De hideg! — nevetik a fiuk és mint a kiscsikók, futásnak erednek mintegy száz lépést. Tovább nem birják, gyenge még a tüdejük, megállnak. Nagyokat lihegve kifújják magukat. A leány panaszosan kap szóhoz: — Olyan éhes vagyok! A nagyobbik fiú előreveti tarisznyáját, kotorász benne s odanyujt egy pogácsát:
