Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-02-19 / 8. szám
1922 HVAMGálill{U50lt UAPtlA 5 újság áll közelebb a kér. front érdekeinek szolgálatához és kérdezem: volt-e valaha valahol a világon egyetlen katolikus gyülekezet, mely protestánsokkal szemben úgy járt volna el, mint a lindaui evang. gyülekezet ? Pedig csak igy lehet tartani az egységes kér. frontot! Dr. iiiittHHiiiiiiiiiiHiiiiiiimiiiiiimiimiiimmimiiiiiiiiimiiiimiiimiiimiimiimiiiiiiii KÜLFÖLD. Németország. A német teológiai irodalmat súlyos veszteség érte. Meghalt Dr. Herrmann Vilmos, a syste- matika teológia tanára a marburgi egyetemen A 75 éves tudós a nagynevű Ritsch Albertnek egyik legkiválóbb tanítványa volt. Művei közűi különösen kiemelendók a következők: „Ethika*, aA hit bizonyossága és a teológia szabadsága* „Római-katolikus és az evangélikus erköl- csiség.* Oroszország. Dr. Morehead newyorki tanár, az amerikai lutheránus egyet, egyház megbízottja, aki most { Oroszországot járja, hogy ottani hittestvéreink nyomorát enyhítse, levelet intézett Moszkvából Dr Raffay püspökhöz, amelyben rettenetes színekkel festi le az oroszországi nyomort. A magyar evangélikusok iránti különös rokon- érzésének ott is kifejezést adott. Felkereste a moszkvai fogolytábor magyarjait s szeretetadományokkal halmozta el őket. Amerika. Amerikai testvéreink gondoskodása nemcsak az európai hittestvérek nyomorára terjed ki, a többi világrészekben fennállott, virágzott, a háboiú s az azt követő nyomor következtében elárvult s pusztulásba vesző pogánymissziói állomások sorsát is szivükön hordozzák. Igy a leipzigi missziói társulat által alapított tanganyikai (Keletafrika) missziói telepre kiküldték Dr. Brown misz- szionáriust, győződjék meg a helyszínén, hogyan lehetne segíteni. A benszülött keresztyének kivonultak fogadására és chorálokkal üdvözölték. A derék pogány-keresztyénck, miután a német misszionáriusok nem dolgozhattak tovább, maguk vették kezükbe az ügyet, fenntartották és vezették az iskolákat, amelyekben 3000 gyermek részesül oktatásban. Dr. Brown kérésére az amerikai lutheránusok küldenek munkásokat az Ur tanganyikai aratásába. HinmiiiiinniiiimiiuiniiuniiiimniininiiniiiiiiiiiimiiinniiiiniMuiiiiiiiiiiiiiiiiiiM Rovás. Katolikusok és protestánsok. Egymáshoz való viszonyuk utóbbi időben a napisajtót is élénken foglalkoztatta. A „Magyar Kultúra14 januári száma a „Szózat“-nak, mint „egy meglehétősen katolikus-ellenes“ lapnak idevágó vezércikkét szóvá is teszi s kétségbe vonva azt, hogy a katolicizmus és protestántizmus „a magyar léleknek két kivirágzása“ volna, a „felületes“ diagnózis helyesbítése érdekében többek között ilyeneket mond: A protestantizmusnak „különböző politikai tényezők, háborúk, fejedelmek fondorlatai, erőszak stb. segítségével sikerült* sok millió embert megnyernie. A prot. hasonlít az evangéliumi testvérek egyikéhez, aki „kikérte az örökség reáesö részét és elköltözött (!) messze földre*. Persze örökség alatt a világért sem szabad az Egyháznak állami eredetű vagyonára gondolni, — mert ez f szent és sérthetetlen s annak még a kikérése is hallatlan merészség volna, — hanem értsd alatta a „lelki* kincseket, tehát a Szentirást, melyet „kissé megcsonkítva* vettünk át, továbbá „az egy Istenbe és Szentháromságba vetett hitet, a Megváltásra vonatkozó dogmákat, keresztséget — de ezeket is a protestántizmus „már elkótyavetyélte*. A prot. „sajátos lelki