Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-03-12 / 11. szám

2

HVHfJGÉIil^ÜSOK ÜÄPJH

1922

ilyen állapotban olyan dolgokat tesz és szenved, amiket, hogy valaki tegyen és szenvedjen, neki érdekében áll, de amiktől higgadt és józaneszü emberek vonakodnának. A tudatlan rajongót, kit az angol egyház ellenségévé tesz, a római egyház harcosává teszi. Szakállt növesztet vele, ráadja a sötét daróckámzsát és csuklyát, kötelet köt a derekára és elküldi, hogy tanítson a nevében. Nem kerül semmijébe sem. Egy aranyat se vesz klérusa jövedelméből. Tegyük Loyola Ignácot Oxfordba, bizonyosan valamely nagy szakadás fejévé lesz.

Richelieu bíboros herceg és Gusztáv Adolf szövetkezése jelenti a nagy európai vallásháborúk végét.

Azóta a protestantizmus nem terjedt, de hasonlítsuk össze a protestáns államok fejlődését azóta a katolikusokéval. Hasonlítsuk össze Dániát Portugáliával, Edinburghot Firenzével, Anglia történetét Spanyolországéval, Amerika protestáns telepitéseit a katolikus telepítésekkel. Északi Európa nagy művelődését, jólétét a protestáns reformáció erkölcsi hatásának köszöni. A déli országok hanyatlása Európában főleg a nagy katolikus reakciónak tulajdonítható.

A negyedik támadást a francia felvilágosodás bölcselői intézték. Megtámadták az egyházat, mely az apostoloktól leszármazott tanok tisztaságával dicsekszik, de meggyalázta azokat a szent Bertalan-éj vérengzésével, a királyok legjobbikának meggyilkolásával, a Cevennek háborújával és a Port Royal elpusztításával. Ez a hitetlenség rohamosan terjedt és kifejlődött a nagy — francia forradalomig.

Ezt írja Macaulay.

immiiiiimiiiiimimimiiimiimmiiiiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiimiiimi

Észrevételek.

Bangha Béla páter jónak látta, hogy lapunk február 12-iki számát e hó első szombatján mondott konferencia beszédében az egyetemi templomban kiprédikálja. Ahhoz nem szólunk, hogy templomi szószékre való-e az ilyesmi, mert ez ízlés dolga. Beszédében kitanit bennünket, hogyha a pápaságról méltóképen akarunk Írni, olvassuk Macaulay könyvét. Vezető cikkünkben ennek eredményéről számolunk be. Itt csak a történeti tények rövid felsorolásával idézzük olvasóink emlékezetébe a pápaság fejlődését és néhány észrevételünket mondjuk el a beszédre.

A pápaság. A pápa elnevezés kezdetben minden püspök tiszteletbeli cime volt. A negyedik század vége óta, mikor az egyháznak még öt egyenlőrangu felsőbbsége volt: Konstantinápolyban, Antiókiában, Jeruzsálemben, Alexandriában és Rómában, ez utóbbi tekintélyben és hatalomban a többi fölé emelkedett. A város történelmi jelentősége, a Péter apostolra való hivatkozás, politikai függetlenség, okos és tevékeny püspökök szerezték meg neki ezt az elsőséget. Az Isidorus-féle hamisítvány csak azt fejezte ki, amit a római püspökök el akartak érni és a XI. századtól a XIH-ig el is értek. Pipin világi uralkodóvá emelte a római püspököt, aki azonban a frank, majd a német császárok hűbérese volt, amig»III. Ince nem függetlenítette magát 1198-ban. De hatalmi törekvéseikben nem álltak meg ennél. A római pápa uralomra törekedett a többi ország fölött és az egyházi átok fegyverével félelmes lett mindenütt. A pápaválasztásnál kitört zavarok, az

