Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-29 / 5. szám
1922 HVApGáuiftUSOK UAPJA 5 Jézus pőre. A „The Jewish Register“ 1921. II. számából. • Ismételten megkísérelték Jézus Urunk pőrét jogi szempontból vizsgálat tárgyává tenni. A legújabb ilyen kisérlet Prof. R. W. Husbandtól származik „Jézus pörbefogása“ címen és a könyvről ismertetés jelent meg a „The Jewish Quarterly Review* (Zsidó Negyedévi Szemle) hasábjain Hyamson rabbi tollából. Az általánosan elfogadott felfogás szerint Jézust a legfőbb zsidó törvényszék, a nagy szanhedrin, helyezte vád alá Istenkáromlás címén és hogy ez a bíróság Ítélte halálra; csakhogy a halálos ítélet csak a római hatóságok hozzájárulásával volt végrehajtható. Ezt a hozzájárulást csak nehezen csikarták ki Pontius Pilátustól, az akkori jeruzsálemi római procuratortól. Érthetőnek látszik, hogy a zsidók szeretnék elhárítani magukról a felelősséget Jézus elitéltetéséért és igy szívesen fogadják Prof. Husband megállapításait. Az ő nézete szerint a szanhedrin előtt lefolyt tárgyalás mindössze előzetes kihallgatás volt, azzal a céllal, hogy formális vádat tudjanak emelni a római bíróság előtt; és hogy a szanhedrin a vádat és a kihallgatás anyagát bemutatta Pilátusnak, aki a pört a római törvények szerint folytatta le. Ezek szerint jogilag Jézus a zsidó .hatóságok hatalmában volt addig, mig ki nem szolgáltatták Pilátusnak, amely időponttól kezdve Jézus a rómaiak foglya volt. Prof. Husband alaptétele az, hogy az ügy a római jogra tartozott és hogy a zsidó jog az eljárás folyamán igen alárendelt szerepet játszott. De Dr. Hyamson még azt sem akarja elismerni, hogy a szanhedrin előzetes vizsgálatot foganatosított. Érvelése szerint a rendelkezésre álló összes adatok pártatlan vizsgálata arra az eredményre vezet, hogy a szanhedrin nem bocsátkozott az ügy tárgyalásába, hanem hogy a papok kiszolgáltatták Jézust a rómaiaknak. A papokat felbőszítette az, hogy Jézus elítélően nyilatkozott róluk; de azonkívül féltek attól is, hogy a nép fel talál kelni a rómaiak ellen, ami úgy reájuk, mint a zsidó népre nézve gyászos következményekkel járhatott volna. „A rómaiak el fognak jönni és elveszik országunkat és nemzetünket“. — Ha a zsidókat kielégíti ez a konklúzió, akkor történeti lelkiismeretüket könnyű megnyugtatni, mert ez a konklúzió megsemmisít minden vallásos mentséget, melyet a zsidó vezetők cselekvése mellett fel lehetne hozni és őket mint a puszta gyűlölet és féltékenység áldozatait tünteti fel. nintiiHiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiimiiiiiiiiiiimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiimiiiiiiiii Publikáous a kórházban. A szentestén ketten voltak a kórház betegszobájában : szegény Publikánus, a vendég és az ő nagybeteg atyafia. Kivüliik csak az aggodalom és a csüggetegség ütött tanyát a betegágy körül. Publikánus szivében ütött tanyát az aggodalom az ő atyafiéért. A csüggetegség pedig a nagy beteg lelkére ült. A kórház kápolnájában énekeltek. A „Dicsőség a magasban Istennek“ egy-egy hangját az ajtónyitogatás beengedte a betegszobába. A beteg mohó szemmel leste. De nem ez volt, amit szive keresett. Szivükben rég elfelejtett vagy talán soha nem is tudott szavak után viaskodott az érzés. És az érzés, mely kifejezést keresett, Publikánus ajkán talált elébb szóra. Csak annyit sóhajtott maga elé: — Légy Uram irgalmas nekem, szegény bűnös léleknek. Az ö beteg atyafia pedig imára kulcsolta kezét és utána mondta. Aztán kérte Publikánust: — Mondjad tovább! Publikánus azonban nem tudott tovább mondani semmit sem. Csak ismételgette ezt az egy könyörgést Atyafia összekulcsolt keze fölött rimánkodva nézett föléje. — Mondjad tovább! Ha ebben a percben és az ilyen percekben nyílnék az ajtó és belépne valaki, aki tovább tudja mondani! Belépne valaki és leülne az ágya mellé. Leüíne az ágya mellé a pap csak cgy-két rövid percre. Csak annyi időre, mig elmondaná: — Jöjjetek én hozzám mindannyian, kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket. Boldogan suttogná utána a beteg: — Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű. Megnyugvással mondaná a Publikánus az Amen-t. De nem jön senki Sem most, sem sohasem. Nem jön senki, aki ennek a néhány perces látogatásnak a selyemszálával örökre az egyházhoz láncolná vasbéklyóknál erősebben az aggódásától megszabadított Publikánust és az ó nagybeteg atyafiát, kit elhagyott az ö csüggetegsége. Publikánus sokszor gondolt arra. hogy megkér egy papot, hogy látogatná meg a beteget. De megtenni nem merte, hogy az — elég sajnos — szokatlan látogatás meg ne riassza az ő atyafiát, ki gyanakvó volt, mint minden beteg. — Papot hívnak. Nincs már menekvésem én nekem. Ha azonban idóról-idöre magától jönne a vigasztalás, a megerősités. akkor már türelmetlenül várná, ha a megszokott időben késnek a vigasztaló, a megerősitő. A halódó bátor lépéssel lépné át a sötét küszöböt. Az életbe visszatérő pedig hálával nézne vissza vidám óráiban bus napjaira, melyben vele volt az Ur Jézus irgalma Publikánus, a szegény szemérnietesen küld 100 — egyszáz — koronát*) arra a célra, hogy a budai evangélikus egyház beteglátogató papi állást szervezzen. Hogy majd valamikor egy csendes beszédű, 35 éven felüli, evangélikus pap járhassa a betegtestü, beteglelkü luteránus testvérek betegszobáit. Olyan, akinek más lekötöttsége nincsen, olyan, aki gondtalan, nyugodt vidámságu lélekkel jár, aki nyugalmat adhat a magáéból. Akitől a beteg már akkor kérdi, hogy’: „mikor jön el megint*, mikor még el sem ment. Persze, hogy sokáig lesz az, amig erre a sok pénz összejön. De egyszer majd csak együtt lesz. Ha mindenki, aki aggodalommal szivében ült betegágy mellett, aki csüg- getegséggel lelkében kulcsolta kezét fohászra és megnyugvást találni nem tudott, mert nem volt a közelében, aki elvezette volna oda, ahol a megnyugovás lakozik, ha mindenki csak a századrészét adja annak, amit azokban a nehéz órákban készséggel ajánlott fel, nem lesz többé aggodalom és csüggedés a betegszobában. És vájjon egy ilyen papnak a működése nem járulna-e nagyban annak a fajdalnjas tünetnek a megszüntetéséhez, melyet egyházi lapjaink, szónoklataink ismételten felpanaszolnak, hogy: üresek a templomok. Immendingen Henrik. *) A 100 koronát a budai cvang. egyház pénztárába beküldöttük (Szerk.) iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimmiiiimuiiiiiiiiiiiiiin Aki valóban azt mondja, ami a lelkében van : talál hallgatókra, ha még olyan nagyok volnának is az akadályok. Carlyle.
