Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-29 / 5. szám
p------------------?■ ......... — 8 £VA]SlOBliIKOSOK UAPJA 1922 ? ’ Szilády Áron, a halasi ref. egyház tudós, ősz lelkésze, múlt esztendőben érte meg akadémiai tagságának- hatvanadik esztendejét. A ritka jubileum alkalmából Ber- zeviczy Albert elnök, az Akadémia teljes üléséről üdvözölte Szilády Áront, mint a^MagyarTudományos Akadémia legrégibb tagját. A szabadkai (suboticai) hívek az 1921. esztendőben jótékonycélokra 55.000 koronát adományoztak. Zenés áhitat a Kálvin-téri templomban. Sokan örömmel üdvözölték az elmúlt hét folyamán a zenés áhitatok felújítását, amelyek igen szép sikerrel hódítottak annak idején az érdeklődök között. Dacára a rövid előkészítésnek, most is szépszámú közönség gyűlt össze, hogy újból gyönyörködhessen az egyházi zene lélekemelő szépségeiben. Az esetnek külön nevezetességet adott, hogy a protestáns egyházi zene művelésére kiváló énekesekből alakult Bach-kórus, kisebb korálokkaí ez estén lépett a nyilvánosság elé. Á műsorból ki kell emelnünk Némethy Ferenc hegedűművész játékát, ki elragadó művészettel tolmácsolta Bach két szerzeményét. Sebestyén Andorné tőle megszokott művészettel adta elő szólóját Bach pünkösdi kantátájából. Úgy az ő szólója, mint Rezik Béla a Bach-kórus basszistájának magánszáma bizonyságot tett arról, hogy a legjobb énekesek szövetkeztek Bach neve alatt, hogy az ő műveit s általában a protestáns zene kincseit a nagyközönséggel megismertessék. A Bach-kórus két Bach-korált és két, az uj énekeskönyvbe felvett éneket adott elő hatásosan; Haydn kantátájának előadása pedig minden reménységre feljogosítja azokat, kik a Zeneakadémiában február 15-én tartandó Bach-hangversenyre el akarnak jönni. Bibliamagyarázatot Raffay Sándor ev. püspök tartott s a Himnusz hangjainál oszlott szét az elég szép számmal egybegyült közönség. Még csak annyit, hogy a Bach-kórus anyagi támogatását minden, az egyházi zene iránt érzékkel biró s annak fontosságát átérző olvasónknak figyelmébe ajánljuk. Adományokat bármelyik lelkészi hivatal elfogad. A pesti magyar egyház Veres Pálné-Siceuma (IV., Veres Pálné-u. 36.) Moíiére születésének 300. évfordulója alkalmával január 31-én este 6 órakor ünnepélyt rendez, melyen magyar és francia előadások és szavalatok lesznek. 11-én pedig este 6 órakor Wagner-estét rendez, melyen vetitőképes előadás keretében mutatják be Wagner müveit kar-, magánének- és zeneszámokkal. Jegyek az intézetben válthatók. IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!IIIII1IIIIIIIIIIISIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII1IIIIIÍ1IIIIIIIIIIIIIII11IIIIIIII!IIIIII Szerkesztői üzenetek. (Kéziratokat nem adunk vissza!) * J. J.-né, Bpest. A levelet megkaptuk s az abba helyezett 100 koronát javára irtuk. A befizetési lapot kérjük megőrizni. Evangélikus szülők és hitoktatók b. figyelmébe I Megjelent már és kapható a Dunántúli Énekeskönyv és a BERECZKY S.-féle BIBLIATÖRTÉNET LUTHER-TARSASAG EV. H6HYVKERESKEDESEBEN BUDAPEST, VIII. KÉR., ÜLLŐI-UT 24. SZÁM Bejárás a Szentkirályi-utcában. — Üzleti órák 8-5-lg Most jelent meg Most jelent meg uj kiadásban uj kiadásban EVANGÉLIKUS KONFIRMANDUSOK KÁTÉJA Irta Dr. RAFFAY SÁNDOR ♦ Pályadljat nyert munka. o Hatodik javitott kiadás. ♦ Ára K 20.— MUTATVÁNYPÉLDÁNVT INGYEN KÜLDÜNK! Kapható KÓKAI LAJOSNÁL 20.sz. BUDAPEST, IV., Te, bolt. * KAMEKMAYER KÁROLY-Ü. S. * 74-94. iuniiuiiuiniuiiiiiunimiiiiinnni>iiiiinnnniniinuiiiiniiniim»niinnnniiiii|^iLf ELSŐ KERESZTÉNY1 BIZTOSÍTÓ INTÉZET R.-T. amely kizárólag keresztény és nemzeti alapítás, elfogad olcsó díjtételekkel és kedvező feltételekkel Tűzbiztosításokat, Jégbiztosításokat, Betöréses-lopás biztosításokat. Élet- és népbiztositásokat. Más társaságnál érvényben levő biztosításokat ::::: teljes felelősség mellett vesz át. ::::: Igazgatóság: Budapesten, IV., Fövám-tér 2, félemelet. Főkirendeltségi székhelyek: BUDAPEST, GYŐR, DEBRECEN. Kirendeltségek : Szombathely, Kaposvár, Székesfehérvár, Szeged Esztergom, Kiskunfélegyháza, Nyíregyháza, Eger, Cegléd és Kecskemét. ................................................. Ü GYVÉDI ÉS BÍRÓI VIZSGÁRA, jogi alapvizsgákra, szigorlatokra, államvizsgákra a budapesti és kolozsvári (szegedi) magyar királyi tudományegyetemre, valamint az összes jogakadémiákra, továbbá államszámviteltani államvizsgára, pénzügyi fogalmazói szakvizsgára, tanári paedagógiai vizsgára, a köz- gazdasági egyetemi colloquiumokra és alapvizsgákra, kettős könyvelésre, levelezésre teljes sikerrel előkészít, speciális jegyzeteit kikölcsönzi a SZONTAGHszeminArium FŐISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ BUDAPEST, IV., VÁCI-UTCA 51, II. EMELET. SZEGED: TEMPLOM-TÉR 5. SZÁM. Értekezés délelőtt 9-től délután 7-ig. Nyomatott ifj. Kellner Ernő könyvnyomdájában Budapest V* kér., Csáky-utca 10. szám.