Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-08 / 2. szám
Vili. évfolyam. Budapest, 1922 január 8. 2. szám EVANGÉLIKUSOK WJA F Szerkesztőség i Budapest, vili. kér., I I Előfizetési Ér évi 160 korona. Onoi-ót 24. uini, hová a kéziratok i p o a I Egyes szám Éra S korona. Kiadöhivatah viiusiMtktriiyi-a. I Dr. Raffay Sándor.' I — 51. sí., hová az előfizetési dijak kflidenddk. I I Hirdetési árak megegyezés szerint. LapreklamÉciök írj. Kaiintr Ernő könyv- I ■ ... . I nyomdájába Buőapait, v., coáky utoa io uMondők. I I Megjelenik minden vasárnap. ^——J Kiadja 1^^ AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Feleld* szerkesztő: Kirchner Rezső püspöki titkár Társszerketztö és felelős kiadót Dr. Scholtz Oszkár az O. E. Sz. igazgatója. Évfordulás — sorsváltozás. I Uj esztendő küszöbét léptük át! Lelkünk boldogító vágyakkal, reményekkel és sejtelmekkel telik meg. Valami újat várunk a beköszöntő esztendőtől; azt várjuk tőle, hogy a múlt évben kielégítetlenül maradt vágyainkat, nem teljesített reményeinket valóra nem váltott sejtelmeinket — mint valami értelmes lény, mint egy felsőbb hatalom — a kielégülés, teljesülés és megvalósulás boldog állapotába juttassa. Szegény megalázott hazánk leégett, romba- dőlt város képét mutatja, melynek üszkös gerendái, füstös falai között tétován imbolyognak azok, akiket minden gondolatuk érzésük, egész hitük, reményük,szeretetük az omladozó falakhoz és a körülöttük tátongó üres földekhez köt. Ám ott vannak s bezzeg sürögnek-forognak azok is, akik mitsem törődve vésszel, pusztulással, sietve iparkodnak menteni a romok közül azt, ami még menthető — a maguk számára. És a mi sok vihart kiállott magyar evangélikus egyházunk mint ennek a rombadőlt városnak egyik szerény, de tisztes temploma, a rettenetes vésznek szintén áldozatul esett. Ott áll magában, pusztán, elhagyottan. Füstös, kopár falai, üszkös gerendáinak maradványai nemzeti gyászunkat még kirívóbbá, még feketébbé teszik. De hát szabad-e kétségbe esnünk mindezek láttán? Uj esztendő küszöbét, de a végtelen időnek csak egy véges kis részét léptük át. Félre tehát a Í kicsinyhitüséggel! Ha volt valaha jogunk és okunk arra, hogy az uj esztendőtől uj, boldogabb jövőt reméljünk, most százszorosán van. Ha hittük valaha azt, hogy az uj év képes szerencsés változást hozni viszontagságos életünkbe ne hagyjuk, ne veszítsük el ezt a hitet most: a hit nemcsak üdvözít, amint Pál apostol tanította, hanem megtart, ahogyan Jézus kinyilatkoztatta. Most ebben a hitben van a mi megtartó erőnk. A leégett város füstös falai közt is csak addig járnak tétován a siránkozó alakok, amíg szunnya- dozó hitük föl nem ébred. A kezek sem arravalók, hogy folytonosan tördeljük azokat, hanem arra, hogy a gyöngeség könnyeit letörüljék és hasznos kitartó munkát végezzenek. Így lesz az ébredő hit dolgozó, munkás hitté, ez visz azután vért az idegekbe, ez önt erőt az izmokba ez ad szerszámot a kezekbe, ez adja vissza az embert a tevékeny életnek, miután őt a kétségbeesésszülte tétlenség légköréből kiragadta. A vallás feladata „A/T-et teremteni az emberi lelkekben és ezt a teremtett hitet ápolni, gondozni és növelni. De nemcsak a túlvilág! hit csiráját kell elültetnie a szivekbe, hanem minden földi, de szép, jó és igaz eszme uralmába és győzelmébe vetett hitnek a magvát is el kell hintenie. Amaz a hit a földi életben elérhetetlen magassághoz emeli föl a lélek« tekintetét és úgy kalauzolja a gyarló embert az élet viharos tengerén, mint ahogyan vezetik az óceánon bolyongó tengerészt is a csillagok. Emez a hit pedig nemcsak irányt mutat az ember számára, hanem megépiti cselekedeteinek útját, kiássa munkájának medrét, hogy azon és abban minél könnyebben, biztosabban és gyorsabban haladhasson. Akiben él ez a hit, az a tétlenségre kárhoztató, sorvasztó kétségbeesésnek soha magát át nem adja. A szocializmus hiába tagadja a hü erejét hiába szegezi szembe vele a tudomány hatalmát. Híveinek nagy részét ugyan eltérítette a hittől s — amint ő mondja — megmentette a vallás jármától, de maga sem tesz egyebet, mint hitet iparkodik ébreszteni — minden eszközzel és minden áron — saját eszméinek egyedül boldogító hatása iránt. És ezzel a legékesebben szóló tanúságot szolgáltatja amellett, hogy a vallás helyes utón járt és jár akkor, amikor az emberi élet egyik céljának, a boldogságnak forrását a magasztos erkölcsi eszmékben való munkás hitben leli föl.