kivirdgzdsai a tagadások*. Az „ilyen téves rendszerrel nem működhetünk együtt, bár vannak soraiban egyének, kiket nagyrabecsülünk és csodálunk*. Természetesen nem azt csodálják, hogy egy .téves rendszer* hogy szülhet ilyen nagy keresztyéneket, — mert akkor tán kissé gondolkozóba esnének a csalhatatlan urak — hanem azt, hogy ezek a nagyrabecsült egyének „még mindig ott vannak, holott egész lelkületűk ide, az apai házba utalja őket*. Az erdélyi fejedelmek „kiket egy bizonyos történetírás annyira magasztal, mint a nemzeti gondolat fenntartóit, elindultak hadaikkal s el is jutottak Kassára, Pozsonyba, hol a nemzeti gondolatot nem fenyegette (?) veszedelem* „Jelenlegi nyomorunkat kiaknázzák, hogy a magas árfolyamú amerikai és angol pénzen segélyakciókat és vasárnapi iskolákat, ruhakiosztist (lásd Evangélikus Szövetség!) és ingyen ebédeket rendezzenek, mellesleg egy kis lélekhalászattal és propagandával fűszerezve, pénzügyi alapon*... „akiknek elődei egykor a török főséget szívesen elismerték, ma örömmel kapnak az angolszász morzsa után*. .Rodostóban és Aradon a protestántizmus sokkal kisebb arányban volt képviselve, mint az összlakosságban. A világháború alatt is kisebb volt a prot. katonák százaléka, mert az... egyke lejebb szorította százalékukat... Minél katolikusabb az ország, annál könnyebben tud védekezni ez ellen a rákfene ellen*. (Boldog Franciaország! Szerk.) „Hány templom és papi föld van ma lutheránus vagy kálvinista kézen !... Mindezt mi visszakövetelhetnök, de nem tesszük... Ám e további fosztogatásnak legyen vége. Az állam úgyis segélyezi őket a közjövedelmekből stb." Azt hisszük, ennyi elég. Hogy a cikk még a volt királynak „protestáns tiszttel* való elfogatását, egy „protestáns nagyhatalomnak* való kiadását is felpanaszolja s ezt a nagy dicsőséget „az u. n. magyar vallás hoz tartozó „kormányférfiaknak“ szívesen átengedi — mindez természetes. S most mondja valaki azt, hogy nincs szükség Protestáns Szövetségre és a Protestáns Irodalmi Társaságra! Mikor lesz már egy olyan revünk, mely a fentiekhez hasonló kedveskedésekre is alaposan megfelel s amely minden protestáns család asztalán fellelhető. Vagy tán ezt a munkát is külön végezzék a kálvinisták és külön mi? Úgy véljük, jobb lesz együtt dolgozni, mint semmit se tenni. A sötét középkor nyomasztó légköre csap felénk abból az alábbi híradásból, melyet Szabadkáról közöltek velünk. Történt, hogy a szabadkai református egyház nagy- képzettségü és kiváló lelkésze, Barsy László, hirtelen meghalt. S mint minden embert, az elhalt lelkészt is el- kellett temetni. Ámde a temetési előkészületeket bántó kellemetlenséggel zavarta meg Budanovics prépost erélyes intézkedése, aki megtiltotta, hogy az ö lelkészi köréhez tartozó temetőben helyezzék örök nyugalomra a „főeretneket“. Természetesen nagy felháborodást keltett városszerte az eset és egyúttal nagy visszahatást is. Mert a szerb érzelmű préposttal szemben tömörült az egész város magyarsága s más mód hiányában a főispáni hivatal utján állapíttatták meg azt, hogy az a temető nem egyházi, hanem városi temető s igy a tilalom ellenére is talált pihenőhelyet a kálvini egyház örökemlékü őrállója. Temetésére különben az összes, még a szerb egyházak képviselői is megjelentek — kivéve a katolikusok. Igaz, hogy ez az eljárás is rávall egy bizonyos mentalitásra. De olyanra, amelynek helye és létjogosultsága a mi mai világunkban nincs.