avignoni hetven esztendő, amelyben a francia királyság hatalma alá kerültek, az állami és polgári önérzet kifejlődése, a XV. század szellemi ébredése megtörték ezt az egyeduralmat. A reformáció Nyugat-Európának szinte felét fölszabadította a római pápa uralma alól. De a katolikus államokat is mindig jobban függetlenítette a fejlődő öntudat, úgy, hogy már nem a pápa támogatta a trónokat, hanem a trónok a pápát. Magyarország, nemzeti uralkodói alatt, sohasem hódolt be a pápai hatalomnak. Ha II. Szilveszter politikai világhatalom lett volna, Szent István nem kért volna tőle koronát. De azért tette, mert a pápaság akkor még nem volt az és hogy a német császársággal szemben Magyarország függetlenségét biztosítsa. Szent László épen nem volt engedelmes szolgája a pápaságnak, mert bár Rómában IX. Leo óta (1048) törekedtek a papnőtlenség behozatalára, még VII. Gergely szigorú rendelete után (1074) sem volt kötelező Magyarországon a papnöt- lenség, mert Szent László (1077—95) tiltakozott ellene, mint erkölcstelenség ellen és kijelentette, hogy egész országával áttér a görögkeleti hitre, ha kényszerítik. Erre a pápa nem sürgette tovább. Pedig László király a római egyház szentje lett. A nemzet sem mutatott kész hódolatot Róma iránt. Róbert Károlyt csak azért nem akarták megválasztani, mert a pápa támogatta. Mikor Szent István koronája a Habsburgok fejére került, akkor hajolt meg a magyar korona a római tiara előtt.

A liberális tőke. Bangha páter „Az üldözött katolicizmus“ cimü cikkünkre azt mondja, hogy közönséges rágalmakat és hazugságokat tartalmaz. A Keresztény Sajtó- Vállalatban egy fillér liberális tőke nincs, egyetlen jotta beleszólása nincs abba liberális köröknek. Olyan okos ember, mint Bangha Béla, nem is tesz olyasmit, hogy a vezetése alatt álló vállalat üzleti könyveibe ezt Írassa: „E hó ennyedik napján kaptam ennyi millió liberális tőkét és ennek ellenében köteleztem magam, hogy lapjaim szélsőséges támadó irányukkal felhagynak, azokat a munkatársakat, akik ezt az irányt képviselik, azonnal elbocsátom“. Ezzel szemben le nem tagadható tény, hogy a vállalat anyagi válságba jutott, az élestollu, szélsőséges munkatársakat elbocsátották, az egyik lap élére „Az Est* cimü lapnak egyik vezető embere került, a Magyar írók Nemzeti Szövetsége foglalkozott a sajtóvállalat lapjainak a kér. iránytól való eltérésével, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége elitélő kritikát mondott a vállalat lapjainak félrefordulásáról, napokon keresztül igen erős rendőri készenlét őrizte a vállalat épületét, mert hire járt, hogy az Ébredők meg akarják torolni a régi zászló elhagyását. Ezeket a tényeket megfontolva, tessék gondolkozni a történtek fölött.

A cél szentesíti az eszközöket. Roh jezsuita 1852-ben kihirdette Frankfurtban, hogyha valaki olyan könyvet tud felmutatni, amelyben jezsuita ezt a tételt megírta, annak a heidelbergi és bonni egyetem jogi kara 1000 rajnai forintot fizet. Hoensbroech vitatta, hogy neki bizonyítékai vannak erre, de az 1000 rajnai forintot nem fizették ki neki. Ez a külső igazság. Tehát ez a tétel sincsen elkönyvelve nyilvánosan. Hogyan van mégis, hogy a köztudatban él: Ez az elv vezeti a jezsuitákat. Macaulayt ajánlotta figyelmünkbe a tudós páter, tehát az ő szives tanácsára idézünk itt is Macaulayből: Lelkiismeretlen lazasággal és ügyességgel az eszközök megválasztásában küz- dötték a jezsuiták egyházuk csatáját. Tisztük volt ármány- kodni hithagyó királyok trónja és élete ellen, rossz híreket terjeszteni, zendüléseket kelteni, polgárháborúkat gerjeszteni, fölfegyverezni a gyilkos kezet. Az engedelmesség szélső tanait és a szabadság szélsőségeit, uralkodók jogát rosszul kormányozni a népet, az alattvalók jogát késüket egy rossz uralkodó szivébe mártani, ugyanegy ember hirdette, aszerint, amint Fülöp vagy Erzsébet alattvalójához szólott. A vidám lovag, aki keresztülszúrta vetélytársát, a gyarló szépség, aki elfeledte házassági esküjét, a jezsuitában könnyű, müveit világfit talált, aki tud elnéző lenni a divat-ember apró kihágásai irányában. A főfeladat ez volt: senkit sem űzni ki az egyház sorompóiból. Ha valaki oly szerencsétlen, hogy brávó, kéjenc vagy játékos vala, ez nem ok, hogy még eretnekké is tegyék. — így szól Macaulay, akit Bangha páter is elismer. A cél: a pápai hatalom